HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Útmutató
Hírek

Vadászok újratöltve, mindenki vessen rá egy pillantást, akinek kedves az élete.



Bedobtunk pár új canont, ajánljuk a "keresd a párját" játék kedvelőinek.



Csak a rangfoglaló ad erőt és mindent lebíró akaratot.



Az oldal nyitott:
2010. december 7-én

STAFF

Demetrius
Admin

Profil - PM

Multi: Jane Bianchi


Rain Phantomhive
Moderátor

Profil - PM

Multik:
Judas
Mavis Rosenthal
Luukas Richter
Chat
Latest topics
» Alapítvány épülete- Dave & Vero
Pént. Okt. 19, 2018 1:05 pm by David Johnas

» Step by Step - Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 11:27 am by Trevor Estacado

» Why? - Chloe & Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 10:37 am by Trevor Estacado

» Greg & Lexi
Hétf. Nov. 13, 2017 9:38 pm by Alexis Clarke

» Autók és egyéb gondolatok - Daniel - DJ
Csüt. Okt. 05, 2017 9:28 pm by David Johnas

» Kronológia
Hétf. Szept. 25, 2017 2:43 am by John Dante

» Derek & John A tigris és az oroszlán
Pént. Szept. 22, 2017 4:28 am by John Dante

» Elmaradt kötelesség - Ms Clarke & John
Pént. Szept. 22, 2017 4:14 am by John Dante

» Hazatérés és egyéb katasztrófák - DJ, Phil, Promi
Szer. Szept. 06, 2017 8:49 am by David Johnas

Top posting users this month
Statisztika
Aktív tagjaink: 35
Lányok: 14
Fiúk: 21

Emberek: 6
Vámpírok: 5
Vérfarkasok: 7
Vérgepárdok: 3
Vérhiénák: 2
Véroroszlánok: 5
Vérpatkányok: 0
Vértigrisek: 4
Vadászok: 3
Holdfázis
CURRENT MOON

Share | 
 

 Alapítvány épülete- Dave & Vero

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Veronica Thorne
Ember
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 102
Csatlakozott : 2013. Aug. 20.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Csüt. Szept. 06, 2018 6:15 pm

Nem igazán értettem, hogy mi a fene folyik odalent, de valami folyt. ÉS az a puffanó hang sem tetszett. A lábam meg csak vitt , a fejem meg még valahol a szobában maradt. Legalább is azt hiszem, hogy a testem gyorsabb volt most, mint a gondolat menet.
Csak álltam ott a lépcső tetején, és próbáltam megoldani a rejtélyt, ami annak az alján van. Nézek a srácra, hallom, amit mond, de Dave félbe szakítja egy morgásra, én meg már épp kérdeznék, amikor most mi is van, de mire feleszmélek, már a falhoz vagyok hátráltatva. Láttam a mozdulatot, éreztem az erőt, ami közelít. Meglepetten nézek Davere, hogy most mi a franc van. Szeretném megróni, hogy miért beszél így a lentiekkel, hiszen láthatóan segíteni akarnak, és csak most értem, meg hogy mi lehet a probléma. Dave részeg, csak pontosan nem tudom mennyire. Egyelőre a meglepetés hatása alatt vagyok, és mire tényleg szóra nyitnám a számat a fiúkat elparancsolja, de a fülemet íg is megütötte egy fél szó. Ezüst. Még is mi a fenét műveltek ezek? Na meg, hogy lehet egy vérfarkas részeg, ennyit ittak volna?
A falhoz szegezett szinte a saját testével még ha volt is köztünk távolság, a belőle áradó forróságot próbáltam kizárni, és a srácokra koncentrálni, de a tekintetemet szinte vonzotta magához Dave. Kezeivel csapdába ejtett, értetlenül néztem rá. Levegőt se mertem venni .
De már tuszkol is be a szobája ajtaján, és bezárja.
- Nem lesz gond – kiabáltam, tudtam, hogy hallják odalent, mert ha szót is fogadtak, szerintem messzire nem mentek. Hogy hittem e a saját szavaimnak? Igen, mert megfogom ezt oldani, legyen akármi is, ha másképp nem ,akkor beleveszek….
Végig nézem a mozdulat sort, majd ahogy rám emeli a tekintetét. Nem, ilyet még nem láttam, hogy valaki így nézzen rám , és ebbe igen csak sok minden volt. A szívem vadul dobolt, bennem pedig a vágy, önvédelem, és az ő védelme kiabált erősen, és nem tudom eldönteni, hogy melyik jobban.
- Ostobaság volt így beszélni azokkal a srácokkal – jegyzem meg neki, majd kiráz a hideg, amikor végig simít a ruha anyagán, majd megáll a keze a derekamon. Kezeim csak lógnak mellettem, szemeimmel nem tudom elengedni.
- Szerintem láttál te már belőlem ennél többet is, szóval….- jegyzem meg nyugodtan, már amennyire megy, de valami melegség, dorombolás még is van benne.
- Tudod, ahhoz képest elég jól bírod, hogy nem bírsz magaddal – mondom ezt is oda neki, hiszen számtalan alkalom adódott volna már, és mindig bírt magával. Nem, nem félek tőle, és teret is adok a nyakszimatolgásnak, nem tudom, hogy miért.
A ruha reccsenésére felszusszanok, de inkább vágyakozva, mint mérgesen, vagy félelemből, mert akárhonnan is nézem, így még egy pasi sem nézett rám, mint most ő, és egy se kavart fel úgy, mint ő. Épp azon vagyok, hogy megérint sem a karját, amikor talán tisztul a tudata valamiért, és ellép tőlem.
- Én meg garantálom, hogy akkor a kelleténél hamarabb ejtjük meg azt a ki mit tud verekedést, de inkább mesélj nekem arról, hogy milyen ezüstről beszéltek a srácok, akiket bunkó módon elküldtél, jah bocs… elmorogtál melegebb éghajlatra – teszem csípőre az egyik kezemet. Kicsit örültem, hogy teret adott, mert így sikerült megtalálni nekem is a józan ész vonalát, ami még mindig azt mondta, hogy nincs teljesen minden rendben.
- Hogy lehetsz részeg? – szögezem neki a kérdést, és még mindig ott állok, és nem mozdulok, a szememet pedig még mindig nem vettem le róla. Az érzékeimre fókuszáltam, azt viszont letojtam, hogy mennyire áll fel a hátam a szőr.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David Johnas
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Foglalkozás : Raktári alkalmazott, egyébként ügyeletes bajkeverő
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Lucas Gil
Hozzászólások száma : 187
Csatlakozott : 2012. Feb. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Szer. Szept. 12, 2018 10:16 am

Nem ellenkezett a vonszolásom ellen, ami valószínűleg nem fogja megkönnyíteni a dolgokat, de már eléggé előrehaladott ez az egész közöttünk. Ideje pontot tenni a végére. És most, talán még könnyebb is lesz. Gátlások nélkül
- Tudják, hogy nem lesz gond... - nézek rá komolyan, majd szavaira csak halkan kuncogok - Ostobaságot csináltak. Kiérdemelték...
Csak csendesen figyelem, homlokom az övének döntöm hangjára - Láttam.. És mennyire kívánlak azóta is.. - sóhajtok egy nagyot.
- Ha nem lenne ilyen jó az önkontrollom.. Nem lehetnék az, aki vagyok.. - mosolyodom el - Az eszem erősebb, mint az ösztöneim.. Legalább is... még... - ahogy még fel is kínálja nyakát, alig bírom megállni, hogy ne érjek hozzá jobban, erősebben, szorosabban, mélyebben. Illata se félelemről árulkodik, ahogy a nyakát szimatolom. Eddig se félt tőlem, éreztem rajta a vonzalmat a kívánalmat, és most is érzem. Jobban is talán, mint azt kellene.
A ruha szakadása kicsit magamhoz térít, de az ő illata felerősödik és még jobban csábít. Összeszorítom fogaimat.
Megadom az esélyt, hogy elmenjen, hogy ő is magához térjen, és elszaladjon, mielőtt olyat teszünk, amit nem biztos, hogy átgondoltunk. De nem megy el. Sőt, merészen még nekem is esik. Csak elmosolyodok szavaira, majd visszalépek hozzá, szorosabban, mint az előbb.
- Akkor ejtsük meg.. - suttogom és egy egyszerű mozdulattal rázárom a kulcsot, majd kihúzva eldobom, és valahol a szoba másik végében koppanva landol. A következő pillanatban pedig már lehajolva a combjainál fogva emelem fel a lányt és csípőmet hozzányomva az ajtóhoz szegezem. Lábai közt érezheti, ahogy kívánom. Egyik kezemmel tartom, másikkal beletúrok hajába, megmarkolom és kicsit oldalra húzom, hogy beletemethessem arcom nyakába és mélyet lélegezzek gerjesztő illatából.
- Azok a fiúk ezüstnitrátot itattak velem a tudtomon kívül. Ez a váltóknak méreg.. - suttogom - Ha gyengébb lennék, már nem élnék. Örülhetnek, hogy egyelőre ennyivel megúszták, és nem haraptam le a fejüket ott helyben. - magyarázom csendesen, aztán végignyalok a csábító puha bőrön, amibe finoman bele is harapok és felnyögök. - Viszont így az alkohol is erősebben hat... Majdnem úgy, mint egy normális emberre... Oldja a gátlásokat.. és az önkontrollt.. - tartó kezem a fenekére siklik és finoman belemarkol, magamhoz húzom még jobban, ajkaimmal elérem az állát, kicsit elhúzva arcom a szemeibe nézek.
- És te nem éltél a lehetőséggel, hogy elmenj... - elengedve haját az állán simít végig kezem - Most pedig.. Már nem engedlek. - hajolok közelebb és szenvedélyesen megcsókolom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Veronica Thorne
Ember
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 102
Csatlakozott : 2013. Aug. 20.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Hétf. Szept. 17, 2018 6:21 pm

Csak mentem az árral, mert nem igazán értettem mi folyik a szemem előtt, csak azt, hogy valami nem teljesen klappol jelenleg. Főleg Dave körül, és meglepett az érzés amit generált bennem. Aggódtam azt hiszem, mert eddig nem láttam ilyennek.
- Ostobaság vagy sem, aggódnak érted, és én se értem mi van veled- mondom neki én is komolyan, és nézek rá megállás nélkül, mert nem bírom elengedni a tekintetemmel. Talán most először láttam meg benne a ragadozót, vagy a vadászt, de mindegy is, hiszen jelenleg egy kutya…vagy is farkas.
Nem húzom el a fejemet, ahogy neki dönti homlokát a homlokomnak. Valahogy megrészegít a közelsége, azokat a dolgokat korbácsolja, amiket elnyomok magamnak, és a francba is nőből vagyok és túl rég foglalkoztam a szükségleteimmel is. De még is erősebb az, hogy mit vált ki belőlem a közelsége, és ettől megörülök, főleg így most. Ennyire közel.
- Tudtam – suttogtam, mintha csak titok lett volna, hogy látott ő mindent, amit csak akart, de a mondat második felére már nyelnem kellett egy nagyot, és ha lehet, akkor csak még jobban bepörgött bennem minden, mert nincs mit tagadnom, és szerintem hazudnom se kell, ha azt mondom, hogy nekem is megfordult a fejemben nem egyszer, hogy kívánom.
- Az eszed szerintem most szabadságolta magát, csak nem értem, hogy miért, vagy hogy – vallom be őszintén neki, ás újra nyelnem kell egyet, mert érzem, ahogy pezseg a vérem, érzem ahogy a gyomrom, majd lejjebb is szinte görcsbe rándulok. Hiába olvasok a fejére dolgokat, újra a itt van. Közel, …túl közel, és ahogy a forró bőre megérint, megemel, és az ajtóhoz szeget, akaratlanul is felnyögök, és elnyílik az ajkam. Ha eddig bírtam is, vagy tudtam volna tagadni, most már nem menne, hiszen érzem…nem gyengén, hanem elég …. Az érzéstől pedig egy sóhaj hagyja el ajkamat, fel aprót nyögök, amikor félre húzza a fejemet. Kezemmel vállaiba kapaszkodom, pedig tudom, hogy nem fog leejteni, de megakartam érinte, érezni még jobban, és még többet belőle.
- Istenem- suttogom, egyben azért amit hallok, aztán azért, amit tesz.
- Pihenned kellene – suttogom a füllébe, de már is forró lehelletemet fújom a bőrére, amikor magához rántott, és minden más hang szó valahol megakadhatott.
- Nem….nem éltem…mert- de a válasz eltűnik mert forró ajka az enyémre tapad, és minden ellenállás nélkül szinte beleolvadok a csókjába. Közben a francos kerekek még fordulnak egyet, villog a piros lámpa, hogy nem tehetem meg…hiszen nem önmaga, ugyan akkor majd megörülök annyira akarom, annyira kívánom.
- Nem csak nálad pattant el az önuralom húrja -suttogom ajkába rekedtes hangon, és betámadom édes ajkait, hogy visszalopja tőle a csókot, amit ő lopott el az előbb. Kezemmel már a tarkóját cirógattam, forró bőrét kerestem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David Johnas
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Foglalkozás : Raktári alkalmazott, egyébként ügyeletes bajkeverő
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Lucas Gil
Hozzászólások száma : 187
Csatlakozott : 2012. Feb. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Kedd Szept. 18, 2018 2:28 pm

- Aggódhatnak is.. - suttogom, szinte alig hallhatóan menet közben.
Örülök annak, hogy nem távolodik el. Élvezem a közelségét, és ezt a bizalmat, vagy bátorságot, amit most velem szemben mutat. Az illata pedig egyre jobban felkavar.
- És te is láttál már engem.. - suttogom vissza - És neked is tetszett, amit láttál.. Tudom. Éreztem.. És most is érzem.. Ne tagadd.. A tested nem hazudik nekem. - nézek rá komolyan, végigsimítva oldalain, éppen hogy csak érintve mellei külső ívét közben.
- Talán jobb is így.. Ész nélkül.. Egyszerűbb.. - simulok hozzá, mielőtt megemelem. Mozdulatom után érzem, hogy illata felerősödik, és a hangja is sokat elárul abból, amit érez. Ahogy belém kapaszkodik, csak halkan felmorranok elégedetten nyakába.
- Pihenek.. - suttogom nyakában, finoman ízlelgetve és csókolgatva bőrét - Végre nem kell visszafognom magam, nincs gát, nem feszélyez semmi... És nem akadályozom magamat se tovább.. Elengedtem mindent... És téged elkaptalak.
A csókot szinte azonnal viszonozza, mire ismét csak halkan morranok egyet. Egy pillanatra elengedem, hogy mindketten levegőhöz jussunk, de amit hallok tőle, az még jobban felhevít. Vadul csókol meg, amit azonnal viszonozok is, közben átkarol, ahogy cirógatja tarkóm, végigborzong a gerincem, és alig tudom visszafogni magam, hogy itt helyben letépjem azt a falatnyi ruháját, és a magamévá tegyem.
Ahogy hozzám simul benyúlok háta mögé, átkarolom, és ellépve az ajtótól, lassan és a csókoktól kissé imbolyogva indulok el vele az ágy felé. Odaérve továbbra is tartva őt, az ágyra térdelek és lassan lefektetem rá. Fölötte térdelve nézek rajta végig parázslószemekkel.
Mélyet lélegzek, hogy kicsit lehiggadjak, és ne essek neki úgy, mint egy állat. Végigsimítok combjai oldalán, fel a nadrágon, végig oldalán. Egyik kezemmel megtámaszkodok mellette, másik tenyerem besiklik a felsője alá. Végigsimítok hasán, majd rátalálva melleire finoman megmarkolom az egyik halmot. Felsóhajtok kéjesen, és közelebb hajolva megcsókolom ismét, de már nem vadul, hanem lassan és kiélvezve.
- Nagyon nehéz visszafognom magam, annyira kívánlak.. De ki akarom élvezni minden percét... - simogatom közben melleit, majd lassan elengedem, és feltolom magam állásba. Kicsit megszédülök, de nem törődve ezzel csak megrázom fejem és leveszem magamról a felsőmet. Végignézek rajta, ahogy az ágyamon hever, fülemben dobol a vér, akárcsak testemben. Pulzusom az egekben. Ahogy nadrágomat kezdem kioldani ismét megszédülök erősebben, mint az előbb. Egy pillanatig a látásom is elsötétedik, és már csak azt érzem, ahogy előbb az ágy végére rogyok, majd onnan a földre gurulok és elterülök.
Magamnál vagyok, de forog velem a szoba, pulzusom továbbra se csitul, aztán gyomromba görcs hasít, mire összerándulok, oldalamra gördülök összehúzva magam, és felnyögök fájdalmasan, elfúlón. Arcomon és testemen izzadtság kezd gyöngyözni, légzésem felgyorsul és felszínes lesz. Mozdulni se nagyon tudok pár másodpercig, míg a görcs nem enged. Csak akkor engedek fel én is, mélyeket lélegezve, és a hangok is csak ekkor jutnak el hozzám a fülemben zúgó pulzuson át. Számban a vér fémes ízét érzem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Veronica Thorne
Ember
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 102
Csatlakozott : 2013. Aug. 20.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Szer. Szept. 19, 2018 8:36 pm

- És nekem kellene? – néztem rá, de valahogy totál másfelé mennek a gondolataim, ami neki is köszönhető. Valahogy a józanság nálam is elszállt, és nem igazán értem a miértjét még mindig. Jó ideje rájöttem már, hogy Dave valahogy nem olyan hatással van rám, mint más pasik. Ezt pedig nem értem, vagy nem akarom igazából.
Arra,hogy láttam már én is felsejlett bennem az a pillanat, amikor leejtette a törülközőjét, és láttam épp eleget belőle, úgy,hogy csak nyeltem egy nagyot.
- Kvittek vagyunk – mondtam mosolyogva, és próbáltam oldani valamit, ami végül túl sok oldás lett, és csak pezsdült a vérem az érintésétől.
Ész? Egyszerűség? Nem tudom megmondani, hová lett az ész, és az egyszerűség, mert egyik se találom, csak a bonyodalmakat, és esztelen tetteket. Nem tudom ellenkezőjére rávenni magamat már ezen a határon túl, amit átléptünk.
A morgásra kiráz a hideg, de nem a kellemetlen fajtából, ami azért meglep. Vajon, ha másképp morog, akkor is így reagálnék rá? Bár ezt lehet nem most kellene kipróbálni, amúgy sem menne, hiszen erősen más érzelmek tombolnak bennem.
- Ez kétségtelen, és el is hiszem – jegyzem meg neki, és érezheti, hogy tényleg elhiszem. Pont eleget hallottam minap este, hogy tudjam tényleg elengedte magát, és elkapott. Nem mintha túlságosan ellenkeznék, vagy kiakarnék bújni ebből az egészből. Ezektől a csókoktól, az érintésektől, a forró bőrétől… Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, csak azt tudom, hogy akarom, ahogy ő is és ennek eléggé a jelét adtuk már.
Ahogy elindul velem érzem, hogy imbolyog, ami kicsit fura, de valahogy az italra tudtam. Az agyam, amúgy is ködös volt már, és csak még jobbaz az lett, amikor eközben a séta közbe végre bejutottam a pólója alá. Ahogy az ágyra fektet és rám néz alsó ajkamat harapdálom, és szinte elolvadok azokban a szemekben, amiket nem tudok elereszteni már egy ideje. Látom, hogy akar, és hogy tényleg igaz. Nem úgy, mint a legutóbbi kis kalandom. Abba érezhető volt, hogy szexre megyünk mind ketten, de most ? Most nem tudom megmondani, hogy mi van.
Kiráz a hideg, ahogy a combomon végig simít, és ajkamat harapdálva nézem, ahogy a keze a felsőm alá téved, és akarva akaratlanul is felnyögtem, amikor rámarkolt a mellemre. Valahogy úgy oda illőnek találtam. Viszont a finom csók meglepett, de nem tétlenkedtem, kezem tovább kereste forró bőrét a póló alatt, és ha elértem azt a formás feneket,amit már régóta megfigyelek, rámarkoltam egyik kezemmel.
- Miért érzem úgy, hogy megfogsz őrjíteni ennél is jobban? – suttogtam, és hozzányomom az ölemet.
Ajkamat harapdáltam, és vártam, hogy levegye azt a pólót, hogy még jobban tapicskolni tudjam ,amin eddig csak a szememet legeltettem olykor. Francba is, be kell ismernem, hogy nem kicsit kívánom, hanem nagyon. Épp azon vagyok, hogy segítek neki, hiszen kicsit türelmetlen vagyok, amikor egyszer csak azt látom,hogy valami nem oké.
- DAVE- sikkantok fel hangosan, amikor a földre gurul, és azonnal pattanok utána.
Próbálom tartani, de amíg görcsöl nem tudok mit tenni, mint várni az ő meg a magam érdekében is, de amint vége lett a fejét az ölembe vettem.
- Ha azzal jössz, hogy folytassuk eskü én ütlek meg. Mond mit csináljak? – néztem rá aggódva, de aztán tekintetemmel már a kulcsot kerestem, hogy hova a francba dobhatta, mert kétlem, hogy ezt az ajtót bármi módon én kibírom törni.
- El ne merj ájulni, hallod ? – néztem le rá megint. Rövid idő volt ez, de a fejem egyből kitisztult, és a vágyat valami új, furcsa, talán régi érzés vette át…Nem..ezt nem akarom, ezt az érzést…elzártam, eltemettem…
- Hol a francba van a kulcs- tettem le óvatosan a fejét és kezdtem mászni, és keresni. Vajon a fiúk mennyire messze mentek el? Odarohantam az ablakhoz és kinyitottam, majd kiabálni kezdtem ahogy kifért a torkomon,hogy segítség. Szarom le, hogy ki mit gondol, vagy fog gondolni,valaki csak jön , valaki csak halja.
- Mond, hogy valaki van a környéken ….- léptem vissza Davehez, az ablakot nyitva hagytam. a friss levegő most nekem is jól esett. A rohadt telefonom is a másik szobába van, hogy Dereket felhívjam.
- Mit csináljak? Engem erre nem képeztek ki -csússzan ki a számon ez az egy kis szó, hiszen épp ellenkezőre kaptam oktatást. Dave fejét újra az ölembe vettem, az arcát cirógattam, és tehetetlennek éreztem magamat, mint akkor este.
-Meg ne halj itt nekem, hallod ? MEgtiltom - mondtam, de remegett a hangom, és sok minden mást kitörölt a félelem érzete. Mennyire gyülöltem ezt az érzést...Hol a francba vannak már?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David Johnas
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Foglalkozás : Raktári alkalmazott, egyébként ügyeletes bajkeverő
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Lucas Gil
Hozzászólások száma : 187
Csatlakozott : 2012. Feb. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Csüt. Szept. 20, 2018 2:03 pm

Kérdésére csak elvigyorodom hamiskásan - Az majd kiderül..
Az, ahogy viselkedik, ahogy magához húz, és simogat, ahogy tapogatózva fedezi fel testem ő is, és ahogy érzékien beharapja ajkát... Még jó, hogy annyira nem ittam sokat, hogy minden gátam feloldódjon, mert lehet már cafatokban lennének a ruháink, és se finom, se óvatosan nem lennék, annyira be vagyok gerjedve. Kezeim szinte remegnek a visszafojtott vágytól. Nem akarom elijeszteni magamtól, nem akarom, hogy baja essen a törékeny és csodálatos testének, de nagyon nehéz uralkodnom magamon. Hogy ne harapjak bele erősebben a bőrébe, hogy ne szorítsak rá erőből az oldalára és combjára, pedig annyira jól esne, de kétlem, hogy utána még szívesen látna. A fájdalom józanít, lássuk be.. Sőt.. Le kell állnom!
Nézem, ahogy előttem fekszik az ágyon, átadva magát teljesen, kezei továbbra is bizsergetően simogatnak, és az a finom kis ajak. Édes istenem, most adj erőt!
De azt nem ad. Fel se fogom, mi történik, csak a fájdalmat érzem, ami égeti a belsőmet, és görcsbe rántja a tagjaimat. Távolról és lassan ér el hozzám Veronica hangja.
Érzem, ahogy a fejem valami kellemesen meleg és puha, jó illatú helyre kerül a hideg, kemény padlóról. Mélyeket lélegzek.
- Nyugodj.. meg.. - sóhajtok - Nem lesz bajom.. Csak.. - megrándulok egy nyilallásra - a szervezetem.. próbálja kilökni... - halkan és akadozva beszélek. Érzem illatán az aggodalmat, és a félelmet. Szeretném megnyugtatni. Halvány mosollyal nézek fel rá - Még most is.. Gyönyörű vagy.. - suttogom.
Lassan követem mozgását, miközben próbálok erőt venni arcomon és izmaimon, hogy kevésbé aggódjon miattam.
A kiabálás nem esik jól, belehasít fejembe - ...nica... Hagyd.. kisgyerekesek vannak... csak itt.. Nem kell... Jobban leszek.. mindjárt..
Elmosolyodok szavaira. - Nyugi.. Nem fogok... belehalni.. - sóhajtok, de érzem gyomromban az újabb görcs kezdetét.
- Vizet.. Kérlek... - nézek rá, majd ahogy eltűnik a fürdőben a hasamra  gördülök, és megfeszítve gyomrom, öklendezni kezdek. Nem kell sokat várnom, számon ezüstösen csillogó vér jön ki. Köhögök egy darabig, érzem, hogy gyomrom és torkom végigégette az ezüst, de kijött, és egy kisebb tócsába állt össze. Vérem szinte sisteregve párolog el, pár pillanat múlva a földön csak egy ezüst nyom látszódik, mintha filccel satírozták volna oda, körülötte vékony vonalban fekete marásnyom. Az egész nem nagyobb az öklömnél.
Mélyet sóhajtva terülök el a földön ismét.
- Kijött.. - suttogom rekedten. Kicsit megkönnyebbülten, de továbbra is fájón fekszek. - Az ezüst okozta sérülés lassan gyógyul. - nézek fel rá mélyeket lélegezve, és fájdalmasan nyelve egyet. - Had igyak egy kortyot.. - kérem, és ha segít iszok pár apró kortyot. Az ivás után a víz halvány piros árnyalatúvá válik a pohárban. - Szeretnék hamar meggyógyulni.. Át fogok változni.. - nézek rá komolyan, ismét egy nagyot nyelve, ami fájdalmasan hasít torkomba, fájdalmas görcsbe rándítva arcom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Veronica Thorne
Ember
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 102
Csatlakozott : 2013. Aug. 20.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Csüt. Szept. 20, 2018 6:06 pm

Eleinte nem igazán értem, hogy mi történik, hiszen nem kicsit melegedtünk bele a dolgokba, és valahogy nem akaródzott ezt abba hagyni sem. ÉS az eszem se mondta azt, hogy stop, de csak addig amíg Dave le nem szédült.
Ugrottam szinte azonnal utána, kényelembe helyeztem. De aggódtam, és nem maradhatunk így, segítség kell, amiért tettem is.
Tágra nyitott szemekkel néztem rá, és talán egy kis düh is vegyült bele, amikor azt mondta, hogy nyugodjak meg.
- Ne mond, hogy nyugodjak meg….Hagytam, hogy elsodorjon minden, erre te rosszabbul lettél, amikor tudom, hogy ez méreg, és halálos , én meg nem tettem semmit , és erre te… -nyeltem egy nagyot, és éreztem, hogy épp csak nem cseppen el a szemem, ha mondhatjuk így. Aztán kicsit elmosolyodtam.
- Hagyd abba – szóltam rá, és nem tudtam eldönteni, hogy most rá legyek mérges vagy magamra, amiért ennyire balgák voltunk, és nem figyeltünk a legfontosabb tényre, amit azok a kölykök műveltek. Segítséget kell szeretnem, de valahol félúton abba hagytam a kiabálást, amikor Nicának hívott, és vissza mentem hozzá abban a reményben ,hogy azért még is csak meghallott valaki.
- Ajánlom is, mert eskű utánad megyek, hiszen tartozom egy fenék szétrugással, de azt lehet azokon az idiótákon fogom levezetni – utaltam a srácokra, most már nagyon is értettem miért volt rájuk mérges, már magam is az vagyok.
Ahogy vizet kért hálát adtam azért, hogy van külön fürdője, és tudok neki hozni vizet, mert azt a francos kulcsot jól el dobta valahová. Csak nézem, ahogy szenved, ahogy kínlódik, és szinte minden rezdülésére megremegek, és nem igazán észleltem, hogy mikor kerültem mellé, és nyújtottam felé a pohár vizet. Csak most láttam, hogy remeg a kezem. Emlék érzések, amiket mélyen eltemettem, megfogadtam, hogy soha többet… Félelem, amit már oly régen nem éreztem ennyire erősen. Tudom, hogy érzékeli, és fogalmam sincs arról, hogy vajon minek véli. Ugyan akkor kimondani sem tudtam, hogy nem tőle félek, hanem … Mikor kezdett jelenteni, fontos lenni nálam? És miért nem vettem észre? Miért nem tértem észhez? ÉS miért vagyok még mindig itt?
Segítek neki inni, szememet le se veszem róla, hallom, amit mond, és csak a végén fogom fel, hogy hová is lyukad ki, pedig ennek is egyértelműnek kellene lennie számomra, de valahogy teljesen beakadtak a fogaskerekek a fejemben. Nem jutok egyről a kettőre.
- Nem tőled…- nyögtem ki végül valahogy, és fogalmam sincs, hogy értette e vagy sem mire akarok ezzel kilyukadni.
- Tudom – jött egy újabb rövid szó, és visszavettem a poharat tőle, szinte görcsösen fogtam, és szorítottam magamhoz miközben hátráltam, és egészen addig meg sem álltam, amíg a komódjának neki nem mentem. Ki kell bírnom…változtatnom kell…nem érezheti, hogy félek….Ha ő értette is , ha egyáltalán értette vajon a farkas is fogja? Kiittam a maradék vizet a pohárból, most valahogy nem igazán érdekelt, hogy mennyire rózsasín vagy milyen. Ez is megteszi, most erősebb ital helyett, bár lehet inkább magamra kellett volna önteni, hogy térjek már észhez, és ott az ablak, ha már a kulcs nincs meg, és menjek innen messzire, ahogy csak tudok ,de nem tudtam mozdulni, és azt se tudtam eldönteni, hogy akarok e.
- Meg leszek – mondom azt hiszem mindkettőnknek, hogy mi lesz, ha átváltozik. És tovább hajtogattam magamban , csak sikerül meggyőzni magunkat e téren. Még mindig nem értem mi marasztal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David Johnas
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Foglalkozás : Raktári alkalmazott, egyébként ügyeletes bajkeverő
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Lucas Gil
Hozzászólások száma : 187
Csatlakozott : 2012. Feb. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Hétf. Szept. 24, 2018 1:43 pm

Halványan elmosolyodom szavaira - Akkor.. Most mondhatni... kvittek vagyunk.. - suttogom halkan, állapotom ellenére mosolygok tovább.
- Ha jobban leszek.. megejtjük.. azt is.. Meg a kölyköket is.. - suttogom csendesen.
Mikor kijön belőlem az ezüst, már jobban vagyok, bár még fáj, és vérzik is bensőm, ahol végigégetett. Ugyanakkor már tudok figyelni másra is. Illatokat, érzelmeket, leginkább Veronica félelmét és aggódását érzem. Látom, ahogy reszket keze. Szavaira csak elmosolyodok.
- Ne hazudj.... Tudom... hogy félsz tőlünk.. Eddig is éreztem.. - suttogom, óvatosan megfogom a kezét egyik karommal, másikammal végigsimítok arcán.
- Nica... A farkas is... én vagyok... A részem.. Nem fog... bántani.. - nézek rá komolyan. - Hozzád akar majd.. bújni. De lent maradok.. itt.. Nem fog a közeledbe menni.. Ha nem hívod. Biztonságban leszel. - sóhajtok nagyot, ez a sok beszéd kiszárította a szám annyira, hogy köhögni kezdek.
Ahogy elhátrál erőt veszek magamon, és amennyire erőmből telik elkezdek a fürdő felé araszolni. Ha a farkast nem is kerülhetem el, legalább az átváltozás ne okozzon neki sokkot. Pedig az durva.
Ahogy a fürdőbe érek mélyet sóhajtva az ajtó melletti falnak támaszkodok. - Ha nem szeretnél, ne engedj ki.. - suttogom, majd bezárom az ajtót, és erőt véve magamon próbálom halkan, és ordítás nélkül kibírni az átváltozást. Mindig sokkal rosszabb és fájdalmasabb, ha sérült vagyok. Nem adok ki a számon hangot, de a roppanások valószínűleg kiszűrődnek. Viszont hamar vége lesz, én pedig lucskosan fekszem az átváltozás utáni nedvekben fáradtan, hófehér bundában.
Halkan szuszogok, gyűjtöm az erőt, de felkelni még nem tudok, oldalamon fekszek kiterülve. Mellső lábam eléri az ajtót, és halkan kaparni kezdem, jelezve, ki szeretnék menni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Veronica Thorne
Ember
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 102
Csatlakozott : 2013. Aug. 20.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Szomb. Okt. 06, 2018 7:27 pm

Nem tudtam eldönteni, hogy most mérgesen, lágyan, vagy hogy a francba nézzek rá, amikor szarul van, és itt poénkodunk.
- Ha most nem lennél ilyen állapotban tutira szétrugnám a seggedet – jegyeztem neki még is csak egy apró mosoly kíséretében, de most sokkal jobban aggasztott az állapota.
Nem szívderítő látvány következik ezek után, amit általában bírok, de most teljesen más a helyzet.Valahogy közel került hozzám, annyira, hogy észre se vettem. Gideon figyelmeztetett egyszer régen, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik majd, hiszen megtagadok magamtól mindent jóformán. És már annyira nem rutin vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem, hogy fel sem ismertem a jeleket, és most tessék. Itt állok, és halálra aggódom magamat, tehetetlennek érzem a helyzetet. Teszem, amit tudok, de mind hiába. Szívesen sikítanék, de az nem hiszem, hogy használna Davenek. Hozok neki vizet, ahogy kérte. Totál nem vagyok magamnál, csak nézem, aggódok, és félek, igen…rég nem éreztem ezt a fajta félelmet. Próbálom megmagyarázni, de valahogy nem sikerül.
- Nem tőled – igyekszem megerősíteni, hiszen most nem tőle félek, hanem a saját érzelmeimtől. Az, hogy át kell neki változni nem a legjobb most,de rajta vagyok,hogy összeszedjem magamat.
- Ne beszélj – csititom, hiszen csak rosszabbítja a dolgokat, de aztán engedem, ezt amúgy is meg kell beszélnünk, és most nem vagyok abban az állapotban, hogy teljesen megmagyarázzam, és azt se tudom, hogy akarom e a teljes igazságot, hogy miért tartok tőle, miért nem bírom ezt az egész átváltozásos dolgot az ő jelenlétében. Ezt még magam sem értem igazából. Legutóbb váratlanul ért, most van kis időm, hogy erre felkészüljek…Van ugye?
- Dave…-suttogom, mert hallom, hogy ő is sóhajt, hogy ő teljes biztos magában, hogy nem fog bántani, hogy tudja mennyire nehezen viselem az átalakulásos procedurát. Hálásan pillantok utána, amikor a fürdőt magára zárta. Állok az ajtóval szembe, magamat ölelem, majd az első ropogásra kiráz a hideg, hátrálok…csak a hideg levegő tudatosítja bennem, hogy az ablaknál vagyok. Egy félpillanatra a tudatomat is visszarántja attól a képtől, hogy mi megy végbe az ajtó túl oldalán.
- Nem félhetsz, most nem…- biztattam halkan magamat, és léptem egyet előre, amikor a kaparást hallottam, aztán következett a másik lábam is. Miért teszem ezt magammal? A válasz egy része valahol elveszett abban a ködben, ami azóta alakult ki a fejemben, hogy megismertem. A másik részem pedig azt hajtja menj, meg kell erősödnek, kell ez neked, szükséged van rá, hogy bírd. Ez egy gyengeség és le kell győzni. De vajon melyik az erősebb a kettő közül?
Kezem a kilincsen…lenyomom, majd a következő pillanatban már ugrottam is fel az ágyra, és onnan figyeltem, vajon ki, vagy mi jön ki a fürdőből. Nem mintha nem tudnám..Nagyokat nyeltem, és a légzésemre kezdtem figyelni, hogy rendeződjön , ne pedig kapkodjam, mint valami pánikoló kis lány..már rég nem vagyok az…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
David Johnas
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Foglalkozás : Raktári alkalmazott, egyébként ügyeletes bajkeverő
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Lucas Gil
Hozzászólások száma : 187
Csatlakozott : 2012. Feb. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   Pént. Okt. 19, 2018 1:05 pm

Csendesen fekszek, lélegzek, és próbálom figyelmem elterelni a fájdalomról. Közben örülök, hogy az ő érzékei nem olyan finomak, hogy ezeket az illatokat érezzék. Így is eléggé aggódik.
Csak biccentek, majd elmosolyodok - Nem lesz baj... - suttogom.
A fürdőben próbálom visszafogni magam, hogy a lehető legkevésbé ijesszem meg, de nem megy egykönnyen az átváltozás. Így nem csodálkozom, hogy ki is merülök benne, és jó ideig csak feküdni tudok, lábaimmal kalimpálok, így elérem az ajtót, ami kis idő után kinyílik, de csak nyitva lesz, nem tárul ki és nem is jön be rajta senki.
Mélyeket lélegzek fektemben még egy darabig. Már nem fáj, de nincs energiám felkelni se, ami nem kicsit zavar. És egyedül vagyok.
Farkasom is érzi a magányt, így halkan nyöszörögni kezd, közben próbál mozdulni, de nem igazán sikerül felkelni, így egy kicsit még fekszik, és egyre hangosabban és keservesebben nyüszít. Néha ez a hang elhal, amikor próbál felkelni. Erőlködése közben sikerül az ajtóig eljutnia, és félig keresztül is mászik, de az ajtóban marad, ahol ismét elfekszik oldalára, és csak néz kifelé lihegve. Figyeli a területet, tekintetével megtalálja Vero-t és felé nézve halkan nyüszögni kezd megint. Mellső lábaival erőtlen, kaparászásszerű mozdulatokat tesz, majd mozdulatlanul marad, csak az oldala emelkedik és süllyed légzésével egyetemben.
Csendesen figyeli az ágyon lévőt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Alapítvány épülete- Dave & Vero   

Vissza az elejére Go down
 
Alapítvány épülete- Dave & Vero
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» A Raikage Palotája
» Hakkyou Katsumi - Jutsetsu
» Hikari Ayame
» Dokujaku Tano - A Méreg Shinobi
» Kazuma (avagy egy zombi élete :P)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Midnight Tales :: New Age City :: Belváros-
Ugrás: