HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Útmutató
Hírek

Vadászok újratöltve, mindenki vessen rá egy pillantást, akinek kedves az élete.



Bedobtunk pár új canont, ajánljuk a "keresd a párját" játék kedvelőinek.



Csak a rangfoglaló ad erőt és mindent lebíró akaratot.



Az oldal nyitott:
2010. december 7-én

STAFF

Demetrius
Admin

Profil - PM

Multi: Jane Bianchi


Rain Phantomhive
Moderátor

Profil - PM

Multik:
Judas
Mavis Rosenthal
Luukas Richter
Chat
Latest topics
» Alapítvány épülete- Dave & Vero
Szer. Jan. 10, 2018 9:33 am by Veronica Thorne

» Step by Step - Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 11:27 am by Trevor Estacado

» Why? - Chloe & Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 10:37 am by Trevor Estacado

» Greg & Lexi
Hétf. Nov. 13, 2017 9:38 pm by Alexis Clarke

» Autók és egyéb gondolatok - Daniel - DJ
Csüt. Okt. 05, 2017 9:28 pm by David Johnas

» Kronológia
Hétf. Szept. 25, 2017 2:43 am by John Dante

» Derek & John A tigris és az oroszlán
Pént. Szept. 22, 2017 4:28 am by John Dante

» Elmaradt kötelesség - Ms Clarke & John
Pént. Szept. 22, 2017 4:14 am by John Dante

» Hazatérés és egyéb katasztrófák - DJ, Phil, Promi
Szer. Szept. 06, 2017 8:49 am by David Johnas

Top posting users this month
David Johnas
 
Veronica Thorne
 
Statisztika
Aktív tagjaink: 35
Lányok: 14
Fiúk: 21

Emberek: 6
Vámpírok: 5
Vérfarkasok: 7
Vérgepárdok: 3
Vérhiénák: 2
Véroroszlánok: 5
Vérpatkányok: 0
Vértigrisek: 4
Vadászok: 3
Holdfázis
CURRENT MOON

Share | 
 

 Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Feb. 21, 2014 4:45 pm

Egyébként semmi bajom nincs az utazással. Tényleg. Ez itt Demetrius magángépe. Nem fog lezuhanni. Nem. Tudom, hogy nem. Egészen biztos vagyok benne.
Mégis képtelen vagyok elengedni az egyébként biztos nagyon kényelmes, fehér bőr ülés karfáját. Olyan szorosan húztam be a biztonsági övet, amennyire csak lehet, de már onnantól fogva képtelen vagyok lazítani, hogy a gép elkezdett gurulni a kifutópályán. Ez 14 perce volt. Az út 14 órás. Demetriusnak pedig az út felében aludnia kell.
Meg fogok halni.
Én nem tudtam, hogy félek a repüléstől! Ez nem igazság! Életemben először végre utazhatok, messzebb, mint a város szélén az állatkert, vagy a tengerpart, és erre ez történik! Pedig Tokióba megyünk. Japánba. Világéletemben erről álmodtam, de ez az utazás keserves.
Megrándul a gép és én halálra váltan kapok Demetrius keze után, akkor is, ha velem szemben ül, hiszen ez egy privát repülő, nem egymás mellé vannak zsúfolva az ülések. Az egész olyan, mint egy ovális alakú... nappali. Van tévé, játékkonzol, minibár, minden, ami kellhet. Rengeteg étel és édesség, innen látom a hűtőt. Elvileg le is vetkőzhetnénk és szeretkezhetnénk is egész végig, van egy fülke hátul, ami teljesen zárt. Van masszázsfotel meg minden. Én mégse fogom tudni élvezni mindezt, mert egyszerűen ráz az ideg!
- Én ezt nem fogom kibírni. Szívj ájultra vagy csinálj valamit, kééérlek! - nyüsszenem. Én igazán nem vagyok egy nyafogós valaki. (Vagy lehet, hogy mégis.) Igazán nem szoktam feleslegesen panaszkodni, már csak azért sem, mert amúgy bátor kölyöknek tartom magam. (Hát, lehet, hogy nem vagyok az.) De ez az élmény kikészít, pedig még alig emelkedünk.
Ez egy nagyon-nagyon hosszú út lesz úgy érzem...
- Beszélj... beszélj hozzám. Vagy valami. Vagy itass le. Igen, az jó ötlet!
Megjelenik a stewardess, és én azonnal rendelek is tőle egy adag italt. Tudom, hogy Dem mérges lesz, de anélkül nem bírom ki!

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Márc. 10, 2014 2:32 pm


Rengeteg szervezés, politikai és egyéb formaságok elrendezése után most végre megyünk. Még egy jó száz évig nem akartam ellátogatni Japánba, hiszen az ottani Város Urával régebben volt egy kis nézet eltérésem, de talán azóta drága "barátom" elfelejtette a történteket, amire ugyan kicsi az esély, de azért reménykedek.  Rainnek nem mondtam semmit sem erről, nem akartam elrontani az utazását hisz olyan kis lelkesen várta már ezt az utat! Nem mondhattam neki, hogy "Bocsi szívem, de várnod kell még pár évtizedet míg megláthatod a kedvenc városodat". Kegyetlen dolog lett volna, és már így is éppen eléggé kegyetlen vagyok vele már így is.
Rain tiszta ideg és fogalmam sincs, hogy mit csinálhatnék amivel megnyugtathatnám. Próbálkozhatnék mindenféle hazugsággal például, hogy nem fogunk lezuhanni, vagy nem fogunk viharba kerülni. Nem akarok neki hazudni épp elég, hogy így is van egy csomó dolog amiről nem tud.
- De ki fogod bírni, nyugi Cicus. Csak a felszállás vészes, utána meg fogod szokni. - Mondom mivel ennek így kell lennie, és így is lesz, ha nem akkor kap egy nyugtatót vagy altatót. Megfogom a kezét, megsimogatom a kézfejét, próbálom valahogy megnyugtatni, nem akarom, ilyen hamar kiütni szegényt. Kicsatolom a biztonsági övét, és az ölembe húzom, szoros ölelésbe vonom vékony törékeny testét, számat a halántékára szorítom, majd kap oda egy puszit.
- Valami szénsavasat hozzon neki. - utasítom a stewardest, aki természetesen nekem fog szót fogadni, de Rain kérésének nem is tudna eleget tenni.
- Nincs alkohol a gépen. Az összeset kidobtam, és a csomagokat is átnéztem, hogy úgy se csempészhess alkoholt a gépre. Sajnálom, de nem engedhetem tovább, hogy így tönkretedd magad, plusz illetlen lenne részegen vagy éppen másnaposan beállítani a vendéglátóinkhoz. - Szemét húzás volt ez tőlem? Ó igen, de még mennyire, de be kell látnia, hogy igazam van.
- Próbáld meg lefoglalni magad valamivel, olvass, nézz tv-t vagy ha szeretnék mesélek neked, csak ne foglalkozz azzal hol is vagyunk. Mondd el, miket szeretnél majd megnézni? Miért épp Tokióba akartál elutazni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szer. Márc. 12, 2014 10:03 am

Te jó ég, ha még azt is tudnom kéne, amit szerelmem nagyban eltitkol előlem, biztos, hogy azonnal vissza akarnék fordulni. Tulajdonképpen van egy olyan sejtésem, és Dem ki is mondta, hogy amúgy is van némi dolga Tokióban, körül akar nézni, hogy az a város mennyire felelne meg az igényeinek. Tokió szerintem minden szempontból megfelelne mindkettőnk igényeinek. Tokió csodás! És persze, elég gazdag város is. Fejlett, tele van emberekkel, nemcsak japánokkal, hanem sok európaival és amerikaival is, akik nem feltétlenül csak turisták, mint mi leszünk.
De ez az út ez kikészít. Mindenesetre, az vigasztal, hogy az utolsó percig megér minden szenvedést, mert mikor végre odaérünk...! Ennek ellenére, amikor Dem kicsatolja az övemet és az ölébe húz, el se engedem a karját, olyan szorosan fogom, mintha egy sziklaperem szélén táncolnék lábujjhegyen, pedig erről szó sincs, de mégis olyan érzés. Elvégre gondolj már bele! Ez a masina csak úgy fent van a levegőben! A semmit és a lábaimat alig pár centi fémréteg választja el egymástól! Bármikor kilyukadhat, és mi van, ha nekirepül egy madár?! Láttam a tévében, hogy egyszer egy galamb nekirepült a repülőgép hajtóművének, bekapta a propeller, a gép meg lezuhant. Na és a feleresztett léggömbök! A madzagjuk is beakadhat! Most már minden egyes Légikatasztrófák epizódot bánok, amelyet éjszaka néztem időtöltésként, mikor épp nem tudtam aludni, vagy a szerelmemre vártam.
De Demetrius karjaiban semmi baj nem érhet, nem igaz? Ő az én fényes páncélos lovagom, aki mindentől megóv, még ha néha elég sajátosak is a módszerei.
- Nem baj, ha le is zuhanunk, mert majd eléldegélünk kettesben egy lakatlan szigeten, nem lenne jó? - kérdezem idegesen, és nyugtalanul kapaszkodom a kezébe, ahogy ott ülök a combján, és hozzásimulok szépséges mellkasához melyet jelenleg sajnos ruha takar. Mélyet sóhajtok, próbálok megnyugodni, és a puszija a halántékomon sokat segít ebben. A módosított rendelésre csak elhúzom a szám, persze, valami lónyál üdítő tökéletes lesz a jól megérdemelt whiskey vagy vodka helyett!
- Micsoda?! - háborodom fel, amint közli, hogy minden alkoholt eltüntetett a gépről. - Ez óriási felelőtlenség volt! És mégis miért kellett a bőröndömbe is belenézned?! Ehhez nem volt jogod! - panaszkodom. - Az egy dolog, hogy megbeszéltük, hogy nem iszom, de azóta nem is voltam közvetlen életveszélynek kitéve tizennégy órán keresztül! Istenem, Dem, nem fogom kibírni - nyüsszenek és a nyakába bújok, lerúgva a cipőmet és felhúzva a térdemet, egészen az ölébe hajtogatom magam.
- Talán, ha végig így maradok, akkor nem lesz semmi baj - kommentálom dünnyögve. - Fogj szorosan - unszolom, bár eddig is erősen ölelt, azt akarom, hogy két kézzel csinálja és ringasson egy kicsit. Gyerekes dolog, na és? Félek és ez megnyugtat. Demetrius hűvös, józan közelsége mindig megnyugtat.
- Mesélsz? - kapom fel a fejem csillogó szemmel. - Mesélj! - kérem, bár erre vajmi kevés esélyt adok neki, ha azt nézzük, milyen kérdést is tett fel nekem...
Kicsit lazítok az ölelésen és kényelmesebben elhelyezkedem, enyhül a görcsös félelem, bár én észre se veszem. Demetrius sikeresen tereli el a figyelmem. Gondolkodás nélkül kezdek el válaszolni.
- Gyerekkorom óta el akartam utazni oda! Pontosan ezért is kezdtem el japánul tanulni. Hoztam nyelvkönyvet, és elég sokat ismételtem mostanában, szóval remélem menni fog. Kiskoromban mindig csomó japán képregényt meg rajzfilmet néztem, néha a zsebpénzemből vettem meg őket, vagy letöltöttem... Bár ha belegondolok, Rhys inkább ellopta őket a boltból - sóhajtok.
Azt megszoktam már, hogy Demetrius előtt ne úgy beszéljek a gyerekkoromról, hogy "mi" ezt csináltuk, "mi" azt csináltuk, mert ezzel csak piszkálom a féltékenységét. De erről nem tudok úgy beszélni, hogy ne emlegessem az öcsémet.
- És eleinte azért akartam Tokióba menni, régen, hogy felvásároljak egy csomó ilyen boltot, de aztán elkezdtem tanulni a nyelvet, és megismertem a kultúrát, és egyszerűen imádom. Lenyűgöző. Remek lehet ott élni, olyan pörgős, és mégis nyugis, történelmi és modern egyszerre... Látni akarom a császári palotát, a Meidzsi szentélyt, a Tokyo Towert, a Szengakudzsi templomot, és a szakuravirágzást, meleg volt a tél, talán mielőtt elmegyünk, láthatjuk, és... Aww, meg akarom mászni a Fujit veled, és el kell mennünk a Mijazaki Hajao Múzeumba! El akarok menni rengeteg étterembe, igazi japán kaját enni, és vennünk kell kimonót! - nézek rá nagy, vágyakozó szemekkel, teljesen megfeledkezve a repülésről, annyira beleéltem magam, hogy ezt mind-mind vele együtt fogom végigjárni, na meg abba, hogy milyen szívdöglesztően fog kinézni kimonóban. Vagy jukatában. Gyönyörű lesz!
Közben visszajön a stewardess, nekem pedig eszembe jut a repülés, összerezzenve bújok közelebb Demhez, de udvariasan megköszönöm az italt.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Csüt. Márc. 20, 2014 9:25 pm


Fogalma sincs, hogy a milyen biztonságos ahhoz képest amilyen a kezdetekben volt, mikor még csak kísérleteztek ezzel a technikával és sűrű volt a légi balesetek száma.
Gondolhatná, hogy ha nem lenne teljesen biztonságos ez a közlekedési út, akkor mást választottam volna, mondjuk mehettünk volna hajóval, esetleg kocsival.  Baromi hosszú lett volna az út, és akkor pedig azt kellene hallgatnom, hogy türelmetlen, és halálra unja magát, így hogy az út csak tizennégy óra, lecsökkentettem a várható nyöszörgésének az időtartamát is erre. Inkább hallgatom egy fél napig, mint egy hétig. Pedig örülnöm kéne, hogy velem van és nem mással tölti az idejét.
- Milyen romantikus lenne, napfelkelte előtt eláshatnál, naplemente után meg kiáshatnál. Egy csomó időt kellene éberen a föld alatt töltenem. - egy cseppet sem vonz ez a kép. Olyan, mintha egy koporsóba zárnának be akaratom ellenére, ami azért nem jó móka. Éppen eleget szenvedtem már feszületekkel díszített koporsóban.
Halkan felnevetek a felháborodásán, amit az alkohol hiánya vált ki belőle, de egyben mérges is leszek. Mi az, hogy nem volt jogom átnézni a csomagjait? Remélem ezt nem mondta komolyan.
- Átnéztem a csomagjaidat, mert nem akartam, hogy eldugj egy tőrt, amit ha nem figyelek a szívembe döfhetsz. - Megsértettem? Veszekedni fogunk? Egy cseppet sem érdekel, de nekem ne mondja meg egy kamasz, hogy mihez van jogom és mihez nincs.
Mégis továbbra is szorosan ölelem őt magamhoz, mind a két kezemmel és nem is eresztem. Tudnia kell, hogy szeretem... vajon tudja? Tudja, hogy mennyire fontos Ő nekem? Félek nem, mivel nem szoktam kimutatni, most is hogy rá pirítottam!
- Ne haragudj rám. - Mondom végül. Bocsánatot kérek, ez új, olyas valami, amit csak akkor teszek amikor itt van velem és hozzám ér. Talán egy agresszív szociopatát kellett volna magamhoz kötni, akkor nem gyengülnék el, ha velem van, de nem.. az én fejemet pont egy ilyen kis érzelmes halandónak kellett elcsavarnia. Jobban át kellett volna gondolnom ezt az egészet. Ezen már annyit járt az agyam, hogy elszúrtam, hogy tönkre teszek mindent és ha tovább is ezen jár az agyam még a végén eljutok megint oda, hogy jobb lesz neki nélkülem. Pedig ez így van! Egy hatalmas szörnyeteget dédelget a mellkasán.
Kérdezném, hogy mit meséljek, de nincs rá időm, hogy azonnal bele kezd a saját kis mondandójába és ez egy pillanatig sem zavar. Imádom hallgatni a hangját és addig sem rólam van szó, hanem róla, legalább jobban megismerem.
De valami zavar abban, amit mond. Egyes számban beszél általában, de tudom, hogy csak miattam teszi, hisz minden, ami rá vonatkozik az egészen biztos, hogy a testvérére is igaz. Együtt kellett volna menniük és felfedezniük Tokyót, nem pedig velem. Velem nem sétálhat nappal az utcákon, nem tudhatja meg azt, hogy milyen is egy igazi hétköznapi japán ember élete, nem ismerheti meg az egészet úgy ahogy van, ez pedig nem helyes, olyas valakivel kellene felfedeznie azt a világot akivel már egészen kölyök kora óta tervezgeti, ezért olyat fogok majd tenni amit még biztos, hogy ezerszer meg fogok bánni.
-Amint lerendeztem a formális dolgokat haza fogok utazni, és te ott maradhatsz nézelődni, de nem egyedül. Elhozatom neked Rhyst, ha sikerül. -  nem nézek rá, inkább masszívan kibámulok az ablakon, nem akarom látni ahogy fellelkesül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Csüt. Márc. 20, 2014 11:45 pm

Elmosolyodom, de csak félénken, mert érzem keserűsége minden egyes hullámát így az ölében kuporogva. Pontosan érzem, mennyire taszítja a gondolat, hogy velem legyen egy lakatlan szigeten, vagy úgy összességében csak az, hogy velem legyen.
- Biztos lenne barlang... Robinsonnak is volt barlangja - jegyzem meg még ezt a butaságot, de inkább lehajtom a fejem és elhallgatok, tuti nem kíváncsi a locsogásomra.
Viszont az enyhén szólva is szíven üt, amit mond. Annyira, hogy fizikai fájdalmat okoznak a szavai, mintha máris magamban érezném azt a tőrt, amiről beszél. Hogy mondhat ilyet? Hogy lehet ilyen?!
El akarom őt tolni magamtól, ki akarok törni az öleléséből, akármilyen szorosan is fog, megvergődöm a karjaiban.
- TERMÉSZETESEN magammal hoztam a tőrömet, de ha kiszedted a bőröndömből, akkor minek adtad egyáltalán?! Pontosan jól tudod, hogy magammal is végeznék, ha téged megöllek, nem ment el az eszem! Amellett meg se fordul ilyesmi a fejemben, JÉZUSOM, mikor állsz már le végre ezzel az örökös gyanúsítgatással?! - vágom a fejéhez mindazt, ami érzelem felhorgad bennem hirtelen, és ez még csak a jéghegy csúcsa, mert még nem is szóltam arról, mennyire pokolian rosszul esik, hogy örökké, örökké csak ezen malmozik, mégis mi járhat a fejében? Vajon mindig azt lesi, hogy mikor ugrom majd a torkának, mikor akarom megölni?
Hogy képes így elviselni egyáltalán azt, hogy a közelében vagyok?!
Nem dühös vagyok rá, egyszerűen már csak... fáj. Csak a fájdalommal az a baj, hogy előbb-utóbb az ember hozzászokik. Hozzá fog szokni a szívem is, tompa zsibbadás marad csak utána majd, és nem fogok vele többé érezni semmit, semmit.
Főleg nem ezt a jéghideg dermedtséget, amelyet a szavai okoznak újra és újra.
Lehajtom a fejem, elernyedek, maradok az ölében, hiszen 14 órán keresztül úgysincs mennem sehová. Nem hiszem, hogy visszafordítaná a gépet csak azért, mert én ki akarok szállni, pedig hirtelen annyira magányosnak érzem magam az ölében ülve, mint... Mint mellette általában.
- Én azt hittem, már rég túl vagyunk ezen... - szólalok meg, a fölsőjéhez beszélve, hatalmas és néma, kövér könnycseppek csorognak végig az arcomon de nem akarok sírni megint, örökké. - Teljesen feleslegesen kérsz bocsánatot, ha komolyan gondoltad, amit mondtál - suttogom.
És a lényeg még csak most jön, ugyanis közli, hogy amúgy nem fog velem tölteni egy percet sem. Annyira lelkesen beszélek neki mindarról, amit Tokióban csinálni akarok, amiről mindig is álmodoztam, ő meg...! Totálisan unottan hallgatja, és rám se néz, és...
- De hát miért? Dem én veled akarom megnézni a várost! Mégis mi a fenéért hoztál magaddal, ha nem is akarsz velem lenni? Miért csinálod mindig ezt? Miért zársz ki? MIÉRT GYŰLÖLSZ ENNYIRE? - üvöltök már a végén teljes kétségbeesésben, a fölsőjébe markolva, megrángatva és a nyakába rejtve az arcom, mert egyszerűen amúgy sincs más, akihez fordulhatnék, akit faggathatnék... Nincsen senki.
- Menjünk haza most... Semmi kedvem ehhez... - kérem két zokogás között. Én már annyira nem értek semmit, na meg amúgy is halálra rémít ez az egész repülés még mindig. - Nem foglak zavarni, csak ülök a szobámban és csendben leszek, jó? Csak vigyél haza... Kérlek!

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Márc. 21, 2014 8:58 am


Érzem, félre ért, vagyis egészen pontosan nem ért meg, de hogyan is érthetne, mikor eltitkolom előle a gondolataim? A múltam legsötétebb részeit? Nem akarom, hogy aggódjon, talán ezért teszem, talán így próbálom őt megóvni saját magamtól, de ez nem csak talán, ez így is van, és most be kell avatnom őt sok mindenbe, mert ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó.
- Az én lakatlan szigetem csak egy maréknyi földből áll, azon két pálmafával köztük pedig egy kifeszített hintaággyal. Ezért mondtam, hogy el kéne ásnod, engem, amit nem szeretnék. Túlságosan is sok időt kellene a földben töltenem, olyan lenne, mintha be lennék zárva, pedig nem szeretek bezárva lenni, voltam már és nem lehet, nem engedhetem meg magamnak azt. Tudod milyen? Nem, egészen biztosan nem. Ha egy vámpírt bezárják egy olyan koporsóba, amit feszületekkel zárnak le, akkor nem tud kijönni belőle, nem kap energiát és egy idő után összeaszik, elveszik minden ereje. Erre emlékeztetne, és ezt nem engedhetem meg magamnak, ha én meghalok velem hal mindenki. Evangeline, Velizarii, mindenki, aki hozzám van kötve, hisz az én erőmből kelnek fel naplemente után, ha nem tudok elég energiát biztosítani nekik az újra éledéshez, akkor mindenki, aki nappalra meghal az az éjszakában is halott lesz. - Talán túlságosan is egyszerűen képzeltem el a szigetet, fel sem tételeztem, hogy lehetnek egyéb lehetőségeink is. Például egy barlang. Meg lehetnének állatok is. Éjszakánként együtt járnánk vadászni, aztán megsütné, és megenné őket, én pedig nem innék belőle, mert túlságosan is félnék attól, hogy legyengül, pedig egy lakatlan szigeten rengeteg energiára van szüksége. De... szeretnék vele lenni. Egy olyan helyen ahol nincs más, csak Ő meg én, meg mondjuk a technika, meg... egy hatalmas raktár, ami tele van vérrel, hogy ne keljen belőle innom. Ha tehetném csak Rain lenne a reggelim, más nem is kéne, de nem tehetem, már ez a heti pár alkalom is sok, amennyit iszok belőle. Régen milyen lehetett? Mikor még csak szimpla ember volt? Akkor sokkal többet ittam belőle... te jó ég! Hisz meg is ölhettem volna, amit egyáltalán nem akarok, kell nekem, szükségem van rá, mindenemet oda adnám érte, de Ő ezt nem tudja, félek, soha nem is fogja megtudni, csak mert egy idióta vagyok, és nem tudom hogyan is kéne azt kifejeznem, hogy szeretem.
- Nem úgy értettem- mondom és nem engedem el, nem akarom elengedni, félek mi lenne akkor, szóval inkább csak hagyom had vergődjön a karjaimban, hátha megnyugszik, de még nem fog először meg kell neki magyaráznom megint sok mindent. - Ha megölnél akkor azt talán még túl is élnéd, még nem vagy olyan régóta hozzám kötve, de most nem ez a lényeg. Azért mondtam ezt, mert mérges lettem amiért számon kértél, hogy milyen jogon néztem át a csomagjaidat. Alkoholt kerestem, de aztán megláttam a tőrt, és eszembe jutott, hogy mire is készülünk, mi lehet majd egy olyan városban ahol a város ura pikkel rám. Talán már akkor végeznek velünk, mikor landolt a gép, nem tudhatom, és ha egy csapatnyian ránk rontanak, akkor nem tudom megvédeni magunkat, nem vagyok elég erős, és még ketten sem vagyunk elég erősek ahhoz, bármennyire is ügyes vagy már a harcban. Plusz, mikor oda érünk, nagy valószínűséggel aludni fogok, ami még kínosabbá teszi az egész helyzetet. Mi van, ha elrabolják a koporsómat, és utána majd szimplán megölnek? Nem akarom, hogy velem halj, és talán a csomagodban lévő tőrt fenyegetésnek gondolhatják. - Kicsit megnyugszom, ahogy már nem kapálózik és mocorog össze vissza, de kétlem, hogy azért tenné ezt mert már megnyugodott, inkább épp ellenkezőleg, elfogadta azt a tényt, hogy nem fogom elengedni. Szükségem van rá, jobban, mint egész életem során bárkire. Ha Judas nem lenne, akkor kiborulnék, de a tudat, hogy itt van nekem Rain segítene helyre állni. Amíg tudom, hogy Ő van, addig mindennek rendbe kell jönnie, még ha ez a folyamat nem egyszerű, sőt éppen ellenkezőleg baromira nehéz.
- Nem gondoltam komolyan, csak nagyon ideges vagyok, hogy mi lesz, és rosszul reagáltam a szavaidra. - Mondom, de csak ez utána jön a legjava. Érzem könnyeinek sós illatát, és legszívesebben én magam döfném a tőrt a szívembe, vagy vágnám le egyesével a végtagjaimat amiért megint megbántottam. Megint kiborult, és ennek én vagyok az oka. Mindig én vagyok az oka, hisz Ő olyan kedves és ártatlan, nem tehet semmiről, csak... csak én elrontottam, érzékeny kis lelkét magamhoz kötöttem, azért, mert nem tudnék élni nélküle, de így vele sem fogok tudni, hiszen folyton folyvást elüldözöm magam mellől. Elérem, hogy kiakadjon rám, és azt higgye, hogy nem, nem szeretem. Biztos azt hiszi, hogy gyűlölöm, pedig ez nincs így. Nála jobban senkit sem szeretek.
- Azért hoztalak el, mert minden vágyad az volt, hogy eljuthass Tokyóba, meg tudtam oldani, hogy láthasd a várost, amire oly régóta vágysz. Ha szeretnéd meg is szerzem neked, nem érdekel, hogy mibe kerül, de ahogy meséltél róla... rossz érzésem lett. Nem az volt régen a vágyad, hogy velem lásd meg azt a várost, hogy velem fedezhesd fel, hanem az, hogy a testvéreddel. Nem mondod ki, de sejtem, hogy így van, hisz minden szavad mögött, amit a városról mondasz, ott bujkál az öcséd emléke is. Nem akartam elrontani ezt. Velem nem nézheted meg úgy az egészet, ahogy egy normális turista tenné, nappal egész nap az utcákat róva, meg sem állva, és mindegyik boltba és múzeumba bemenve. Nappal a négy fal fogja vagyok, és mivel féltelek megkérnélek, hogy ne menj nappal sehova sem, hisz ki tudja, hogy milyen fura figurák mászkálnak itt. Meg tudod védeni magad, pontosan tudom, de féltenélek, ezt értsd meg nekem. Ha ide hozatom Rhyst akkor mindet úgy nézhetsz meg ahogy szeretnél akkor amikor csak akarod, de ez csak egy hirtelen ötlet volt, mondanom kellett volna. Ha szeretnéd, maradok, hogy nappal vele lehess, éjszaka meg velem, de valamikor aludnod is kell, és akkor inkább éjszaka tedd meg, hogy aztán nappal valódi pompájában láthasd a várost. Megismerhesd, hogy milyen egy japán ember mindennapja, milyen mikor nyomorognak a metrón reggel a munkába menet, vagy milyen mikor beülnek valahova ebédelni. Kinéznének engem az emberek. - Az arcához nyúlok, és letörlöm a könnyeit, már ha engedi nekem. Nem szeretném így látni, sírva és teljesen kiborulva, hiszen ez így nem helyes. Azon kellene lennem, hogy minél jobban érezze magát, hogy ne veszekedjünk, és ne legyen sohasem szomorú. Boldognak és szerelmesnek kellene éreznie magát, de ez mellettem nem megy. Hiba volt. Hiba volt a első éjjelen megízlelnem a vérét, hisz azzal kezdődött minden, talán ha nem teszem és uralkodok magamon akkor most boldogan élhetne a testvérével, talán Ő is már véroroszlán lenne, havonta kiszőrösödne, és minden rendben lenne. De nem, a boldogság és szerelem helyett megkapott engem, engem, aki mellett soha senki sem érzi magát jól.  
- Megkérjem a pilótát, hogy forduljunk vissza?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Márc. 21, 2014 11:05 am

Demetrius szigete sivár, kopár és üres hely. Ott még én is nagyon hamar meghalnék, ugyanis nem vagyok túl jó horgász és évi három kókuszdióval nem lakik jól az ember, mind a ketten pusztulásra lennénk ítélve. A hajával játszanak az ujjaim, miközben a bezártságról beszél nekem. Nem tudom, miért hiszi, hogy nem értem, milyen, mikor pontosan tudom, hiszen én is néha úgy érzem magam, mint egy toronyba zárt hercegnő, de ebbe inkább ne menjünk bele. Biztos ezért vártam ezt az utazást is annyira, erre...
Máskor biztos azonnal visszakérdeznék, faggatni kezdeném, hogy mikor volt ő így bezárva és hogy szabadult ki. Biztos együtt éreznék, mert tudom milyen hatással van rá a kereszt meg az éhség, és persze Velt és Evát sem szeretném hogy meghaljanak, na meg magamat se, mert ha ő meghal én is meghalok, ezt olyan biztosan érzem, mintha a retinámba égett volna egyszer egy felirat. Nekem ne mondja, hogy "nem biztos", mert nincs kedvem kipróbálni a dolgot. De most inkább nem hergelem magam már ennél is nagyobb érzelmekbe, mint amiket rázúdítok, úgyse tud velük semmit kezdeni és én sem.
Persze lefog és nem enged el maga mellől, hiába kínlódom a karjai közt. Ez olyan, mint egy metafora a kapcsolatunkról. Vajon egyszer tényleg meg fogom ölni? Tényleg a szívébe fogom döfni a kést? Mi van, ha ettől az egésztől meg fogok őrülni és tényleg így akarok majd kiszabadulni? Olyan sok könyvet és mangát olvastam már erről. Lehet, hogy már most is teljesen őrült vagyok. Néha az az érzésem, ezt ép ésszel nem lehet elviselni.
- Nem mondtad, hogy a város ura pikkel rád... - mondom vékony hangon. Miért nem mondta? Bár persze, biztos azért, amiért nekem soha nem mond el semmit, hogy "védjen", pedig igazán megtanulhatná már mindenki, hogy csak abból származik a baj, amikor nem tudok dolgokat, mert mindenki csak "védeni" akar. Hát köszönöm szépen, jó alaposan megvédenek, mikor ilyen szélsőséges érzelmi viharokat generál bennem minden. De hát ez az én bajom. Majd kinövöm, csak kamaszodom, nem igaz? Nincs már erőm újra kiborulni, pedig ez a kis történet Tokió vérszomjas uráról is megérdemelne egy misét. Jobb lenne összeszednem magam. Nem érezni, hanem tisztán gondolkodni. Óh mennyire is szeretném, ha nem kéne örökké ilyen dolgokat éreznem! Egyszerűen csak hallgatom Demetrius édes és tiszta hangját, okos és józan, vigasztaló szavait, és szipogok. Közben azon gondolkodom, hogy mégis mit mondjak erre? Hogy "szívem, tudom, hogy nem hoztál volna olyan helyre, ahol nem vagyok biztonságban", vagy hogy "ne aggódj mert biztos semmi baj nem lesz", mikor pontosan most osztotta meg velem, hogy mennyire ideges emiatt? Sajnos azt is tudom, miért ment bele ebbe az egészbe: azért, hogy a kedvemben járjon. Az a baj, hogy mindezt tudom... Csak néha egyszerűen nem érzem, hogy fontos volnék neki, főleg, mikor olyanokat vág a fejemhez, mint az előbb.
- Sose hagynám, hogy bármit is tegyenek veled... Majd megoldjuk, ha bármi baj lenne, jó? Csak ne légy ideges, mert akkor veszekszünk, és én nem szeretnék veszekedni veled - nézek fel rá nagy, vörös szemekkel. Kicsit kezdek megnyugodni, de hát amikor Demetrius végre beszélni kezd, mindig megnyugszom, mert akkor megértem a dolgokat, amiket nem értek. Nem tudom, könnyebb lenne-e, ha belelátnék a fejébe, szerintem nem, mert eltévednék folyton a tekervényes gondolatai között, szóval ezért már nem nyafogok neki, mert megértettem, hogy jobb így mindkettőnknek.
Megsimogatom erős karját, amivel fog, és azóta se engedett el. Kicsit elmosolyodom a nagy szavakra, hogy ha akarom, meg is szerzi nekem Tokiót, de hát én nem vágyom effélére és ezt tudja jól, én csakis őrá vágyom. Jól néznénk ki, ha a mostani helyett két város felett is uralkodna ráadásul a földgolyó két ellentétes pontján! Még kevesebb időnk lenne együtt. Bár az oda-vissza utazások elég hosszúak lennének és...
Sóhajtok, amint megint szóba hozza Rhyst, de olyan kedvesen teszi, mert hiszen csak nekem akar jót megint, én hülye pedig ezt nem vettem észre... Megsimítom Dem arcát, ujjaim végigcirógatják a hegeit, és már végképp elfelejtem a sírást.
- Dem, semmit sem rontasz el... Azt nem tagadom, hogy Rhysszel mennyit tervezgettük a japán utazásunkat. Még akkor is Tokióba készültünk, mikor elrabolták... már össze voltak szinte készítve a csomagok. De ez nem azt jelenti, hogy veled, aki végül tényleg elvisz oda, ne érezném jól magam! Te nem vagy egy átlagos turista és épp ezért sokkal-sokkal jobb lesz és érdekesebb. Ott a város éjszaka se áll meg, pont mint otthon, szóval sötétedés után is bőven lesz látnivaló, csak az a kérdés, hogy nem fogod-e unni... Nem kell idehívnod Rhyst. De nagyon, nagyon értékelem a szándékodat, mert nagyon kedves tőled, hogy még őt is elviselnéd a kedvemért, pedig tudom, hogy ki nem állhatod.
A nyakához bújok, és most már nem a sírástól görcsösen, hanem szeretve ölelem át a vállát. Lehunyt szemmel hagyom, hogy a könnyek maradékát letörölje az arcomról, meg is puszilom a kezét.
- Ez a kettőnk utazása. És ha ha neked dolgod van a város urával, akkor én nem várost nézni és shoppingolni fogok, hanem melletted leszek. Melletted van a helyem. Mindig, és melletted is akarok lenni, érted? - magyarázom neki, és az ujjamat a szájára teszem, ha esetleg közbe akarna szólni, majd meg is simogatom. - Szóval, hogyha ez az út arról fog szólni, hogy határokon meg üzleteken alkudoztok, akkor nem bánom, mert majd eljövünk máskor, hiszen rengeteg időnk lesz rá, nem igaz? - mondom inkább, mint kérdezem, hiszen tényleg, egész hátralévő életünk rendelkezésre áll, az pedig sok idő.
Megrázom a fejem.
- Ne forduljunk vissza. De kérlek mondd akkor el, hogy mi a helyzet a tokiói vámpírokkal, jó? Addig kerítek valami nasit magamnak. Megéheztem.
Felkelek az öléből, már ha elenged, és úgy lépek oda a hűtőhöz, ami minibár elvileg, de alkohol híján csak üdítőhűtőként funkcionál, hogy már nem is aggaszt, hogy egy repülőn vagyunk több száz méter magasan a levegőben. Ez az érzelmi sokk bőven elég volt ahhoz, hogy kitöröljön belőlem minden más frusztrációt, és most már csak a csokis mogyorós fagyira vágyom, amit találok. Kerítek egy kanalat és visszakuporodom Dem ölébe.
- Szóval hallgatlak Ő.Ő

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szomb. Márc. 29, 2014 10:52 am

Minden sokkal könnyebb lenne, ha többet beszélgetnénk. Ha több időt töltenénk egymással, de neki sincs ideje, és sajnos nekem sincs, ha éppen sikerül egy kis szabadidőt csinálnom magamnak, akkor pedig nem ér rá velem foglalkozni, mert a testvérével van programja. Oh, igen, volt is abból egy vitánk, de ez most nem számít, nem szabad felhergelnem magam a testvérével, hisz mindig mérges leszek, amikor eszembe jut, most mégis én magam cibálnám el őt ide. Hisz itt a helye Rain mellett, de nem kell neki. Nem akarja, hogy ide hívjam, és ez boldogsággal tölti el már oly rég óta halott lelkemet. Ugyan akkor még mindig bűntudatom van miatta, mert hiába hiszi, hogy ugyan olyan lenne, mintha nappal is az utcákat járná, még sem lesz olyan. Illemköröket kell futni, egy éjszaka teljesen rá fog menni erre, és hiába engedném meg, hogy akkor mászkáljon egyedül... nem tehetem meg, bárki elkaphatja, de csak az is éppen elég nagy probléma lenne, ha eltévedne a városban. Tokio pedig egy nagyváros, és egy olyan személy, aki még sohasem járt ott nagyon könnyen képes letérni a helyes útról.
- Amiatt ne aggódj, hogy unni fogom e avagy sem. Megnyugtatlak, nem fogom unni, mivel ha veled vagyok, akkor nem szoktam unatkozni, és szórakoztató lesz látni majd azt, ahogy lelkesedsz majd akár a legkisebb dologért is. - Már nem érzem a sírás kellemetlen szagát, és ez megnyugtat, mert már nem érzi olyan borzalmasan magát miattam, mint alig pár perccel ezelőtt. Szörnyeteg vagyok, amiért könnyeket csaltam azokba a káprázatosan szép és tiszta lélektükrökbe. De... ha vele vagyok, akkor mindenért szörnyeteg vagyok, amiért a vérét veszem olykor, amiért szeretem a testét érezni, ahogy az enyémhez feszül, már csupán azért is egy szörny vagyok amiért rá merek nézni. Ő annyira más, tiszta, még így is, hogy megismerkedett azzal, hogy milyen érzés kioltani mások életét.
Újra beszélni kezd, majd mikor abba hagyja, már válaszra is nyitnám a számat, de az ujját ajkaimra helyezi, ezzel fojtva belém a szót. Sokkal jobban örülnék, ha az ujja helyett, mondjuk, a szájával hallgattat el, de most egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezt szóvá tegyem neki, illetve a szituáció sem alkalmas, hisz az istenit, épp az előbb sirattattam meg. Elmosolyodok, majd puszit adok csinos kis ujjára, és csöndben maradok, hagyom, had beszéljen, figyelmesen hallgatom a szavait, amik hatására csak még jobban megszeretem, ha lehet még annál is szerelmesebb leszek, mint amennyire most vagyok. Talán ha így haladok, egyszer megtanulom kimutatni is azt, amit érzek, ami a fejemben és a testemben játszódik le.
- Szeretlek - vallom be neki amint újra hagyja, hogy megszólaljak. - Addig maradunk majd ott ameddig csak szeretnél, a város elvan addig nélkülem. Csak egy, rosszabb esetben két éjszakát ölel majd fel az hogy letudjam a tisztelet köröket, és beszéljünk egy kicsit az üzletről, utána csak a tied minden figyelmem. Köszönöm, hogy mellettem leszel, szükségem van rád, együtt erősebbek vagyunk, és megnyugtat a jelenléted, a tudat, hogy egészen biztos, hogy nem esik semmi bántódásod, vagy ha mégis akkor ott vagyok és meg tudlak védeni, persze csak ha szükséged van rá, és nem tudod egyedül megoldani. Nagyon ügyessé váltál az elmúlt hetekben, hónapokban. Régen dicsértelek. - Nem tudom, hogy lehettem ilyen, miért nem mondom neki sűrűbben azt, hogy egyes dolgokat jól csinál, és kimondottan elégedett vagyok vele. Talán azért, mert így akarom rávenni arra, hogy próbáljon arra törekedni, hogy a maximumot hozza ki magából.
Fel akar kelni, és ezért elengedem, nem tarthatom egész végig a karjaim között, ha menni akar akkor menjen, már nem hisztizik, vagyis szinte biztos lehetek benne, hogy ha hívnám akkor vissza jönne, és nem szaladna világgá mérgében. Kutakodik a hűtőben, majd ahelyett, hogy a saját székébe ülne vissza, inkább az enyémet választja, egészen pontosan az ölemet, boldogan ölelem magamhoz ismét karcsú, de izmos testét. Megnézem mit hozott, elmosolyodom. - Csokis. Szeretem a csokit. - szólalok meg elgondolkodva. Ha tehetném, akkor beleültetném őt egy kád csokoládéba, hogy a bőre átvegye annak az illatát, na nem mintha amúgy nem lennék oda érte, de hát a csoki az már csak csoki. Kár, hogy sohasem ízlelhetem.
- Pár évtizeddel ezelőtt meglátogattam, lehet, hogy van az már évszázada is. Fontos üzleti dolgokat akartam vele megbeszélni, de teljesen megmakacsolta magát, és nem hallgatott senkire sem, pedig igen előnyös ajánlatot tettem neki, nagy profitot kapott volna, de nem kellett neki, ugyan is szerelmes volt, és csak azzal a halandóval volt hajlandó foglalkozni. Nekem pedig kellett az üzlet... szóval elraboltam tőle a szerelmét addig, amíg nem volt hajlandó tárgyalni velem. - Amit mondok azt szépen le is vetítem neki fejben, így átélheti úgy, mintha Ő maga is ott lett volna. Láthatja milyen lesz a vendéglátónk.
- Félek, hogy bosszút tervez, és el akar majd ragadni tőlem téged.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Csüt. Ápr. 03, 2014 9:21 am

Kicsit elmosolyodom, nedves pillákkal pislogva nézek rá.
- Én se unatkozom, ha veled vagyok, szóval emiatt nem kell aggódnod egy percet sem. ...És tényleg minden apróságért lelkesedni fogok - ismerem be kicsit lesütve a szemem és odakucorodva még jobban hozzá. Nem tehetek róla, ilyen a természetem! De ez nem hinném, hogy baj lenne, főleg ha Demet szórakoztatja majd a látványom.
Elmosolyodom, amint megpuszilja az ujjamat, és amint kimondja azt a szót, amit olyan ritkán mond, és ami olyan sokat jelent nekem, érzem, hogy kivirágzik bennem néhány magányos virág, bokor és fa. Ráragyognak szemeim, és nem érdekel, hogy mondandója van még, egyszerűen csak megcsókolom válaszul.
- Én is szeretlek - közlöm vele halkan, a szemeibe nézve, azokba a gyönyörű, sokezer éves sötétbarna szemeibe, és aztán elhallgatva, amit mond, ez az érzés csak erősödik bennem, burjánzani kezd, mint egy dzsungel, és a szívem hevesen, hálásan, olvatagon dobol a hangja és szavai hallatán. Egészen elolvadok, olyan leszek, akár a szeme színe, forróra olvasztott csokoládé.
- Köszönöm - válaszolom, hiszen mondanom kell valamit. - Igen, ritkán dicsérsz meg, de olyankor nagyon jól esik - értek egyet felnevetve. - Tudod, sokkal izgalmasabbnak ígérkezik, hogy veled legyek egy tárgyalás során, mint hogy egyszerű turistaként a látványosságokat fényképezgessem - próbálom neki még egyszer megmagyarázni, hogy nekem nincs semmi fontosabb és érdekesebb annál, hogy bepillantást engedjen az életébe, a munkájába, a vámpírlétbe. Igaz, hogy vámpír már sohasem lehetek, de attól még Demetriushoz tartozom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy magával visz és fontosnak tartja, hogy ott legyek, és ez boldoggá tesz, ilyenkor úgy érzem, fontos vagyok neki, nem csak egy valaki, aki arra kell, hogy hazavárja őt hajnalonta.
Visszaülve az ölébe kibontom a fagyis dobozt, és elmosolyodom.
- Tudom, hogy szereted ~ - búgom neki, hiszen ezért választottam ezt, hiszen így legalább rajtam keresztül ízlelheti.
Amíg beszél, kanalazni kezdem, lekapargatva a csokiöntetbe szórt mogyoródarabkákat a fagyi tetejéről, és miközben tenyeremmel puhítom és melengetem a többit a dobozban, hallgatom a régi sztorit, sőt, át is élem a fejemben.
Ez az érzés számomra még mindig furcsa, hiszen ritkán élem át, de most furán kapaszkodok a képekbe, el ne szalasszak egyet sem. Mikor befejezi, kinyitom a szemem (bár becsukni szükségtelen volt), és felnézek rá, majd fejem a vállára hajtom és úgy kanalazok még egyet a fagyiból.
- Elég szép a szerelme, nem csodálom, hogy elraboltad - ragadom meg a dolog romantikus részét egy kis mosollyal. - Jogosan félsz, de nem tágítok majd tőled. Különben ez egy gonosz dolog volt!
Kicsit elgondolkodom.
- Mi történne, ha engem rabolnának el? Nyisd ki az elméd, hogy tudjak neked üzenni - kötöm a lelkére elsősorban. - De szerintem ne menj bele semmibe, ha így tesznek, ez zsarolás. Vagy menj bele, utána meg ha elengednek, rendet vágunk közöttük - agyalok, próbálva felvenni Dem és a vámpírvilág stílusát, de inkább tovább eszem végül a fagyimat.
- Neked nem mondtak még ilyesmit? Otthon. Hogy túl sokat foglalkozol velem, a várossal meg nem... - kérdezem kicsit szégyellősen, a fagyiba bújva, mintha valami nagyon érdekes volna a dobozban, amit piszkálhatok a kanalammal, pedig nincs, csak nem merek felnézni.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Május 16, 2014 1:43 pm

Lehet felelőtlen vagyok. Oly sok év után talán most fordul ez elő velem... másodjára? Igen, valószínű, bár az elsőre nem emlékszem, hacsak nem az volt, hogy először szerelembe estem. Azt nem kellett volna, bár annak köszönhetem azt, hogy még most is élek, nem pedig már csak csont vagyok, és már a leszármazottaim sem élnének. Sohasem volt utódom, emberi legalább is, pedig kíváncsi lettem volna, hogy milyen kölykeim lesznek. De nincsenek, nekem csak vámpír utódaim vannak, akik mind selejtesek. Valami hiba van mindegyikben, és talán bennem is, sőt ez egészen biztos, hiszen tudom, hogy tökéletes nem létezik, bármennyire is gondolja magát annak egy szimpla ember, vérállat, vagy egy ős öreg vámpír legyen az kétezer vagy akár ötezer éves is.
Még is ha Rainre nézek, vak vagyok, nem látom azt, hogy benne mi a hiba. Biztos van benne, de nem látom az iránta érzett szeretet elvette az eszemet, de tudod mit? Nem érdekel, Ő úgy jó, ahogy van, vagy talán azok a tulajdonságai lennének a hibák amikért én annyira oda vagyok? Fene tudja.
De... igen, még mindig felelőtlen vagyok, mert otthon kellett volna hagynom, ahogy beszélünk a dolgokról egyre inkább biztos vagyok abban, hogy valami bántódása fog esni, és azt nem engedhetem, megígértem hogy vigyázni fogok rá, és most épp én viszem pt a sárkány vagy egyéb borzadalmas állatok karmai közé. Az elméjét befolyásolni nem tudják, tehát lelkileg nem tudják bántani, de testileg nagyon is. Tudom, hogy már erős, tudom, hogy már sokkalta több dologra képes, mint régen, de... mindig magamhoz mérem őt, és tudom, hogy talán soha sem fog olyan izmokat növeszteni, mint amikkel én rendelkezem ( ne is nézzen ki úgy, talán akkor már nem is tetszene. ) de... így olyan kis gyengének és ártatlannak tud tűnni, bármennyire is profi már abban hogyan varázsoljon az arcára mérges veréb kifejezést. Ami inkább vicces mint ijesztő bárki számára is.
- Nem fognak elrabolni, mivel egy pillanatra sem lehetsz nélkülem. Ha a mosdóba kell kimenned oda is kikísérlek. Tehát nincs okunk arról beszélni, hogy mi lesz ha téged elrabolnak, mert nem fognak. Érted? Nem fognak és kész! - Mondom, bár talán nem is őt akarom így meggyőzni, hanem saját magamat. Ideges vagyok, és próbálom ezt az érzést valahogy elzárni Rain elől, hogy ne láthasson rá egy pillanatra sem a fejemben, de kétlem, hogy olyan jól menne ez a dolog. Egyenlőre ott tartok, hogy száz százalékosan nagyon is jól ki tudom zárni a fejemből, de részleteket még nem sikerült, igaz nem is próbáltam, lehet nem is lehetséges.
Az álla alá nyúlok, és felemelem a fejét, hogy rám nézzen ne pedig mást, mikor fontos dolgot kérdezett.
- De mondanak. Leginkább a gyermekeim vágják a fejemhez, hogy keveset törődöm velük, de ezen változtatni fogok, Vellel minden másnap találkozom majd, én fogom tanítani. Nadine pedig vasárnaponként fog majd meglátogatni. Evangelinnel összefutok a klubban, a többiek pedig nincsenek a városban. - Azt nem teszem hozzá, hogy nem is lesznek. De nem lesznek, mindegyik porontyomnak megvan a maga feladata, kivéve annak az egynek, de Ő sem fog vissza jönni ide. Ha mégis akkor seggbe rúgom, hogy a következő kontinensig meg sem áll.
- Szóval nem fogok annyit a nyakadon lógni, úgymond megszabadulsz tőlem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Május 16, 2014 3:40 pm

Látom rajta, hogy megint nagyon elmerül valamiben, agyal, és remélem, nem valami butaságon. Bekukkantok a fejébe, és csak hallgatom a felszínen levő gondolatokat, már ha engedi nekem. Mélyebbre már egy ideje nem akarok merülni. Jobb ez így nekem, és neki is, én nem vagyok kiborulva azon, hogy nem enged be, ő pedig nyugodt lehet, mert bízom benne, hiszek neki. Igaz, meg kellett tapasztalnom mindent a saját bőrömön, most már tudom, hogy így a legjobb.
- Ne aggódj ennyire. Ezzel csak bevonzod a bajt, tudod? - puszilom meg az orrát, majd mivel ettől kicsit csokis lett, meg is törlöm neki, és felnevetek. - Még a mosdóba is? Deeem, ez undi - rázom meg a fejem. Teljességgel kizárt, hogy oda is kövessen, nem-nem, nem engedem. - Bár a zuhanyzásban mindig szívesen fogadom segítő kezeidet - teszem hozzá megengedően, sőt inkább fürdessen meg minden este, azt hiszem, ez egy fair ajánlat, és még neki is talán tetszeni fog.
Megsimogatom a karját, próbálom megnyugtatni valahogy. Megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjainkat, homlokom az övének támasztom és nyávogok neki egyet. Nem akarom, hogy szomorkodjon, idegeskedjen vagy aggódjon.
- Semmi bajom nem esik majd, mert veled leszek, és te megvédesz majd mindentől, hercegem.
De aztán inkább a fagyis tálkámba fúrom az orrom, mintha nagyon elmerülnék benne, csakhogy ezt nem hagyja. Felnéznek rá kék szemeim. Látom, nagyon komolyan néz rám, úgyhogy komoly választ fogok kapni.
- Komolyan? - mosolyodom el. - Nagyon örülök, hogy barátkoztok Vellel. Nagyon rendes fiú, és nagyon szüksége van rád. És jó hatással van amúgy is az emberre. Olyan nyugis, mint valami szerzetes.
Elgondolkodom a kanállal a számban, majd hiába járatom az agyam, nincs találat a keresőben. Szóval megkérdezem:
- KiazaNadine.
Aztán sóhajtok, hiszen beigazolódott a gyanúm, nem feltétlenül kedvelnek a város fontosabb polgárai.
- És a falkáid? A falkáiddal sok dolgod van? Ők nem acsarognak rám? És a város többi vámpírja?
Morcos pillantással "jutalmazom" ezt a butaságot, amit ezek után mond.
- Nem akarok megszabadulni tőled. Soha-soha-soha. Remélem te se tőlem, szóval ezt remélem, meg is beszéltük.
Jól laktam a fagyival, úgyhogy félreteszem, és megiszom az üdítőmet, aztán a számat nyalogatva körbelesek a fedélzeten.
- Nincs kedved kipróbálni velem a hátsó részt? Masszírozós az ágy, úgy láttam. Remélem, azért lesz időnk shoppingolni a nagy üzletelés közben. Legalább arra! Nagyon sok mindent össze akarok vásárolni, remélem, nem lesz túlsúlyos a repülőd a sok csomagtól majd.
Szívesen megkérdezném, hogy vajon mennyibe kerül egy ilyen, de sose szoktam pénzről beszélgetni vele. Biztos egyáltalán nem érdekli ez a téma. Inkább megfogom az inge felső gombjait és elkezdem kigombolni, ám ekkor majdnem szívrohamot kapok, úgy megijedek a mellénk lépő stewardesstől, aki kedvesen hajol oda, hogy összeszedje a poharamat és a félig kievett fagyis dobozt. Megkérdezi, hogy kérünk-e még valamit, én pedig alig tudom visszatartani a nevetésemet, amíg megrázom a fejem, mire elmegy, és hangosan nevetni kezdek.
- Erkölcsrendészet... Látod, vigyáznak az erényedre, Demetrius Nagyúr.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Jún. 06, 2014 11:42 am

- Nadine az egyik lányom. Elűztem, mert végzett az egyik testvérével, de most újra beszélünk, a városba hívtam. Ez neked köszönhető. - felelem neki, hisz ez így igaz, ha ő nincs, akkor talán soha sem kerülök olyan állapotba, hogy ismét beszélni tudjak oly rég látott lányommal. Lehet mindenkinek az lett volna a legjobb ha Nadine marad ott ahol volt, de nem, nekem kellett, és most itt van a városban, igazán felemelő érzés.
- A falkáim nem utálnak téged, nincsen semmi okuk se rá, sőt talán még örülnek is neked, a farkasok egészen biztos, mert így biztonságban van tőlem a hátsójuk. - Meg kevesebb időt is vagyok velük, szóval a számukra nagyon nagyon jó az, hogy Rain van.. nekem.
Nevetve rázom meg a fejem, majd elkapom a csuklóját, amint gombolni kezdi a ruhám, de ekkor be is jön a stewardess, szóval nem kell semmit se megállítanom.
- Lesz időnk, amint letudtuk a kötelező köröket utána addig maradunk ameddig szeretnél, ha akarod az egész várost felvásárolhatod, maximum majd teher hajóval utánunk hozzák a csomagjaidat. - felelem neki.
Az út további része zökkenőmentesen telik, egy idő utána pedig bemászok a koporsómba meghalni.

A szállodában.
A felső két szint csak a miénk. Legalábbis a legfelső emeleten lévő elnöki lakosztályon ketten osztozunk, az alattunk lévő szinten pedig azok az emberek, akiket magammal hoztam, csak ők külön jöttek. Testőrök, és reggelik. A Nap már lement, tehát újra talpon vagyok, és meg is reggeliztem az egyik kísérőnkből, de előtte szépen kikészítettem Rainnek a ruháit, hogy mit is vegyen fel ma estére. Fekete öltöny, fekete inggel, és egy nyakkendővel, melynek olyan színe van, mint a szemeinek. Rajtam is hasonló öltözék van, azzal az eltéréssel, hogy rajtam minden fekete. Miért is jó ez? A feketén nem látszik meg a vér.
Vissza megyek a szobába, megkeresem Raint, elkapom, és magamhoz húzom, szorosan megölelem, próbálom leplezni, de nagyon ideges vagyok, féltem őt...
- Gyere, ülj le az asztalhoz, kisminkellek. - Terelem az egyik székhez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Jún. 06, 2014 1:00 pm

- Nekem? - kérdezek vissza kicsit meglepődve. De aztán eszembe jut, hogy Dem korábban is említette már, hogy egyes dolgokban sokkal másabban viselkedik, mint mielőtt megismerkedtünk. Nem hiszem, hogy szemrehányásnak szánja ezeket a megállapításokat, de akár lehetne az is. A Város Urának, sőt, a világ legnagyobb városai urának nem szabad lágynak, esendőnek, szerelmesnek lennie, hiszen ez csak elgyengíti. Másrészt viszont egy ekkora hatalmasság, mint ő, megengedheti magának, hogy néha foglalkozzon olyasmivel is, amiben kedvét leli. Az élete bizonyára nemcsak mostanában, hanem már rég nem a haszonszerzésről szól, hiszen megvan mindene. Mindenesetre Dem néha nekem is egy nagy rejtély, sose tudhatom, mi jár a fejében, még akkor se, mikor megosztja velem a gondolatait. Így is többet kapok belőle, mint a gyermekei együttvéve szerintem. Nem is csoda, ha nem kedvelnek. Ez a Nadine nevű pedig már megölte egy testvérét. Szemernyivel sem lehet kevésbé vérszomjas, mint az elsőszülött. Ami kicsit para, de tudom, hogy Demetrius tudja kezelni a gyermekeit. Mind kezes bárányokká válnak az akarata súlya alatt.
Szívesen kérdezném még őt Nadine-ról, az út későbbi részében ki is faggatom, hogy kiféle-miféle a lány, és hogy mi az ő közös történetük. A falkák, vele szemben, talán kedvelnek egy kicsit, bár elég faramuci a helyzet: azért örülnek talán, mert távol tartom tőlük Demet? Nem túl őszinte és nem túl kedves, de legalább nincs hőbörgés. És ez megnyugtató. Lenyugszom én is, hiszen megértem, hogy ez nem a megfelelő hely és idő a léhaságra, pedig nagyon nehéz Demnek ellenállnom úgy általában mindig. De most nincs rosszalkodás, és ezt elfogadom hiszti nélkül. Nevetve magyarázok neki valamit a teherszállító hajókról, meg arról, milyen lassúak, és hogy inkább a repülőhöz kéne kötözni a konténert. Végül, amint az idő eljön Demetrius számára, én elfoglalom magam azzal, hogy a stewardessekkel beszélgetek, aztán olvasok, aztán alszom én is egy sort.

***

A szálloda valami elképesztő! Első dolgom Rhyst felhívni, és beszámolni neki mindenről, amit eddig tapasztaltam. Persze nem feledkeztem meg arról, hogy óvatosnak kell lennem. Nem mentem ki a hotelből, csak az ajándékboltig kóricáltam el, még a kaját is inkább felhozattam. Vicces édességek kóstolásával múlattam az időt, míg szerelmem végre felébredt. Csomagolások hevernek körülöttem szanaszét, mikor elkap, és boldogan simulok hozzá és ölelem át, de rögtön megérzem, mennyire feszült. Én nem vagyok az, egyáltalán, talán túlságosan is elragadtak az élmények. Hosszú csókkal köszöntöm frissen étkezett kedvesem.
- Smiiink? Ezt meg... mi az, hogy kisminkelsz? - értetlenkedem, de nincs mit tenni, ha ő terel, én terelődöm. Leülök a székre és nagy szemekkel felnézek rá.
- Nem hoztam, csak szemcerkát - túrom elő a neszeszerből, amibe kisollót meg egyéb hasznos dolgokat tettem az útra. Át is adom ezt neki.
- Hová megyünk? Láttam a ruhákat, nagyon szépek.
Pislogok, és várom, hogy hozzám érjen, nem tudom, mit tervez.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Jún. 06, 2014 2:10 pm

A szállodában biztonságban vagyunk, és a koporsóm miatt sem kell aggódnom, hiszen abban utaztam, de volt már olyanra példa, hogy az üres koporsók eltűntek a reptérről, ha nem nappal érkezünk, akkor számítottam volna ilyen húzásra, de szerencsére most ilyenről szó sincs.
A csomagjaim többsége a többiekkel érkezett, szeretek mindenre felkészülni, ezáltal kissé túlzásba is estem a csomagolásnál, de sebaj... igaz nem kellett volna egy kisebb böröndnyi smink cuccot magunkkal hozni, ezt már én is belátom, de már mindegy, csak nem fogom haza küldeni. Még szerencse, hogy Vel nincs itt, minden bizonnyal számon is kérné rajtam, hogy minek van nekem ennyi smink cuccom, mikor múltkor elkaptam, és lemostam az Ő arcáról a vakolatot. Igaz a két helyzet teljesen más, Ő otthonra kente ki magát, mi pedig elmegyünk.
Amint a karjaimba zárhatom drága halandómat máris jobban érzem magam, hiszen itt van, akkor nem lehet semmi gond sem, megnyugszom kissé, és ez csak a közelségének köszönhető, azt hiszem a legjobb az lesz, ha egész este alatt fogni fogom a kezét, vagy bármelyik más testrészét. Nem néznek majd e miatt gyengének, hisz a vendéglátónk is ugyan ezt fogja csinálni a saját halandó szolgájával.
- Nyugodj meg, nem csinálok belőled bohócot, éppen csak annyit kapsz majd, hogy senki se tudja levenni rólad a szemét. A többiek már készen vannak, már csak mi vagyunk hátra. - Elveszem tőle a szemceruzát, mosolyogva megköszönöm, majd felteszem az asztalra a táskát, amiben a kellékeink vannak, kipakolok belőle az asztalra, gondosan elrendezek mindent, majd fogok egy széket és leülök Rainnel szemben, közelebb húzom őt magamhoz, hogy a két szék össze érjen, a lábait pedig az enyémekre pakolom.
- Mondtam, hogy le kell futni a tiszteletköröket. A város vámpír urával találkozunk, és az Ő embereivel. Megnézzük a műsort, amivel készültek, majd ajándékot cserélünk, és rátérünk az üzleti dolgainkra, ha minden jól megy. Ha nem, akkor valaki vissza hoz majd ide téged, itt biztonságban leszel, én meg kiabálok egy sort a város úrral. - vázolom fel neki a terveket. A második variáció kétlem, hogy tetszene neki, de nem tehetek róla, tudom, hogy már sokkal erősebb és ügyesebb, mint mikor találkoztunk, de még mindig féltem.
Egy tábla csokit varázsolok elő a táska legmélyéről, kibontom, és az első kockát Rain szájába dugom. Ha tetszik neki ha nem.
- Kell az energia. - magyarázom, majd neki is állok a sminkelésének. Hosszasan elidőzök ezzel, néha utasításokat adok, hogy mit csináljon, nézzen föl, vagy éppen csukja be a szemeit, és a többi. Végül elmosolyodok, és egy tükröt tartok elé, hogy meg tudja nézni magát. A szemei lettek kihangsúlyozva, mégis olyan, mintha nem lenne rajta smink, és maguktól látszódnának hatalmasnak a szemei. Na meg a szája, hmm.. kap is rá egy puszit, mert nem tudom türtőztetni magamat.
- Menj öltözz fel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Pént. Jún. 06, 2014 3:15 pm

Boldog nyurrantással nyugtázom, hogy Dem zaklatottsága csillapodni érződik, amint hozzábújok. Érdekes, rám éppen az ellenkező hatással van minden egyes érintése. Feldob, hevesebben dobog a szívem és a gyomromban még mindig pillangók táncolnak tőle. Főleg attól, ahogy rám néz ilyenkor.
Engedelmesen leülök, és rámeredek a nagy csomagra, amiben csak találgatni tudom, hogy mi lapulhat, talán valami... maszk? Vagy lepel? Egy pillanatig arra gondolok, hogy majd ki fog festeni gésának, a bőröndben meg biztos kréta van meg szén, amiket tradicionálisan porrá őrölnek, mielőtt felkenik magukra a lányok, esetleg némi segítséggel.
- Semmi gond, bízom benned - mosolygok rá. Akármit is akar a képemre mázolni, rendben lesz, legfeljebb akkor fogok közbelépni, ha nagyon elrontja, de nem hiszem, hogy nekilátna, ha nem lenne biztos a dolgában.
- Kíváncsi vagyok, milyen ajándékot kapsz. Mit szoktak adni egymásnak a Vámpírmesterek? - kérdezősködöm, és fantáziálni kezdek. Mi vajon mit adunk nekik? Lehet, hogy azt, amit Eva kitalált, a kristálynehezéket vagy mit. Az egy elég jó ötlet volt, még ha nem is erre az alkalomra találta ki.
Amint a bőrönd kinyílik, hirtelen elárvul félig faragott kis szemcerkám Dem kezében. Bekapom a csokit, egy percig se tiltakozva, sőt még meg is köszönöm, és elnyammogom az édességet, mélységesen egyetértve vele abban, hogy az energia az kell.
Előre hajolok, hogy megfelelő szögben hozzám tudjon érni, és közben szemeimben csintalan fénnyel nézem őt ilyen közelről. Csak egy kicsit kellene előrébb csusszannom, és máris az ölében ülnék. Vajon ha most nekilátnék rosszalkodni, lenne elég önuralma leparancsolni magáról? Nem lenne jó, hiszen mint mondta, mindenki csak ránk vár.
Gondolataim szabadon szökellik őt körbe, miközben szuggesztíven nézek a szemeibe. Annyira elképesztően néz ki, ahogy koncentrál! Hamarosan azonban be kell csuknom a szemem, majd felnéznem, lenéznem, pislognom. De közben figyelni tudok a szavaira is. Kicsit összeszorul a mellkasom a gondolatra, hogy elválasztanak majd Demtől, de a körülmények ezt biztos szükségessé tehetik.
Amint elkészül velem, megnézem magam a tükörben, és a látványtól nagyra nyílnak a szemeim.
- Hű... mintha nem is én lennék! - állapítom meg, majd átölelem Dem nyakát egy pillanatra, amint megcsókol. - Köszönöm! És biztos nem lesz semmi baj - teszem hozzá mély meggyőződéssel. Kap még egy futó csókot, mert hát én se tudok tőle olyan könnyen elszakadni, de aztán megyek és némi gyors fésülködés után felveszem a kikészített méregdrága holmikat. A nyakkendőmmel persze megint Demhez járulok segítségért, de ekkor már minden csinosan a helyén van. A hajam oldalra fontam halszálkában, hiszen már épp eleget nőtt ahhoz, hogy jól mutasson. Ettől a külsőm elég lágy és nőies lett, de legalább ártalmatlannak tartanak majd.
- Biztos vagy benne, hogy ne legyen nálam fegyver? - kérdezem még egyszer. Ugyan már erről beszéltünk a repülőn, azért biztos ami biztos. - Jó leszek így? - kérdezem meg, egyértelműen a hajamra célozva, hiszen minden mást ő készített elő nekem.
- Kicsit kezdek izgulni - vallom be neki, és a kezéért nyúlok, hiszen nemcsak neki esik jól az érintésem, hanem nekem is az övé. Erőt merítek belőle.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szomb. Jún. 07, 2014 12:04 am


- Csak ne mondd el senkinek se, hogy ilyet is tudok, még a végén kinevetnének, amit nem szeretnék. - kérem mosolyogva, majd újra kérdez.
- Teljesen változó. A vendéglátó fél általában táplálékot és szállást biztosít, de nekem mind a kettő megvan, talán valami kis csecsebecsével fog elő rukkolni, értékes ékszer, vagy egy szobor, nem tudhatom, amíg meg nem kapjuk, személy szerint annak örülnék a legjobban ha az lenne az ajándéka, hogy mindenbe bele megy amit elé tárok, és akkor utána miénk az egész este. Tőlem egy festményt fog kapni, az egykori halandó szerelméről. - Válaszolok neki. Talán jobbat is kitalálhattam volna, de sietni kellett, az meg már évek óta ott porosodott a padláson, vagy az egyik raktárban. Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy honnan lett elő ásva, a lényeg, hogy megvan, és nem kellett külön energiát az ajándék kitalálására fordítani. - Te egy ilyen helyzetben mit adnál? - kíváncsiskodom egy kicsit.
Elmém nyitott az övé felé, hisz megígértem neki, hogy az egész utazás alatt bármikor szabad bejárást kap a fejembe. Látom, mit gondol, és csak elmosolyodok rajta, valószínű, hogy nem tudnék neki ellen állni, de megpróbálnám, de ez most nem a megfelelő idő arra, hogy elmerüljünk egymásban. Szerencsére nem tesz semmit se, csak az utasításaimat követi, közben pedig etetem folyamatosan csokival, míg az egész tábla el nem fogy, önző vagyok, nem az energia miatt akarom, hogy egye, hanem mert finom, és finom illata lesz tőle. Legszívesebben beleültetném egy kádba, ami tele van olvasztott csokival, és ott hagynám egy pár órára, had legyen utána jó sokáig olyan illata. Valószínű kiakadna, vagy elkezdené meginni a csokit, nem tudhatom, de egyszer talán majd kipróbálom.
- Ez azt jelenti, hogy tetszik? - kérdőn nézek rá, mert azt nem mondta, csak azt, hogy mintha nem is Ő lenne... de ez akkor most jó vagy rossz? Bár biztos rossz, mert ki szeretne nem önmaga lenni? Bár megköszöni, akkor annyira nagy gond csak nem lehet, sőt még csókot is kapok, de aztán elszelel, és én is belebújok a ruhámba, majd ugyan ott maradva várom, hogy elkészüljön.
Felnevetek, mikor a nyakkendőjével jön, hogy kössem meg, átvetem a nyakán, és annál fogva húzom egészen közel magamhoz,  majd megkötöm neki szépen. Végig simítok a fonatán, majd kap a nyakára egy puszit. - Elképesztően nézel ki, mindannyian meg akarják majd harapni a nyakadat. - még szép, hiszen én is alig tudom levenni róla a szemeimet, pedig ma már vettem magamhoz vért.
Megfogom a kezét, összekulcsolom az ujjainkat, majd magammal húzom az egyik bőröndhöz, fegyverek vannak benne.
- Meggondoltam magam, mégis lesz nálad. Keresztet nem adhatok, bár... az oldalsó zseben van egy nyaklánc, rajta egy kereszt medállal, vedd fel, és csúsztasd be az inged alá. - Adom ki neki az utasítást, miközben egy pár dobótőrt veszek elő a hozzájuk tartozó tokkal, valamint egy pisztolyt, váll tokkal. Amint felvette a nyakláncot és elrejtette előlem elkezdem rá feladni ezeket. - Ugye tudsz bánni rendesen a tőrökkel? Ha bizonytalan vagy akkor is elég ha csak előrántod bajban és eldobod, valakit majd csak eltalál. - Reméljük, hogy az nem a mieink közül való lesz, de hát akkor így járt, és miért nem volt körültekintőbb. a késeket az alkarjaira erősítem, majd megkapja a pisztolyt is, és végig nézek rajta. Nem elég, baromira nem elég, de nincs mit tenni, meg kell elégedni ennyivel. Én is magamhoz veszek egy pisztolyt meg tárakat, ha Rain pisztolya csütörtököt mondana akkor oda tudom adni majd neki azt ami nálam van.
- Ne izgulj, minden rendben lesz. - Kap egy homlok csókot, majd megfogom a kezét, és indulunk is. A kocsihoz, majd a kocsival egy színházba.
- Úgy emlékszem, hogy tudsz japánul igaz? Akkor most majd használhatod ezt a tudásodat. - Súgom neki, miközben bevezetem őt, és a helyünkre kísérem. - A szünetben találkozunk a Város Úrral, addig is élvezd az előadást.


A hozzászólást Demetrius összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 07, 2014 12:49 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szomb. Jún. 07, 2014 12:41 am

Komolyan közel hajolok hozzá és a szemébe nézek.
- A titkod biztonságban van nálam - súgom, majd elmosolyodom. Mindig új és új oldaláról ismerem meg, és ez annyira lenyűgöző! Kétségtelenül rajongok érte. Végtelenül, örökké.
- Ez remek ajándék lenne... remélem, ezt kapod, bár kicsit nehéz lenne becsomagolni - jegyzem meg, és bekapom a következő kocka csokit. Nagyon jól tudom, miért etet, és még szerencse, hogy sosem voltam hízékony, vagy ha mégis az lennék, egy tábla csokit egy-két nap alatt ledolgozok az edzéseken vagy szex közben.
Az ajándék-kérdésen eltűnődöm.
- Hmm... talán valamit, ami a helyre jellemző, de ennél jobb ajándékot nem tudtam volna kitalálni. Honnan van neked festményed az exéről? - kérdezem, hiszen ez nem lehet véletlen. Mi van, ha Demnek is bejött a lány? Vagy férfi? Ezért őrizgette a portrét? Ám ez a gondolat csak egy pillanatig lobbantja fel bennem a féltékenységet, már el is illan. Különben is, a csoki nem hagyja, hogy szomorú gondolataim legyenek most. És az izgalom sem.
- Nagyon tetszik! - bólogatok, és tovább nézem magam. A szemeim szinte világítanak ettől az árnyékolástól és... be kell vallanom, jól nézek ki, pedig én nem szoktam hiú lenni. De Demnek mindig tetszeni akarok. - Hol tanultál te ilyesmit? - kérdezem azért kíváncsian, hiszen nem szokványos egy férfitől, hogy tökéletesen ki tudjon sminkelni valakit, főleg egy másik férfit. Fiút. Fiúcskát.
- Köszönöm - mosolyodom el. - Te is szívdöglesztően festesz - viszonzom a bókját, miközben végigsimítok az öltönyén, felsóhajtok a nyakcsókjára. Mindig végigfut rajtam ettől a borzongás, már csak attól is, ha arra gondolok, hogy akár meg is haraphatna. Imádom a harapásait.
Nem tudom viszont, jó dolog-e, hogy harapásra ingerlek szerinte mindenkit a fedetlen nyakammal. Talán ki kéne bontanom a hajam, de nem, ez így tetszik neki, és akkor minden rendben. Követem őt a következő titkos bőröndig, melyben ott lapul... nos, egy kisebb hadseregnek elegendő fegyver. Nagyot nézek.
- De... - lepődöm meg, majd csak sodródom az árral. Megkeresem a láncot és nagyon vigyázok, hogy ne csusszanjon ki a markomból amíg el nem tüntetem az ingem alatt, tudom jól, milyen hatással volna Demre.
- Oké, idenézhetsz - jelzem, hogy eltüntetettem a vallásos kis medált. Leveszem a zakómat, hogy fel tudja adni rám a cuccokat. Annyira aggódik, annyira édes! Felnevetek, bár kicsit sután.
- Menni fog, ne aggódj. Mi van a pisztolyban, ezüst vagy víz? - kérdezem, hiszen olyan gyorsan rám csatolja, hogy meg se tudom vizsgálni. A válasza elárulja majd, kiktől tart jobban: váltóktól vagy vámpíroktól ma este. Igazgatom a ruhám, hogy kényelmes és észrevétlen is legyen mindaz, amit elrejtett rajtam, szerencsére elég karcsú vagyok ahhoz, hogy ettől csak deltásabbnak tűnjek, és ne legyen teljesen szembetűnő az egész fegyverarzenál.
- Köszönöm - mondom, megcsókolom, majd amint ő is eltette a fegyvereket, hozzásimulok, megfogva a kezét, és követem, bárhová is vezessen.
A bárhová jelen esetben egy színház, és én egészen le vagyok nyűgözve a modern metropolitánus építészet ezen alkotásától. A kocsiból bőszen bámulok kifelé, minden látványt szomjaz a szemem, hiszen a feszültség ellenére nem tudom elfelejteni, hogy ez itt Tokió, a kedvenc városom! Gyönyörű ruhában vagyok, tele van a gyomrom édességgel, kezemben a szerelmem keze, és egy színházban ülünk, mi más dolgom is lenne, mint élvezni ezt az egészet, és a műsort?
- Annyira nem értek mindent jól - mondom nagyon-nagyon halkan, de amit én értek, azt a gondolataimon keresztül megosztom vele is. Nagyjából kibontakozik a történet előttünk, én pedig megértem először a főbb szálakat, aztán a mellékszereplőket is azonosítom, a párbeszédek lényege lefordítódik az elmémben, így ő is élvezheti a darabot.
Tekintetem azonban olykor másra is figyel. Időről időre végigpásztázza a páholyokat, a nézőket, és azokat, akiket innen látok. Igaz, sötét van, de sose lehet tudni. A vámpírokat nem zavarja a sötét. Minden jelenet végén azt várom, hogy ez lesz az utolsó, és legördül a függöny, jelezve az első felvonás végét, mikor is megesik a találkozó. Nagyon rá akarok gyújtani, egyre jobban szorítom Dem kezét.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szomb. Jún. 07, 2014 1:09 pm


- Arról a helyről ami a város úré, vagy a saját városodról valamit? - Kérdezem vissza, hiszen ez nem tiszta. Lehet úgy van vele, mint Evangeline, egy kis hologramos izé, amit mondott. Be kell valljam, hogy fogalmam sincs, hogy az micsoda, még életemben nem hallottam ilyenről. Azt hiszem egy kicsit le vagyok maradva, de majd Rain segít felzárkózni. Remélem.
- Meséltem, hogy elraboltam tőle a kedvesét. Akkor készíttettem a festményt róla, hogy a későbbiekben az orra alá tudjam dörgölni, hogy nem vigyázott arra ,amit úgy szeretett. Belegondolva talán nem volt bölcs ötlet tőlem ezt hozni, tekintve, hogy ezzel emlékeztetni fogom egy gonosz húzásomra, és most, hogy itt vagy ezt viszonozhatja majd nekem. - Igen, már egészen biztos, hogy elment a maradék józan eszem is. Ha hazamegyünk első dolgom lesz beszereztetni és telepakolni egy egész raktárat azokkal a hologramos izékkel. Azzal csak nem nyúlhatok ennyire mellé, mint most a képpel. - Ne haragudj. - Teszem még ezt hozzá.
Nagyon tetszik neki, elmosolyodom, örülök, hogy elnyerte a tetszését, és nem akarja azonnal lemosni az arcáról azt amit felkentem oda.
- Már nagyon öreg vagyok... volt időm megtanulni. Még a kezdetek kezdetén, a teremtőmet kellett úgy kisminkelnem, hogy mindenki számára ellenállhatatlan legyen. Azóta pedig gyakoroltam néhány utódomon is. - Legkisebb fiamat el kell majd egyszer kapnom, hátha akkor inkább olyanra mázolja majd ki a képét, ami tényleg jól is néz ki, és elhagyja ezt a sötét mániáját. Ahhj, milyen sok vitám lesz még ezzel kapcsolatban vele.
Megköszönöm neki a bókját, majd kapja a puszit a nyakára, tetszik neki, mindig is tetszett neki ha a számmal a nyakához értem, hát még nekem mennyire tetszik, amikor ezt csinálhatom! Nagy a kísértés, hogy megharapjam, és mindenki láthassa, hogy ez a nyak bizony már foglalt, hisz ott vannak rajta a fogaim nyomai, de nem tehetem, az a célom, hogy mindenki belé bolonduljon, ha pedig kiteszek rá egy foglalt táblát akkor már nem fognak annyira érdeklődni iránta.
Megkapja a fegyvereket, szépen sorban mindet, gondolkozom rajta, hogy adok neki még egy pár keresztet, mondjuk a zakója zsebébe is tehetne egy marékkal, csak, hogy biztos legyen mindig kéznél ha szüksége lenne rá, de remélem nem lesz ilyen... és valószínű, hogy komplett idiótának nézne, ha erre kérném. Na meg megijedne, azt pedig nem akarom, valószínű, hogy már így is éppen eléggé rá hoztam a frászt.
- Ezüst. A váltók ellen és a vámpírok ellen is hatásos, legalább is a vámpírokat is lelassítja. De van egy másik tár, amiben szentelt víz van. Ha gondolod kicserélheted arra. - Felelem neki, majd ha úgy dönt, hogy cserél akkor azt megvárom, ha nem, akkor már megyünk is a színházba. Mint egy édes kisgyerek úgy viselkedik az autóban, de hát ez teljesen érthető, oda van a városért, és most van itt először... én meg elcibálom holmi vámpír találkára, ahelyett, hogy felfedezhetné a várost. Biztos nagyon utál, amiért nem mehet azonnal felfedezni mindent.
Általa én is élvezhetem a színdarabot, bár annyira nem érdekel, inkább a környezetünkre figyelek, felmérem hogy milyen erős vámpírok valamint alakváltók vannak itt. Szerencsére nincs itt senki akinek a farkasok vagy a tigrisek lennének a hívó állatai, tehát nem fog senki sem az Ő fejükbe nyúlni, és irányítani őket.
Rain egyre jobban szorítja a kezemet, ideges, nem figyel teljesen a műsorra, néha körbe les, tudom, hisz az elméjében kutakodok. Egy kis idő elteltével az ölembe húzom őt, és szorosan magamhoz ölelem.
- Csak élvezd a műsort, a többit hagyd rám, rendben? - puszikat kap a nyakára, a füle mögé, hátha el tudom terelni a figyelmét, és már csak a műsorra fog figyelni, meg rám, a közönséget pedig figyelmen kívül hagyja.
Az idő telik, a műsor zajlik, és hamarosan le is gördülnek a függönyök, jelezve hogy itt a szünet, fél óra múlva folytatódik a műsor, addig mindenki elintézheti folyó ügyeit, és a többi. De nekünk más dolgunk van, igazán boldog lennék, ha nekünk is csak a büfében kéne álldogálni, de sajnos nem vagyunk ilyen szerencsések. A páholy ajtajában egy idegen alak tűnik fel, vámpír, fiatal, legalább is hozzám képest, csak pár száz éves. Megkér minket, hogy kövessük, kitessékelem Raint az ölemből, majd kézen fogom és megyünk a vámpír után, levezet minket az épület alá, hosszú és kopár lépcsősorokon kell leballagnunk, míg végül egy nagy, feldíszített terembe érünk, vannak egy páran, vámpírok, alakváltók, van olyan is aki az állati alakjában. Panda? Mégis honnan szedett ez össze egy vérpandát? Nem is tudtam, hogy ilyen is van.
Egy trónszerű emelvényen egy aprócska termetű vámpír ül, az ereje körbe ölel, de nem fojtogat, alig lehetett tizenhat éves, mikor átváltoztatták, azóta pedig egy percet sem öregedett. Nem irigylem, hisz gyakorlatilag egy kisfiú testében kell az örökkévalóságig élnie, vagy addig, amíg meg nem ölöm.
Barátságos mosoly húzódik az arcára, ahogy végig mér engem egy fél pillanat alatt, majd azonnal Rainre terelődik minden figyelme. Hah, tudtam!
- Üdvözöllek benneteket szerény… városomban. - Még hogy szerény! A kis hazug.  Viszonzom neki a köszöntést, hálálkodok egy sort, amiért megengedte, hogy bejöjjünk a városába, de természetesen nem viszem túlzásba, nem vagyok az egyik talpnyalója. Feláll, és közelebb sétál hozzánk, egészen közel, és megáll Rain előtt, és csodálja őt egy röpke pillanatig. Oda van az ilyen fiúkért, mint amilyen Ő is.
- Kintaro Nakamura vagyok kedvesem. - szólal meg negédes hangon, a kis kurafi, legszívesebben felkapnám, és a falhoz verném egy párszor, hátha megjön az esze. Más pasijára nem hajtunk rá, a halandó szolgájára meg pláne nem!
- Igazán tetszetős az ajándékod Demetrius, jól el fogunk majd szórakozni. - úgy beszél, mintha nem érezné azt, hogy Rain hozzám van kötve. Lehet, tényleg nem érzékeli, ami jó, mert ez gyengeségre utal, vagyis mégsem olyan hatalmas, mint amilyennek mondja magát.
- Nem Ő az ajándékod, Ő az enyém, a halandó szolgám, és nem adom, hacsak nem akar önszántából eltölteni veled egy pásztorórát, de ezt majd Ő eldönti. - felelem neki, majd intek az egyik farkasomnak, aki behozza a festményt és leteszi mellénk. - Ezt szántam neked. - Egy szőke kék szemű fiút ábrázol a kép, az ágyon kiterülve, meztelenül, felajzott állapotban. Nagyon hasonlít Rainre, csak a hajszín nem stimmel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Szomb. Jún. 07, 2014 2:52 pm

- A saját városomról - felelem. - Mármint, így szokás mostanában, hogy ha vendég jön hozzád, akkor olyasmit hoz, amit ő könnyedén be tud szerezni, nálad pedig ritkaság. Mondjuk ha jön valaki Franciaországból, akkor hoz bort, vagy sajtot, vagy valami jellegzetesen francia dolgot. Bár lehet, hogy ez csak nálunk volt szokás - morfondírozom el, igazából sose tudhatom, nem vagyok kiképezve etikettből.
Bólogatok, emlékszem a történetre, le is "vetítette" nekem az elmémben, mi is történt. Felmerül bennem némi dicséretként is felfogható rosszallás. Ez egy olyan húzás, ami igazán jellemző rá,nemde? Stílusos, aljas, mégis annyira nem ártalmas. Összességében nem tudom, mennyire jó ötlet épp ezt a festményt, ezt az emlékeztetőt ajándékba szánni. De biztos vagyok benne, hogy van vele egy terve, hogy van vele egy célja, és a terve mögött ott van még pár másik terv is. Dem zseniálisan tudja kezelni az ilyen helyzeteket, hogy a végén mindenki azt tegye, amit ő akar, olyan lelkesen, mintha ő is mindig ezt akarta volna.
Kérdőn pillantok fel a bocsánatkérésére, picit megrázom a fejem.
- Nem haragszom. Még ha volt is akkor köztetek valami, nagyon régen volt.
A sminktudásának forrása az volna, hogy egyszer neki is sminkelnie kellett... a teremtőjét? Ezt az agyam azonnal vizionálja. A képzeletemben a teremtője gyönyörű, sötét hajú, szikrázóan kék szemű istennő, és mivel Dem akkor igen fiatal volt még, talán ő volt az alávetett akkoriban. Rabszolgaként látom, csuklóin karperecekkel és lánccal, ahogy tussal festegeti a nő szemeit olyan egyiptomi stílusban, mint ahogy Kleopátrát szokták ábrázolni.
Túl élénk a fantáziám.
- Nem, jó lesz az ezüst - válaszolok, és komoly arccal próbálom ki, hogy könnyedén elővehető-e a fegyver. Nem mintha kételkednék Demetriusban, de ellenőrzöm a pisztolyt, csőre van-e töltve, minden a helyén van-e, éppen úgy, ahogy ő is tanította nekem. Aztán visszateszek mindent a helyére és rámosolygok. Készen állok bármire.
Nagyon tetszik, hogy kézen fogva vezet mindenhová. Cseppet sem érdekelnek a kósza pillantások, melyeket ránk vetnek, néhányan rosszallón, néhányan nyálcsorgatva. Egyiken se csodálkozom, hiszen Demetrius kirívó jelenség, gyönyörű férfi, ráadásul még annak is leesik, hogy nagy hatalma van, aki nem látja rajta, hogy vámpír. Az, hogy egy csinos szőke cicababa helyett én vagyok az oldalán, még különlegesebbé teszi őt. Én pedig büszke vagyok rá, hogy mellette lehetek.
Akkor is épp a közönséget, pontosabban a szemközt lévő páholy nézőit fixírozom, mikor megszólal. Csak ekkor veszem észre magam, hogy mennyire is feszültté váltam, az ujjaim gyakorlatilag elzsibbadtak, annyira fogom Demetrius kezét. Enyhítek a szorításon, és amint az ölébe vesz, hozzábújok. Szeretem, amikor ezt csinálja, és awwh, még jobban szeretem, mikor a nyakam és a tarkóm csókolgatja! Mennyei érzés, azonnal meg is feledkezem mindenről magunk körül. Nem lenne szabad, de ő ilyen hatással van rám. Borzongok, jólesően, és sikerül teljesen ellazítania, még fel is sóhajtok, kicsit hangosabban, mint illendő lett volna, de senki se figyel ránk. Hátrafordulok hozzá, hogy a nyakam helyett a szám kínáljam neki csókra, hálámat fogalmazva meg benne, mivel mindig tudja, mit kell csinálnia velem, hogy jobban legyek. Elfészkelve Dem karjai közt, tekintetem a színpadra vetem, és biztonságban érezve magam, tovább élvezem a darabot előre nézve.
Sajnálom, amikor legördül a függöny, de rájövök, hogy egyúttal itt is az ideje az este újabb epizódjának. Felkelek Dem öléből, megigazítom a ruhám, a hajam, a nyakkendőm, és szelíd mosolyt varázsolok az arcomra. Miközben mindenki más a kávézó felé halad és a mosdók felé, minket kísérőnk egész más irányba terel. Elég elszigetelt érzés, de nagyon VIP jellegű is, sose volt még részem ilyen kitüntetett figyelemben. Kicsit feszélyez, de alkalmazkodom. Igyekszem nem nagyon bámulni az itteni vámpírokat és alakváltókat. Szemem azonban megakad a szegény foltos mackón, akiről azonban kicsit közelebb érve megérzem, hogy nem sima állat, hanem alakváltó. Elképesztő! A pandát a legtöbben cukinak tartják, de kevesen tudják, hogy agresszívebb mint az amerikai barna medve, ha felingerlik, és mivel termetre zömökebb, erősebb is annál. Vagyis ez az alakváltó veszélyes, akárcsak mindenki más is a teremben, és erről nem feledkezem meg. Bár nincs bennem félelem. Kíváncsiság annál inkább.
Noha láttam a vámpírt Dem emlékeiben, most is meglep, hogy ilyen fiatal a külseje. Tudom, ez semmit nem árul el a valós koráról, sem az erejéről, de még a tapasztalatairól sem. Emlékeztetnem kell magam erre újra és újra. Az ereje is emlékeztet erre mondjuk. Érzem magam körül az akaratát, és azt a tényt, hogy itt minden aszerint történik, vagy sehogy.
Úgy tűnik, fontosabb vendégek vagyunk annál, hogy köszöntsünk mindenkit sorjában. Egyedül a Vámpírúr üdvözöl bennünket. Aztán a figyelme rögvest rám fókuszál, ami igencsak meglep. De állom a pillantását. Tudom, nem árthat az elmémnek, hacsak nem engedem neki, de nem ettem meszet. Tetszést látok a szemében, elismerést. Köszöntöm őt én is, Demetriust nem félbeszakítva. Figyelek kedvesemre, de a fiatalabb vámpírra is, ahogy elénk sétál. És főleg elém. Kicsit zavarba jövök ettől a rengeteg érdeklődéstől, hiszen itt nem én vagyok az attrakció! Csak kísérője vagyok Demnek!
- Rain Phantomhive vagyok. Örülök a találkozásnak, Nakamura-sama. Köszönjük a vendéglátásod - felelem, és nem, nem japánul, de a fejem kicsit meghajtom előtte, majd visszanézek rá. Annyira fiatalnak tűnik, annyira zavaró, hogy mégis idősebb és hatalmasabb nálam! De túl kell tennem rajta magam.
A gondolataim mindenesetre villámgyorsan elterelődnek, amint kimondja, hogy... hogy engem tart az ajándéknak?! Annyira megdöbbenek, hogy rögvest pirulni kezdek, hiszen ez egy nagyon súlyos félreértés, az ajándék nem én vagyok! Rá se kell néznem Demre, hogy efelől bizonyosságot szerezzek, tudom, hogy soha senkinek nem adna oda, hiszen még a széltől is óvna, ha tehetné, nemhogy majd beküldjön a régi ellensége hálószobájába! És nem tudom, hogy Nakamura csak nem érzékeli-e, hogy Demhez tartozom, vagy csak fittyet hány rá, és úgy képzeli, joga volna ehhez. De ez mégiscsak túlzás.
De Demetrius csodálatosan kezeli a helyzetet. Felkapom a fejem, és megfeszülök, tiltakozás villan a szememben és az elmémben is, persze, hogy nem akarok eltölteni se egy pásztorórát, se egy pásztor-percet a vendéglátónkkal! De ezt Dem is tudja jól. Biztos csak udvariasan küldi el épp a másik vámpírt az örök napfény szigeteire.
Amint megérkezik a festmény, én is kíváncsian felé fordulok, hiszen nagyon is érdekel, hogy nézett ki a fiú, akiért Tokió Ura odavan.
- Óh! - szalad ki belőlem a meglepetés. - Egészen olyan, mint én - állapítom meg, nyilvánvaló, hogy teljesen feleslegesen.
Demetrius így extrán-extrán agyafúrt. Vajon mi a célja ezzel az egésszel? Alighanem minimum az, hogy meglobogtassa Nakamura előtt azt, hogy neki olyasmije van, amije a másiknak nincs.
Ugyan még kicsit piros vagyok az iménti zavartól, ez az obszcén ábrázolás most nem hoz zavarba. Dem eleget idomított már, hogy ne szégyenkezzem a meztelen testek látványától.
Szemem sarkából Nakamurát figyelem, majd a jelenet többi szereplőjét. Kíváncsi vagyok, miért vannak itt. Műsort ígértek nekik? Megtorlást? Kivégzést? Vagy Demetrius ilyen impozáns vendég? Mindenesetre itt vannak a testőrök, itt vannak a fegyverek, és Dem meg én kivételesen erősek vagyunk együtt. Semmi bajunk nem eshet, mégis azon kapom magam, hogy számolom a potenciális ellenségeket.
Inkább visszafókuszálom a figyelmem Nakamurára.
- Nagyon élvezetes a darab, és gyönyörű itt minden. És engedd meg, hogy megjegyezzem, de még sohasem láttam panda alakváltót. Nem bánod, ha megnézem közelebbről? - kérdezem, mert nem tudok ellenállni a kísértésnek. Illetve de, tudnék. Ácsoroghatnék Dem mellett csendben, fegyelmezetten, de azt akarom, hogy derüljön ki mielőbb, mik a szándékaik velünk. Nem bírom ezt a feszültséget, és az a baj, hogy nagyon hamar meg fogják érezni rajtam a házigazdánk vendégei, hogy ideges vagyok, az pedig hátrányba hozná Demetriust. Elvégre, miért fél a halandó szolgája, ha Demnek nincs mitől félnie?

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Vas. Jún. 08, 2014 12:30 pm


Vámpíréknál ez nem így szokás, nem adunk sajtot meg bort, mégis mihez kezdene vele a másik? Megőrizgetné évekig, hogy aztán eladhassa jó pénzért, vagy kidobhassa a kukába, mert megromlott? Bár a látványosságokról tárgyakat adni nem rossz ötlet. Mondjuk egy szobrot, vagy... oly sok dolog van még, bár kétlem, hogy bárki megelégedne egy hűtő mágnessel. Pedig olyan viccesek, nekem is van egy rakat. Elzárva mélyen az egyik fiókomba, nehogy valaki megtalálja és kinevessen érte.
- Nem, cicus félre értesz. Nem volt közöttünk semmi sem, tudod Ő szőke volt, én meg... nem kezdek szőkékkel. - Magyarázom neki, majd ahogy tovább haladunk a beszélgetésben a fejében felvillan egy kép, a teremtőmről, pedig nem is úgy nézett ki, meg az egész szituáció nem úgy volt. Levetítek neki egy képet a fejébe, hogy láthassa milyen is volt. Hosszú világos haj, és kék szemek, én egy szál lepelben, ami jótékonyan takar, úrnőm pedig gyönyörű ruhákba felöltözve, miközben a sminkjét készítem. Láncok nélkül.
Ellenőrzi a fegyverét, megdicsérném, de nem teszem, pontosan tudja, hogy ezt kell csinálni, még akkor is ha tőlem kapta a fegyvert, hisz lehet én kifelejtettem belőle a tárat, vagy a golyókat, vagy várni mást. Esetleg csak egy feketére festett vízi pisztolyt adtam oda neki.

Üdítő újdonságként hat rám, hogy a város úr szálláshelyére már bevezették az áramot, legutóbb, mikor itt jártam, akkor még szinte teljesen nomád körülmények között éltek, nem is tudtam elképzelni, hogy hogyan képesek életben maradni a nélkül a mai világban. Bár mi régi idők gyermekei tudjuk, hogy hogyan kell minden luxus nélkül élni. Ha kapnánk egy kést és utána kidobnának minket egy lakatlan szigetre akár évekig is ellennénk, míg a legtöbb mai ember már másnap véget vetne az életének. De most semmi ilyenről nincsen szó, és nem szabad elkalandoznom, hisz minden ilyen végzetes hiba lenne a számunkra. A miénkre, és nem csak az enyémre, mert ha velem végeznek azon még csak-csak túltenném magam valahogy, de azt nem hagyhatom, hogy Raint bántsák.
Hiába határozom el magamban, hogy a vendéglátóinkra figyelek, nem megy, folyton vissza és vissza nézek Rainre, azt várva, hogy mikor dönt úgy, hogy neki ez az egész túlságosan is sok, és rohan el sikítozva. Remélem nem jön el ez a pillanat, azért is szorongatom még mindig a kicsi kacsóját.
Lehet illendő lett volna mindenkit egyenként bemutatni Rainnek, de felesleges, túl sok név, túl sok arc, és valószínű, hogy soha többé nem fogja látni őket, én akit kell ismerek, erős vámpírok és alakváltók, ám az enyéim fel tudják venni velük a harcot ha úgy alakul a helyzet.  A gondolataimban megdicsérem Raint amiért udvarias volt a vendéglátónkkal, és ha figyel rám akkor most örülhet egy kicsit. Majd jön Nakamura, és Rain fülig pirul, még a sminken keresztül is látszik, igazán bájos, talán szólnom kellett volna neki előre, hogy ez lesz, de nem lenne ilyen őszinte reakciója, és ezért Nakamura még jobban oda van.
Hamarosan feltűnik az ajándékom, gyönyörűen kivitelezett munka, az egyik legjobb festő készítette, és... hát keményen meg kellett dolgozni érte, hiszen akkor még nem volt viagra, ami sokáig ilyen állapotban tartotta volna. Igen, én voltam, de egy ujjal sem nyúltam hozzá, egészen egyszerűen a hatalmamat használtam úgy, mint a legelső alkalommal Rainnél. Ó milyen csodás, ám jelen helyzetben mennyire veszélyes emlék!
Nakamura a festményre pillant egy pillanatig ellágyul, majd felölti a póker arcát, vagyis bepipult. Helyes, legyen csak mérges! A festményhez sétál, és ujjait óvatosan végighúzza a vásznon, a hajánál jár, majd letér a keze a mellkas részhez, de nem megy tovább, pedig kíváncsi lettem volna, hogy mit csinál a többivel.
- Igazán gyönyörű ám elszomorító ajándék. - Hát igen, ezt meg tudom érteni, hiszen már nincs köztünk a szőke fiú, de hát ezt csak magának köszönheti, amiért volt olyan bolond, és nem kötötte magához őt.
- Örülök, ha elnyerte a tetszésedet. - mosolygok rá barátságosan, majd ezután Rain újra megszólal, én pedig meg tudnám érte folytatni egy kanál vízben. Komolyan oda akar menni egy alakváltóhoz? És ha az a vacak megkarmolja őt? Hát nem tudom, de azért a pandánál van jóval vonzóbb alak is amit felvehet. De ha Ő naphosszat bambuszt akar magába tömni... hát az Ő döntése. De nem, nem az övé! Mégis elengedem a kezét, mikor Nakamura bólint, hogy megnézheti a macit közelebbről. Nem tarthatom vissza, ha már kimondta, akkor nem tarthatom vissza, az úgy tűnne, mintha nem tudnék a saját szolgámnak parancsolni. Ami egyáltalán nem jó. De érzem rajta, hogy fél, és talán ha járkálhat, egy kicsit az megnyugtatja.
Nakamura elmosolyodik ahogy Rain a panda felé igyekszik. - Örülök, hogy tetszik a műsor, remélem annyira elnyerte a tetszésedet, hogy szívesen szerepelnél a folytatásban. - mondja, majd a következő pillanatban a panda felkel és Rainre veti magát, leteríti, a karjaira teszi hatalmas mancsait, hogy ne tudjon mozogni. - Fölösleges bármivel is próbálkoznotok, csak egy karcolás és utána minden egyes teliholdkor kiszőrösödik kedves kis vendégünk. És ha ez így lesz akkor nem engedem el, hisz a hívó állatom lesz. - a maci lehajtja a fejét, és hozzá simítja Rainéhez. Remek, már ez is beindult a szerelmemre?
Próbálok nyugodt maradni, nem felkapni a vizet, de nem megy, hisz… ó a francba! Ő az enyém, és nem adom másnak!
- Mi a célod ezzel drága barátom? - Kérdezem mintha csak az időjárásról csevegnénk.
- Kell egy beugró a darabba. Valaki akit feláldoznak, de ha szerencsés, akkor megúszhatja, csak attól függ, hogy mennyire ügyes a kis halandód. Az egész csak a műsorról szól, semmi személyes. - vigyorodik el, majd int az embereinek, akik Rainékhez mennek, és átveszik a maci helyét, megmotozzák, és amit találnak elveszik tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Jún. 09, 2014 12:01 am

Hallva Dem gondolataid az összkomfortossá tett menedékről, vagy trónteremről, mert hát inkább arra hajaz ez a kis helyiség, majdhogynem felkuncogok, de az biztos igen illetlen lenne. Pedig biztos hangulatos volt amúgy is. A japán építészet és a tradicionális épületek mindig is lenyűgöztek, és ez is igen impozáns lehetett már akkor is. Igazából tetszik a hely. Olyan... más, mint otthon minden.
Biztatóan mosolygok fel Demre még az elején. Nem kell félnie, a világát izgalmasnak és érdekesnek tartom, és eszem ágában sincs innen fejvesztve menekülni, már csak azért sem, mert nem akarok rá szégyent hozni.
A bemutatkozásom jól sikerült, Dem is örül, ennek én is örülök, bár nincs szó többről pár rövid mondatnál. Ez még megy. A fülig pirulás is megy, rögtön hülyét is csináltam magamból. Miért akarod, hogy ennyire tetsszem neki? El kellene csábítanom?
A festményről alig tudom én is levenni a szemem, főleg azért, mert minden testrészünkben hasonlóságokat vélek felfedezni a fiúval, aki Dem gondolatai szerint már nem él. Azon kezdek morfondírozni, hogy mi történhetett vele, de erről nem esett szó, és talán nem is fogom megtudni soha. Persze, ha Dem azt akarja, hogy csavarjam az ujjam köré Nakamurát, előbb-utóbb el fogja mesélni ezt a történetet, de ahhoz minden bizonnyal kettesben kellene maradnunk. Bár lehet, Dem is simán megadja a választ a kérdésemre.
Teljesen gyanútlanul sétálok bele Nakamura csapdájába, amit tulajdonképp nem is ő állított, hanem én építettem magamnak és estem neki áldozatul. Ez a kétségbeesésem miatt lehet, máskülönben nem lennék ilyen ostoba. De most még a vadászösztöneim is elhagytak. A panda túl aranyos ahhoz, hogy azt feltételezzem, hogy bántana, pedig hát pont az előbb emlékeztettem magam rá, de hát odafigyelek a saját figyelmeztetéseimre? Persze, hogy nem.
Lassan és megfontoltan közelítem meg az alakváltót, akinek ezzel úgy tűnik, nincs is problémája. Csakhogy az utolsó lépésnél a vámpírmester elvonja a figyelmem, rátekintek, és ezzel el is vesztettem a meccset.
- Ezt hogy érted? - kérdezem Nakamurától, nem teljesen világos, mire is akar kilyukadni azzal, hogy szerepelnem kéne a második felvonásban. Azon gondolkozom, hogy ez valami japán tradíció lehet-e, de amennyire tudom, nem.
A medve leterít, én pedig meglepett kis kiáltással landolok a földön. Ráesek a pisztolyra, nyomja nagyon a lapockám, de nem tudok mozdulni a panda szorítása alatt. Megrémülök, megpróbálom kiszabadítani a karjaimat, de nem megy, az alakváltó elég nehéz, ráadásul félek, hogy megfertőz. Lehetett volna több eszem, miért kell nekem minden aranyos állatot megsimogatnom?! Hülye, hülye, hülye! Argh! Most aztán szidhatom magam! Kérlek, ne haragudj!
És persze Nakamurának igaza van. Nekem viszont eszem ágában sincs kövér pandaként tengetni örökké tartó életem Dem mellett. Ki is dobna szerintem, amint meglátna, miután alaposan kiröhögött. Nem, ezt semmiképpen sem engedhetem.
Meglepetten nézek fel a mackóra, hiszen hozzám simítja a fejét. Normál esetben, ha épp nem tehénkedne rajtam, most megsimogatnám, de hát ez nem egy normál helyzet!
- Ugye nem karmolnál meg? - kérdezem tőle nagyon halkan és japánul. - Engedj kérek el! - unszolom, bár gondolom, semmi haszna nem lesz. Vagyis igen, csak hát ezzel semmire se megyek, mert lomha mackó helyett most mogorva őrök vesznek célba.
- Honnan veszed, Nakamura-sama, hogy bármennyire is képzett harcos vagyok? Amellett, igazán nem vall előzékeny vendéglátóra ez az ultimátum - nézek rá, miközben megmotoznak, és én csak állok, pedig épp megszabadítanak a fegyvereimtől, mindentől, ami megvédhetett volna egy esetleges harcban. Morcosan nézek utánuk, de tudom, hogy csak azt teszik, amire utasították őket. Az igazi főkolompos Nakamura, aki most már látom, egy aljas, negédes kis szemét, akármilyen fiatalnak is látszik. De ez jó lecke volt. A saját bőrömön tapasztalom meg, mennyire nem szabad hinnem a szememnek, és mennyire nem szabad bíznom abban soha, hogy a körülöttem levő emberek (vámpírok) kedvesek, csak azért, mert pozícióban vannak, vagy mert tetszem nekik, vagy mert a vendégük vagyok.
Mindenesetre el akarom kerülni a verekedést. Nem azért, mert gyáva vagyok, hanem mert ez abszurd és brutális, és nem fogok úgy táncolni, ahogy Nakamura fütyül. Azért Demre pillantok megerősítésért, de szerintem ezt ő sem akarja.
- Bizonyára tucat alkalmasabb fegyverforgató, vagy legalábbis tehetségesebb színész van itt a jelenlévők közt, mint én - gesztikulálok a teremben levő többi alakváltó és vámpír felé. - Miért is az idegent kérnéd fel erre a jeles szerepre, mikor ennyien égnek a vágytól, hogy bizonyíthassanak?
Persze mindez csak akkor igaz, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy "minden a műsorról szól", ami nyilvánvalóan nem igaz, de hát erre nem felelhet anélkül, hogy ne szólná le kissé az udvartartását.
Persze nem hiszem, hogy majd meggondolja magát, de amíg cseveg, addig is elodázom ezt az egész őrültséget és van időm kitalálni valami jobbat.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Jún. 09, 2014 7:22 pm


Színház az egész világ, Nakamura eljátssza, hogy még sohasem látta Raint, én eljátszom, hogy nem tudok semmit se arról, hogy mire is készül a fiatal kinézetű öreg vámpír. Ez így megy, csak az fáj borzalmasan, hogy közben Rainnek hazudnom kellett, hogy minden reakciója őszinte legyen, hisz Ő még halandó, és nem rég óta van ebben az egészben benne, még nem tud olyan jól hazudni és tettetni, mint amennyire szükséges lenne.
Bocsánatot kér, pedig nem kell. Nincsen semmi baj. Minden rendben lesz.   Üzenem neki, és remélem, hogy hinni fog nekem.
Kényes helyzet, nagyon is az, fontos, hogy ki mikor mit csinál, a figyelmem próbálom nem egy személyre összpontosítani, sőt azt is kihasználom, hogy belelátok Rain fejébe, így azt is tudom amit Ő. Ketten együtt belátjuk az egész termet, és ez igazán fantasztikus! Még sose volt így, mindig volt egy holt tér amiről fogalmam sem volt, hogy mi van ott, de most nincs, és pontosan tudom azt is, hogy mi történik éppen a hátam mögött.
A Raintől elkobzott dolgokat egy kis táskába teszik, amit majd vissza fogunk kapni az este végeztével. Vagy amikor távozunk végre a színházból, de addig még nagyon-nagyon sok minden vár ránk. Mondjuk kezdetnek ki kellene őt szabadítani, de még nem lehet, Nakamurának nagyon is tervei vannak Rainnel, ahogy nekem is.
Tudtam, vagyis sejtetem, hogy így fog majd rá reagálni, drága kémem megsúgta, hogy nagyon tetszett neki az a kép, amit lesből készítettek róla az utcán. Nakamurának első dolga volt elküldeni a városomba pár emberét, mikor megtudta, hogy jövünk. Ez már csak így megy, nem engedünk be a városba senkit sem a nélkül, hogy előtte alaposan le ne ellenőriznénk őt, és ez így van akkor is amikor valaki vendégségbe megy. De én nem vagyok olyan, mint Nakamura, én nem valakit küldtem, az én emberem már évek óta itt van, és hűségesen szolgál engem továbbra is.
Hagyom, hogy az elmémen keresztül Rain megtudja ezeket, hogy minden mögött sokkal több dolog lapul, mint amire Ő számított, és elnézést is kérek, hisz figyelmeztethettem volna előre. Fogadj szót neki, és a színpadon csábítsd el!

Nakamura végig hallgatja a fiút, aki úgy emlékezteti rég elhunyt szeretőjére. Lágyan elmosolyodik, de ez csak maszk, tökéletesen megtanulta már uralni a vonásait, jobb, mint a legünnepeltebb színész. Belül rettenetesen boldog amiért egy ilyen gyöngyszem érkezett a városába, és idióta lesz nem kihasználni az alkalmat. - A szerep amibe beugorhatsz igazán... kivételes lehetőség, és hidd el nagyon nagyon sokan vannak akik szeretnének a helyedbe lépni, mégsem tehetik meg, hiszen hiányzik belőlük valami. Valami ami benned megvan. Nem kell remek kardforgatónak lenned, máshogy is lehetsz áldozat. - Mosolyodik el ismét negédesen, ez tipikusan olyan tenyérbe mászó mosoly, amiért az összes teremben tartózkodónak viszketni kezd a tenyere, hogy megüsse, mégis tudja, hogy itt csak a másik város úr az aki kárt tehet benne, de addig Ő is tehetetlen amíg nála van a kis ölebe.
- Demetrius vissza mehet a helyére, Raint pedig elő készítjük a szereplésre. - Szólal meg ismét, majd szavai hatására mozgás keletkezik, Demetrius eltűnik az ajtó mögött, majd lassan a többiek is. Megnézné, hogy tényleg mindenki a helyére ment e, de nem fogja egy pillanatra sem magára hagyni új szerzeményét. Túlságosan is szép és értékes ahhoz, hogy más gondjaira bízza. Mikor mindenki eltűnt az ajtó mögött és már csak egy maréknyian maradtak újra Rain felé fordul. - Sietnünk kell, hamarosan vége a szünetnek, te pedig még nem állsz készen a szereplésre. Először is átöltözöl. Vedd fel ezeket. - csettint egyet, és máris hozzák a ruhát amit fel kell vennie a fiúnak. Cseresznyevirág mintás kimonót. A sminkjét nincs idejük megigazítani, de így is megfelelőnek ítéli meg a fiút Nakamura. Szereti a kéket, és Rain szemei csak úgy ragyognak, igazán kellemes látvány a számára. - Beszélj hozzám! - Utasítja ellentmondást nem tűrő hangon. Ha kell segíteni az öltözködésben akkor segít neki, kihasználva az alkalmat, hogy közelebbről is szemügyre veheti azt a vékonyka testet, és nem csak nézi, hanem meg is érintheti. Ha nem kell segítség akkor nyugodtan marad és csak a látványt csodálja.
Amint végeztek az öltöztetéssel az egyik ajtóra mutat. - Menj fel a lépcsőn, nem fog veled menni senki sem, de szökni hiába próbálnál, minden ajtó mögött alakváltó lakozik, és ha meglátnak akkor megfertőznek. A színpadra menj, ott majd megtalálod a helyedet. - Körbe sétálja a fiút, majd az útjára engedi.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Jún. 09, 2014 9:33 pm

Dem gondolatai, ahogy felém kezdenek csordogálni, teljesen mások, mint amit vártam. Azt hittem, bosszús lesz, dühös, esetleg aggódó, ehelyett teljesen más gondolatok kavarognak a fejében. Tervek? Miféle tervek? Mire használ fel? Megijedek, de próbálok belekapaszkodni abba, hogy Dem úgy tűnik, ura a helyzetnek. De akkor is úgy érzem, valami játszmának lettem a részese, és fogalmam sincs, mit kellene tennem.
Két utasítást kapok, meg egy csomó információt, amit nem tudok hová tenni. Nakamura ezek szerint kinézett magának? De mit akar? Mindegy. Majd megtudom, ha itt lesz az ideje. Dem gondolatai mindenesetre megnyugtatnak, és nem bánom, hogy a sötétben tapogatózom. Az a lényeg, hogy ő tudja, mit csinál. Ez olyan, mint egy próba, próbája mindannak, amit eddig mondogattam neki. Hogy szeretem, hogy bízom benne, hogy elfogadom, hogy nem nyerek teljes betekintést a fejébe, mert csak megőrülnék attól, amit látok.
Elfogadom, hogy ez történik, hogy ezzel kell boldogulnom, hogy egyszerűen csak az utasítást kell követnem. Ezzel felvértezve már nem vagyok annyira feszült és ideges és bizonytalan, mint eddig. Nakamurára most már jóval óvatosabban tekintek, bizalmatlanabbul. Miközben szégyellősen ránézek, azt kívánom, menjen a fenébe, és maradjon is ott egy kicsit napozni. Jót tenne az arcszínének. Mindenesetre, ahogy Demetriust kiutasítják, ráemelem a tekintetem, és végignézem, ahogy hátat fordít és kimegy. Ha egy pillanatra is visszatekint, láthatja rajtam, hogy minden vágyam utánarohanni, de nem leszek gyáva. Kicsit el is mosolyodom, aztán a figyelmem visszafordítom a házigazdánkra, aki pocsékabb, mint bárki, akinél eddig vendégeskedtem. Talán Methost kivéve, de csak egyelőre.
- Mi van meg bennem, ami másban nincs? - kérdezem, miközben elveszem a ruhát.
Zavarban vagyok, hiszen az egy dolog, hogy Dem előtt öltözöm, vetkőzöm és már majdnem pirulás nélkül lófrálok pucéran, de ő mégiscsak a szerelmem! Nakamura ellenben egyáltalán nem az, és oké, hogy a hasonmásomba szerelmes volt, de én se vagyok ő.
Egy darabig habozok, de szót kell fogadnom neki, úgyhogy leveszem a zakóm és a szolgának adom, majd megoldom a nyakkendőmet is, mely ugyanolyan kék, mint a szemeim. Aztán kibújok az ingből is, és végül a szemem mereven lesütve végül a nadrágot, cipőt, meg mindent letolok. Majd belebújok a kimonóba, és mivel ezt nem lehet egyedül felvenni, felnézek rá.
- Segítenél?
A fenébe, és még én is szórakoztassam! Csessze meg magát igazán!
- Mindig is viselni akartam effélét. Nagyon finom anyag - kezdek beszélni, de neki nem tudok olyan fesztelenül locsogni, mint Demnek. Hirtelen nagyon vágyni kezdek arra, hogy egyszerűen csak belebújhassak kedvesem ölelésébe és eltűnjünk innen. - Bizonyára a szőke fiún is jól állt. Hogy hívták őt? - kérdezem, a festmény felé biccentve. Nehogy már olyan jól érezze magát.
- Mondd, mi lesz a feladatom? Fogalmam sincs a szerepről - nézek fel rá, miközben öltöztet, hátha ki tudok szedni belőle bármit, ami hasznos lehet. - És főleg, mit látnál szívesen? - teszem hozzá. Dem azt mondta, csábítsam el, ahhoz nem árt némi info sem arról, mit szeret. Ezt meg értékelheti kedvességnek is. Hogy száradna le a töke.
Végül szerencsére leveszi rólam tapogató kezeit. Zuhanyozni akarok, mindennél jobban, de hát a java csak most jön. Megköszönöm a öltöztetést, aztán elindulok a mutatott ajtó felé, majd fel a lépcsőn, ahogy mondta. Persze eszem ágában sincs semmit sem csinálni. Sajnos pillanatok alatt rájött, mi a gyengém, hogy mitől félek legjobban. Tudja, hogy nem akarok alakváltó lenni, és hogy ezzel megfelelően sakkban tarthat. Végigmegyek a kijelölt úton, és aztán körülnézek, minden irányból támadásra számítva.
Felmegyek a színpadra, és nagyon igyekszem nem arra gondolni, hogy a közönség itt van előttem, én meg egy szál kimonóban feszítek. Megkeresem, hol lehet a "helyem", és rájönni, mit is kell csinálnom.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Demetrius
Vámpír
Vámpír
avatar

Avatar : Tobias Sorensen
Hozzászólások száma : 293
Csatlakozott : 2013. Jul. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Jún. 09, 2014 11:02 pm


Türelmesen vár, vár és vár, Ő ráér, van ideje, és addig nem is felel a fiú kérdésére amíg az el nem kezd vetkőzni. Akkor is csak megkésve, mikor már az inget veszi le magáról. Megnyalja a száját ahogy feltárul szépen lassan Rain csupasz bőre.
- Az, hogy új vagy, még sohasem voltál itt, valamint ilyen szemrevaló külsővel, mint amilyennel te rendelkezel kevesen büszkélkedhetnek. - Feleli, majd elhúzza a száját, amint lekerül róla az ing teljesen. Izmos. Vékony ugyan, de a hasán kirajzolódnak még ha halványan is a kockák, bizonyára sokat edz, és ez nem igazán tetszik a vámpírnak, Ő a szimplán vékonyka fiúkat részesíti előnyben, ám ennek a testalkatnak meglátja hamar az előnyét is, minden bizonnyal csodás lehet a feneke. Körbe is sétálja párszor, hogy alaposan megnézhesse mindenhol, akkor is tesz körülötte még egy kört, mikor Rain már anyaszült meztelenül áll előtte. Hamar belebújik a kimonóba ugyan, hogy eltakarja magát, de a képeket a vámpír fejéből már nem fogja tudni sohasem eltűntetni.
Amint a fiú segítséget kér boldogan lép közelebb és segít neki az öltözésben, bár nem sieti el a dolgot egy cseppet sem, kiélvezi minden egyes pillanatát a dolognak, mintha soha többé nem kerülhetne hozzá ilyen közel.
Nem szegi kedvét az, hogy a régi kedvese kerül szóba, semleges hangon válaszol. - Remekül állt rajta, csak úgy, mint rajtad. Ő is pontosan ugyan ilyet viselt, mint amilyet most te. Danila-nak hívták. - feleli, végül elmosolyodva. Felemeli a kezét, és végigsimít a fiú haján, eljátszik a gondolattal, hogy ad rá egy szőke parókát, és akkor kiköpött mása lenne a szerelmének, de azzal tudja, hogy nem érné el a kívánt hatást. Már pedig most az a legfontosabb, nem pedig a saját öröme és vidámsága.
- A szereped miatt ne aggódj, pontosan tudni fogod, hogy mit kell majd csinálnod, és hogy mikor, de majd ott leszek és segítek neked ha valamiben mégis bizonytalan lennél. - Mondja, és igyekszik nem elárulni semmit sem, hisz még a végén megpróbálná valahogy keresztül húzni a számításait a fiú, annak pedig cseppet sem örülne.
Elkészülnek, majd a fiút felküldi, némi utasítással. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy mitől is fél, azok után ahogy nyávogott a pandának, hogy ne karmolja meg, Nakamura jót szórakozott azon, de tetszését nem tudta akkor még kinyilvánítani, hiszen akkor lehet elrontott volna mindent, vagy mégsem, de jobb szeret óvatosnak lenni, mintsem halottnak.
A színpad teljesen üres, csak a háttérben van vörös színű drapéria, ami eltakarja a színdarabhoz szükséges kellékeket. Teljesen lecsupaszították az egészet, egy fél percig Rain úgy álldogálhat ott egyedül, majd hamarosan két átlagos testfelépítésű férfi jelenik meg amint egy hatalmas francia ágyat cipelnek, hasonló színű ágyneművel, mint ami a háttérben is található. Leteszik a színpad közepére, majd ki is sétálnak megszaporázva a lépteiket, a fiúról tudomást sem véve. Ők nem akarják ezt a műsort látni.
A függöny hamarosan elkezd felemelkedni, és feltárul a közönség, legalábbis annak hűlt helye. Csak fél tucatnyian vannak, középen foglalnak helyet. Középen Demetrius ül, és őt veszik körbe Nakamura emberei. Mindenki más hazament.
Nakamura is felsétál a lépcsőn amin pár perce még Rain, és megjelenik a színpadon. - Kezdődjön a második felvonás. - Jelenti be ünnepélyes hangon, majd ragadozó módjára közelebb sétál a fiúhoz, elkapja a derekát, és magához húzza. - Édes lesz a bosszú. - súgja a fiú fülébe.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rain Phantomhive
Moderátor
Moderátor
avatar

Foglalkozás : Orvostanhallgató
Avatar : Andy Biersack
Hozzászólások száma : 559
Csatlakozott : 2013. Aug. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   Hétf. Jún. 09, 2014 11:45 pm

A fickó kezd a türelmemmel játszani, és nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy egyben tartsam az előadást. Nem is tudom, kinek a kedvéért csinálom ezt, de már lassan irtózom az egésztől. Alaposan meg kell ezt a rohadékot leckéztetnem. Szinte csorog a nyála, ahogy engem néz. Ha nem szívatna épp, még imponáló is volna a csodálata, de így csak olyan, mint egy elkényeztetett kölyök, aki épp megrendeli az esti pornóműsorát.
- Köszönöm a bókot - mondom neki, éppen csak annyira hűvösen, hogy érezze, azért ennyivel nem tesz jóvá semmit, meg hogy tudja, ennél különb bókokhoz vagyok szokva a szerelmemtől, akihez képest ő senki és semmi a szememben.
Állok, mint egy műalkotás, akit épp megszemlélnek jobbról is, balról is, mielőtt kalapács alá kerülne, és licitálnának rá. Nagyon zavar ez az egész, de büszke vagyok arra, aki vagyok, és ezzel nem engem alacsonyít le tárggyá, hanem saját magát egy egyszerű perverzzé. De vajon mennyit érek meg neki? Azon leszek, hogy kicsikarjam belőle a legmagasabb árat, amit csak tudok. Velem - velünk - nem lehet csak úgy szórakozni! Ezért bár ég az arcom, egy pillanatig sem takargatom magam pironkodva. Egyenes háttal állok előtte és kihívóan nézek a szemébe akkor is, mikor rám adja és megköti a kimonót vékonyka, de izmos derekamon.
- Mi történt Danilával? - teszem fel a kérdést, amire még nem kaptam választ egyik ősöreg vámpírtól sem. Titkon persze azt remélem, ez majd kizökkenti, hogy halott kedvese emlegetése belátásra készteti, és arra gondol majd, hogy Danila ezt nem akarná látni. De hát az ilyesmiben kár is reménykednem, hiszen az ilyen alakoknak, az ilyen öreg vámpíroknak nincs lelkiismerete. Dem más, de ő is csak velem szemben más. Szóval várhatom, hogy Nakamura majd elszégyelli magát.
A szerepről persze semmit se mond. Jellemző, nem is vártam, hogy majd igen, túlságosan örül a saját kis önző meglepijének ahhoz, hogy idő előtt lelője a poént. Hát legyen. Azt hiszem, semmi jóra nem számíthatok, és Demetrius sem, de talán harcról nem lesz szó. Sőt...
- Örömmel hallom - felelem. Szóval a dráma kétszereplős lesz. Már lassan nem is töprengek azon, hogy az előzményekbe hogyan illik majd bele a titokzatos második felvonás. Valószínűleg sehogy.
A sötét színpadon egyedül állok, és feltűnik, mekkora a csend. Ideges vagyok, a tenyerem nyirkossá válik, és Dem tudata felé nyújtózom, hogy megtudjam, mégis mi folyik a függöny túloldalán. Bár az is eléggé leköt, ami itt történik. Megrettenve fordulok a cipekedők felé, és az ágytól rögtön minden világossá válik.
A szemét. A rohadék!
Egyetlen lépéssel se megyek közelebb ahhoz a nyomorult ágyhoz. Nem én! Végül megmozdul a függöny. Hevesen dobog a szívem, de a közönségnek nyoma sincs. Ez egyrészt megnyugtató, másrészt elkeserítő. Ezek szerint Nakamura arra készül, hogy egyszerűen csak fog és megdug ezen az ágyon és kész.
Hát abból nem eszik!
Mérgesen szusszanok, amint felém közeledik, és felszegem az állam, a kezem ökölbe szorul. Aztán kinyújtóztatom az ujjaimat. Nem tudom, hogy a tiltakozásommal vagy a beleegyezésemmel szereznék neki több örömet. Nem tudom, mivel aláznám meg a legjobban. Mindenesetre, én senki áldozata nem leszek!
Nekifeszítem a tenyerem a mellkasának, és elfordítom a fejem tiltakozólag.
- Mifelénk nem így szokás hozzáérni egy szeretőhöz - jegyzem meg jól hallhatóan, tekintetem félrefordítva Nakamuráról. Talán a kimonó is rátesz egy lapáttal arra, hogy ilyen bosszúszomjas kis gésának érzem én is magam (pedig éppenhogy ő emleget bosszút), de nagyon aljas tervezek lenni vele.
- A bosszúnak művészete van, Nakamura-san. Ha már ennek eszköze vagyok, talán narrálhatnál is egy kicsit - beszélek tovább, mert ugyan a tetteimnek talán nagyobb hangsúlya és jelentése volna, de még képtelen vagyok hozzáérni, bármit kezdeményezni.
De el kell csábítanom, nincs mese. Dem ezt akarja. Én pedig ezt fogom csinálni. Szóval meg kell érintenem. Felemelem a kezem, és az arcára simítom, felnézve rá. Nem fogom hagyni neki, hogy elfelejtse ezt az előadást. Hogy én mennyire gyűlölöm!
Arra, hogy Dem épp néz, jobb ha nem is gondolok.

-----------------------------


Air above me.
Earth below me.
Water around me.
Fire within me.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain   

Vissza az elejére Go down
 
Together we stand, divided we fall - Demetrius & Rain
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Midnight Tales :: Kalandok, hatalomátvételek - lezárt játékok-
Ugrás: