HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Útmutató
Hírek

Vadászok újratöltve, mindenki vessen rá egy pillantást, akinek kedves az élete.



Bedobtunk pár új canont, ajánljuk a "keresd a párját" játék kedvelőinek.



Csak a rangfoglaló ad erőt és mindent lebíró akaratot.



Az oldal nyitott:
2010. december 7-én

STAFF

Demetrius
Admin

Profil - PM

Multi: Jane Bianchi


Rain Phantomhive
Moderátor

Profil - PM

Multik:
Judas
Mavis Rosenthal
Luukas Richter
Chat
Latest topics
» Step by Step - Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 11:27 am by Trevor Estacado

» Why? - Chloe & Trevor & Ana
Csüt. Nov. 16, 2017 10:37 am by Trevor Estacado

» Alapítvány épülete- Dave & Vero
Hétf. Nov. 13, 2017 10:25 pm by Veronica Thorne

» Greg & Lexi
Hétf. Nov. 13, 2017 9:38 pm by Alexis Clarke

» Autók és egyéb gondolatok - Daniel - DJ
Csüt. Okt. 05, 2017 9:28 pm by David Johnas

» Kronológia
Hétf. Szept. 25, 2017 2:43 am by John Dante

» Derek & John A tigris és az oroszlán
Pént. Szept. 22, 2017 4:28 am by John Dante

» Elmaradt kötelesség - Ms Clarke & John
Pént. Szept. 22, 2017 4:14 am by John Dante

» Hazatérés és egyéb katasztrófák - DJ, Phil, Promi
Szer. Szept. 06, 2017 8:49 am by David Johnas

Top posting users this month
Trevor Estacado
 
Alexis Clarke
 
Veronica Thorne
 
Statisztika
Aktív tagjaink: 35
Lányok: 14
Fiúk: 21

Emberek: 6
Vámpírok: 5
Vérfarkasok: 7
Vérgepárdok: 3
Vérhiénák: 2
Véroroszlánok: 5
Vérpatkányok: 0
Vértigrisek: 4
Vadászok: 3
Holdfázis
CURRENT MOON

Share | 
 

 Mexikóváros fényei

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Mexikóváros fényei    Hétf. Márc. 10, 2014 12:57 pm



FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Mindig is gyűlöltem Demetrius gyermekeit. Mind az összeset. Legszívesebben darabokra, cafatokra szaggatnám  valamennyiüket, legyenek akár egy hónaposak, vagy egy évszázadosak, nem érdekel, egyformán taposnivaló férgek a szememben.
Szerencsére nem is mind túl okosak. Atyámnak igaza lehet abban, hogy én voltam az első, én voltam az egyedüli tökéletes, mindenki más csak halvány, silány utánzata a teremtésnek, mely önmagában is teljesen, tökéletesen hiábavaló. Nem lehet véghez vinni ugyanazt a csodát kétszer. Jézusnak se ment.
- Tudod, Júdást tévesen ítélik meg. Teljesen hibásan. Jézus tudott róla, hogy el fognak jönni érte. Istennek az volt a terve, hogy mindez így történjen. Júdásnak - mondom, miközben megforgatom a vért a tequilás poharamban, melyet a nyaki fő ütőeréből gyűjtöttem össze, és az orromhoz emelem, mintha csak bort kóstolnék - szerepe volt. Ő pedig tisztességgel beteljesítette a rá kimért sorsot. Nem tett se többet, se mást, mint amit tehetett és tennie kellett.
Belekortyolok a vérbe, miközben hörög, bár lélegeznie nem kell gyakorlatilag, mégis még a haldokló vámpírok is milyen nevetségesen kapkodnak az életért...
- Borzalmas íze van a vérednek, Antonio - közlöm vele lefitymálón. - Szégyen vagy Demetrius vérvonalára nézve. SZÉGYEN! - üvöltök rá hirtelen, erőszakosan magamhoz ragadva haldokló testét, amint itt lóg előttem fejjel lefelé.
Retteg.
Hetvenöt éves, mégis saját városa van. Atyám adta neki, egy ajándékot, melyért a kisujját se mozdította - csakis azért, semmi másért, mert jókor volt jó helyen. Megismertem a múltját az elmúlt hónapokban, mióta a közelben vendégeskedtem. A patkányok királya. A patkányok vezetik a csempészetet a környéken. A drogot, a fegyvert, még az alkoholt is egyes országokban. Cigarettát, drágakövet Afrikából. Minden átfut a kezükön, aminek csak érdemes átfutnia. Ez a nyomorult, szerencsétlen barom úgy csinál, mintha a patkányok a hívóállatai lettek volna, pedig eléggé fiatal még ehhez a feladathoz. És az égvilágon senki, senki röhögte pofán. Nem képelte fel. Nem lógatta fel és nem véreztette ki, pedig a disznó annyira, annyira megérdemli.
Nem mondanám, hogy túlságosan sok erőfeszítésembe került, hogy most ebbe a helyzetbe hozzam ezt a vámpírt, akit öcsémnek csak a legmélyebb undorral nevezek.
Végül elunom a játszadozást. A poharat a földhöz vágom, ennyivel is kevesebbet kell majd kiinnom belőle. Feltépem egy új helyen már begyógyult nyakát, és szívni kezdem a vérét erőteljes, mohó kortyokban. Nincs sok ereje. Nincs sok zamata. De meg kell innom, hogy az a kevés ereje is belém költözzön. Úgy tartják az aztékok, akik ezen a területen éltek, mielőtt a gusztustalan fehér férgek önkényesen letelepedtek volna, hogy a vér minden erő forrása. Kár volna hát elmulasztani ezen a szentséges helyen éppen azt, hogy ezt a kultuszt ne dicsőítsem. Szárazra szívom Antoniot, Mexikóváros hajdani urát, aztán egyszerűen leszakítom a fejét a nyakáról egy félfordulattal.
Kisétálok a teremből. Parancsokat osztogatok. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a ma éjjel történtek nem fognak titokban maradni túlságosan sokáig. Már csak azért sem, mert Mexikóváros köztudottan fontos csempészútvonal, mint említettem, az USA nagyvárosai, többek között New Age City felé is. Vajon mikor kapsz észbe, atyám? Mikor fedezed fel, hogy egy sarjad pislákoló értelmét nem észleled többé?
Mikor veszed végre komolyan a veszélyt, amit jelentek rád és a kis birodalmadra nézve?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Márc. 15, 2014 5:02 pm

2 nappal később //Remélem, nem bánod T.T //
Ahogy arra ismeretlen barátom nyilván számított is, a patkányok hamar meghozták a hírt New Age Citybe.  Biztosítottam őket afelől, hogy hamarosan helyre áll a rend, és a főbb kereskedelmi szálakat sem kívánjuk elszakítani Mexicovárossal, Demetrius viszont nincs a városban, úgyhogy legyenek szívesek visszamenni oda ahonnan jöttek, mi pedig követjük őket amint módunkban áll. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy Dem éppen itthon van, vagy megint elutazott. A múltkori… „áldozata” után, amit nekem szánt ajándékul, igyekszem a lehető legnagyobb ívben elkerülni őt és a halandó szolgáját is. Szóval amikor azt mondom, hogy „mi” követjük, azt úgy értem, hogy én, egymagam. És még csak bűntudatom sincs azért, mert kihagyom ebből Demetriust. Akárki is ez a jótékony, féregtelenítő koma, az már világos, hogy az atyámnak nem a puszipajtársa. Hiszen a fattyait gyilkolja. Hogy hányadikat, azt nem tudom, csak annyit, hogy nem eleget, és ha tudnám a címét, még képeslapot is küldenék neki, megkérdezném, hogy mire van szüksége, és hogy segítségére lehetek-e valamiben; mert nekem most még meggyőződésem, hogy nálam jobban senki nem gyűlöli Demetrius más ivadékait. Szóval kizárólag annyi a gond az ismeretlen cimborával, hogy egyre közeledik a városhoz, és egyre pofátlanabb. ~Mexicováros? Ez komoly? Az egyik legfontosabb kereskedelmi águnk arra vezet, és te tudtad, hogy ez bemar neki, ha rájön. Nem, barátom, ez úttal túl lőttél a célon. De hát pontosan ezért csinálod, igaz? Arra vársz, hogy Demetrius kaparja össze a fattyak martalékát, te meg lecsapsz amíg nem figyelnek oda. Nagyon eredeti. Rajtad kívül csak úgy 2 milliárd ember fejében fordulhatott meg az ötlet… De most vége van. Takarodj vissza délnek, vagy át Európába. Mit bánom én hol folytatod. De úgy éljek, a mi városunkba nem tolod be a pofádat. ~
Mintegy végszóra, a taxi megállt a városúr székhelye előtt. Egy klub – nyilvánvalóan egy rohadt klubbnak kell lennie ennek is- vörös és kék neonja világít át az autó homályosra karcolt ablakain. A bejárat előtt egy lány okádik hevesen a balkon ládába, a barátnője pedig kötelesség tudón fogja a haját, és a hátát simogatva gügyögi részegen, hogy „ne hányjál szívem”. Elhaladva mellettük, csípővel kecsesen meglököm ez utóbbit, hogy mindketten megborulnak, bele a ládába. Mégcsak  észre sem veszik, hogy egy harmadik fél közreműködésével történt a dolog, ahogy én sem jövök rá, hogy mióta akarok részeg emberkölyköket  bántani. Pedig tudom. Ma a rohadtul-ne-akarj-az-utamba-állni hangulatomban vagyok, amint azt az ajtón álló „Arnold jobb napokon” fószer is láthatja, aki lemozizta a jelenetet. Nem kötött belém, amikor be akartam lépni. Lopva a fekete mappájára nézett, mintha a nevemet keresné rajta – amit nem tud- aztán jobbnak látta nem kötözködni velem, mikor nem találta meg. Hát persze, hogy nem vagyok a rohadt VIP listáját.
Odabent először is a szag vágott nyakon, majd csak aztán a fülledt el-ne-felejtsd-hogy-hol-vagy hőség. A kettő együtt letaglózott egy egészen rövid pillanat erejéig. Lepillantottam a cipőmre míg hozzászokok az ingerekhez, majd nem egészen tíz másodperc múlva már a pultnál állok, és a csapost kérem, hogy legyen oly jó idehívni a város urát. Mosolygok. Nem is a vidám, inkább az „igen, ezek itt szemfogak, és rohadtul igaziak” fajtával. amit odahaza „halálos fenyegetés” néven ismernek. A nevemet még nem árultam el, úgyhát remélem a mosolyom elég meggyőző. Pontosabban: nagyon sok ember érdekében remélem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Csüt. Ápr. 03, 2014 12:48 pm

Miközben odalent egy bájos csípőrisza és a következtében a virágágyásomba boruló két csitri emeli a hangulatot, itt valami egészen más. Az ölemben táncoló nőstény alig várja, hogy megkínálhasson a vérével, csakhogy ma már ő lenne nekem a második, egy izgága, rendre utasítást magának szinte kikövetelő patkánykölyök után. (Hogy utálom a patkányokat...!) Kiélvezem hercegségem, trónutódlásom második éjjelét, egyelőre úgy tűnik, semmi sem állíthat meg az ünneplésben. Fogadóórát is tartok, úgymond, fogadom azokat a nyomorultakat, akik tiszteletüket, hódolatukat kívánják leróni előttem. Majdnem a város összes vámpírja megtette ezt már, de hát nem is igen lett volna egyéb választásuk, hiszen mindnél nagyjából átlagosan 900 évvel vagyok idősebb. Az ellenállás hasztalan. Már csak azért is, mert hiába kötnek egyik vagy másik vérállattal alkalmi szövetséget, valódi hívóállata egyiknek sincs, egyedül nekem. Én pedig, mivel szabadon engedélyeztem a hiénáknak, hogy harapják be, akit csak akarnak, a falka eszméletlen ütemben gyarapodik. Egy hét alatt a számuk megduplázódott, és igaz ugyan, hogy a friss váltókkal sok a gond, de parasztnak még akkor is előre lehet tolni őket a sakktáblán. A tehetségesebbje pedig majd fejlődik. Itt Mexikóban sokkal lazábbak a törvények, sokkal kellemesebben is érzem magam.
Szóval az ölemben táncoló hiénalánynál tartottam, mikor a fülembe súgta frissen kinevezett théominom, Sarah Marquez, hogy valaki ismét szót kíván váltani velem.
- Kísérjétek ide - intek, és a vámpírnő már megy is, hogy értesítse a vendéget, akárki is legyen.
Tulajdonképpen végül a felkísért vendég tükörképe is lehetett volna. Szolid magassarkú, puritánul egyszerű, elegáns matrózkék kosztümruha, kontyba tűzött sötét haj és a móka kedvéért egy fekete szemüveg: ezzel a látvánnyal szembesült az a vámpír, aki odalent várt rám. Elmondták neki, hogy a kihallgatását engedélyezték, és hogy a Város Ura odafent várja. Ezután Sarah megkéri, hogy kövessék. Idevezeti őt hozzám egy csinos csigalépcsőn keresztül (melynek aljában biztonsági ember áll), a galériára, ahonnan tökéletes rálátás nyílik a tánctérre.
Ugyan van az asztalomnál egy másik férfi, aki, ha a vendég nagyon untatna, odaküldeném, hogy beszélje meg a dolgot az érkezővel, ebben az esetben a jelenléte azonban teljességgel szükségtelen. A hiénalányt magam mellé ültettem, derekán a kezem, azonban a jövevény láttára úgy megmarkolom édes húsát, hogy felnyüsszen. Elengedem.
- Evangeline - szólalok meg azonnal.
Felállok. Húgom érkezett... Akit ugyan nem gyűlölök kevésbé, mint a többi fattyát atyámnak, ő mégis valamiért más, mint a többi kis szaros.
Zakómat már rég levetettem, hátra van dobva valahol a kör alakú asztal mögötti félkör formájú ülések támlájára, talán már rég össze-vissza gyűrték az itt vonagló nők.
Szélesre tárom a karom és széles vigyor ül képemre.
- Micsoda öröm, hogy látlak - üdvözlöm angolul, egy olyan nyelven, melyet itt ha használok is, a spanyollal keverve maximum, ettől függetlenül jól értik az asztaltársaság tagjai. A vámpír férfit elküldöm, és a lányt is, azzal a szöveggel, hogy menjenek és igyanak valamit, táncoljanak, és majd hívom, ha társaságukra ismét igényt tartok.
- Ülj le hozzám, húgom - invitálom negédesen. Igen, tenyérbemászó alak vagyok, most azonban gúnyolódom is. Hiszen jól tudta, kit kell keresnie. A Város Urát. És tudnia kell, mit jelent ez. Szóval, félig-meddig tudom, mit akar majd, mégis nagy kíváncsisággal nézek rá, ahogy hellyel kínálom, majd leülök én is és tekintetem ráfüggesztem.
- Mi szél hozott erre? - kérdem, mintha nem tudnám nagyon is jól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Ápr. 12, 2014 9:40 am

 Úgy egy örökkévalósággal később megérkezik az alkalmi komorna, aki aztán megmutatja nekem az utat, majd  a nyomomba is szegődik. A látszat kedvéért megkísérlek olyan kecsesen járni, mint egy nő, tudod, billegő csípővel, bólogató mellekkel meg minden, de mire felérek a csigalépcsőn, inkább felhagyok ezzel. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem szabad erőltetni ami nem megy. Világos ez, mint  a vagináját rázó lotyó haja, ott a vámpír mellett.
Ahogy megpillantom a város új uraságát, két dolog válik világossá előttem. Na jó, három, de ez benne lesz az elsőben.
1., Nem most látom először, és ezt onnan tudom, hogy nagyon jól megjegyeztem magamnak. Túl jó képű.
2., Megint rádöbbenek milyen nagyképű picsa vagyok. Tudniillik nem hoztam magammal fegyvert.
Két kar tárul ki előttem, és egy férfiasan zengő hang szólít a nevemen. Nos, ő lehet annyira magabiztos, hogy pusztán heccelésből, incselkedésből megtesz egy ilyet, viszont nekem van annyira vastag bőr a képemen, hogy belesétáljak azokba a karokba és úgy üdvözöljem, mint egy rég nem látott, kedves ismerőst. Röviden átölelem, arcon csókolom, aztán a képébe mosolygok, mialatt azon kattogok, hogy ki a franc ez és mi a fenéért nevez a húgának. A kérdés ott csillog valahol a szemfogam hegyén, amit a műmosolyom enged megláttatni. Ugyan már, biztos nem veszi magára. Ha már a nevemet tudja, akkor nyílván azt is, hogy engem az utóbbi száz évben senki nem látott őszinte jó kedvvel vigyorogni. Az övé sem igazi, de hát ez az egész uradalom sem az, szóval valahol azért elvárás is a műanyag vigyor egy PVC világban.
Hellyel kínál, hát leülök. Közel hozzá, a lábunk hosszában összeér, és úgy vetem át a magamét egyiket a másikon, hogy a jobb lábam szinte az ő térdén van. Törzzsel felé fordulok, bal könyökömet a kör alakú boksz háttámlájára helyezem, és úgy összességében próbálok nagyon nagyon sok lenni neki, hátha feszélyezem egy kicsit. Ne érts félre, nincsenek tévképzeteim az erőviszonyokról. Ha csak mellém üt, én már a szelétől megfázok, ez világos. De ha ez itt most beválik, akkor valami elcseszettül szentimentális módon sajátomnak tudhatom az első ütést, és lényegében be kell érjem ezzel az egyetlen kis győzelemmel, mert esélyem sincs másikra.
- Azért jöttem, hogy megöljelek, de erősebb vagy nálam, úgyhogy előbb beszélgessünk. – mosolygom vendéglátóm felé a választ, és eszembe se jut, hogy milyen ostobán hangzott amit mondtam. Ezt gondoltam, aztán ki is mondtam, ha hülyeség, ha nem, akkor is így van. Részben… de ezt még ne most. Mert most azt veszem észre, hogy a szája ívét mintha rajzolták volna, annyira szép, tekintete mennyire átható, megfigyelem arcának határozott élét, az orrnyergét, a fülcimpáját, és mire ezzel is végzek, rájövök hogy csak úgy mint először a fangtasiaban, amikor messziről kiszúrtam, most is le vagyok nyűgözve. Akkor és most között annyi a különbség, hogy ez alkalommal hagyom kiülni az arcomra a vágyat, aztán reménykedek benne, hogy ez beválik. Mert most, hogy belesétáltam a csapdájába, nemigen látok más kiutat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Vas. Ápr. 20, 2014 9:45 pm

Mindennél jobban meglep, hogy nem egy fancsali fintort kapok válaszul és egy anyázást, miként arra számítottam Demetrius küldöttétől, hanem a lehető legnagyobb fesztelenséggel odalép hozzám és elfogadja, sőt viszonozza az ölelést. És arcon csókol. Engem, Judast.
Van humora a lánynak.
Megsimítom a hátát és viszonzom az arccsókját egy töretlenül pimasz vigyorral. A mosolya az arcán változatlan. Hát ehhez aztán pofa kell.
Tetszik.
Csak másodszorra nézem meg az alakját, mely egyébként tökéletes. Gyűlölködve állapítom meg, hogy atyámnak, atyánknak ez a gyermeke is gyönyörű emberpéldány volt és kitűnő választás, ami az esztétikumot illeti.
A kanapéhoz kísérem és leülünk, egyszerre, és feltűnik, mennyire közel simul hozzám. Lehetséges volna, hogy nem tudja, ki vagyok? Nem mintha a vértestvérek olyanok volnának, mint a halandók, mikor testvérek. Nem tabu sem a szex, sem az érintés. Ha az is lenne, engem nem érdekelne különösebben, ám ez érdekes... vajon mit akar elérni?
Felnevetek a válaszát hallva és én is felé fordulok, könyököm ugyanúgy a kanapé támlájára téve, kezem pedig a térdére, melyet egyelőre nem csúsztatok feljebb. Hiszen úriember vagyok, nem?
Persze. Francokat.
- Egyből a közepébe vágsz, ez nagyon merész. A meglátásod remek - adok neki ellenben igazat. Hiszen idősebb, erősebb vagyok nála, bár fogalmam sincs, hány éves lehet, az erejét érzem, ugyanúgy, mint ahogy azt is éreztem, hogy ő Demetrius vére, már akkor is, mikor először láttam őt, futólag abban az istenverte, idétlen nevű night klubban, melyet atyám birtokol abban az idétlen nevű városban.
- El se hiszem, hogy mi még nem találkoztunk soha egymással. Nagy kár, remekül... megértettük volna egymást.
A mondat közepén az elakadást pusztán az okozza, hogy tekintetem elkalandozik a testén, futólag érintve csípőjét és dekoltázsát. Nagyon tervezetten, nagyon félreérthetetlenül.
- Remélem, velem maradsz egy pár éjszakát - invitálom meg máris. Hiszen tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet, nem? Kell-e ennél érvényesebb közhely a jelen szituációra?
A kezem ott felejtettem. Hoppá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Jún. 07, 2014 2:08 pm

Rendben. Most jött el a perce annak, hogy a komtárba dobjak minden eddigi baromságot amit az emberi elme rejtelmeiről tanultam, mert egy kalap szart nem ér. Úgy üdvözöltem, ahogyan ő is engem, sőt kicsit rá is játszottam. Meglepte, de nem bosszantotta. Gondoltam oké, lépjünk tovább egy szinttel, szóval hát közel ültem hozzá, hozzá értem, amitől egy vérszajha most biztos nagyon büszke lenne magára, de nekem valahogy nem fekszik ez a stílus. Távol szeretem tudni magamtól az ilyen alakokat, nem ennyire közel, hogy még a lehelletét is érezzem a bőrömön. Most mégis itt ülök mellette, és vesszek meg, nekem valahol ez még tetszik is. Mert… nemár! Ezt a férfit rajzolták, és készen teremtették. Most jöhetnék azzal a szöveggel, hogy én más vagyok mint a többi nő, én felül tudok kerekedni ezen, de ez a vámpír annyira benne van a privát szférámban… a hangja annyira mély, férfias… és a pólusaiból is árad a vértiszta erő. Még két milimlimétert közeledik, és remegni kezdek, pedig egyáltalán nem vagyok ilyen. Azt hiszem, ezt nevezik kémiának, vagy önkénytelen testi reakciónak, tökmindegy. Lehet, hogy fejben itt vagyok, de a testem már vízszintesbe vágyik, vagy egy falhoz lapítva szorosan…  akkor is, ha ő ezt nem úgy értelmezné, ahogyan én. ~Hagyd abba!~ A lényeg az, hogy az első roundot KO-val nyerte ez a minden hájjal megkent fickó.
Megköszörülöm a torkomat, majd hátradőlök, és a lábaimat is átpakolom, hogy a bokáimnál kulcsoljam össze, mert így még méltósággal nyerek magamnak némi távolságot. Rövid, de vidám kacagásba burkolom a mozdulatsort, így nem is olyan átlátszó az egész.
- Ne. Olyan szépen kezdtük! Üdvözöltük egymást, leültünk, és ha alkoholt fogyaszthatnánk, már biztosan megkínáltál volna. Tehát nagyon korrekt vendéglátó vagy. – a kacaj mosollyá szelídül. Nem a vidám, inkább a rafinált fajtára. Most még okosnak hiszem magam, de idegen pályán gyorsan változhatnak a dolgok, nemde?  – Úgy talán túl sokat kérek azzal, hogy beszéljünk nyíltan egymással? – ha megengedi, akkor én kezdem, előszöris azzal, hogy mi volt az amit nem tartottam egyenes beszédnek a részéről. Már nem mosolygok. Jajj, dehogy! - Pontosan tudod, hogy ki vagyok, tehát azt is, hogy nem vagyok szabad. Akkor sem maradhatnék itt veled éjszakákon át, ha parancsot teljesítenék… – Reményeim szerint ekkor már visszakapom a tekintetét a testemről, és most azt fürkészhetem, hátha kitalálom mi jár a fejében. Ő messze nem olyan mint bárki akit ismerek, ezt már most tudom, de hát próbálkozok, próbálkozok. Aztán hamarosan úgyis ki fog derülni, hogy mihez kezd a most szerzett információkkal. Az előbbivel ugyanis elmontam, hogy egyedül vagyok itt, és hogy atyám nem tud róla. Ha ez a vámpír kicsit is ismeri azt amit el akar pusztítani, akkor tudja, hogy Demetrius sosem engedett volna el engem erre az útra, és arról is lehet némi sejtelme, hogy mi vár rám, ha hazaérek. (Mérget vennék rá, hogy nem üdvrivalgás és welcome back parti).
Nem az a kérdés, hogy hibás-e a tervem, hanem az, hogy a javamra lehet-e még fordítani.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Kedd Jún. 10, 2014 10:56 am

Vendégem egyszerűen annyira... szép. És nemcsak szép, hanem különleges is. Világos haja, fénylő arca, ragyogó szeme teljesen más, mint az itteni nőké. A mexikóiak többnyire sötét bőrűek, sötét kis bogárszemeken keresztül méregetik a férfiakat, idomaik teltek inkább, mint ilyen kimunkáltak és filigrának, mellük nem ugrik előre feszesen és peckesen a lágy esésű anyag alatt. Mondjuk, nem is akarják elrejteni azokat, mint húgom, ezzel a zárt kosztümruhával. Sarah (jobb kezem, témoinom, aki Evangeline-t idekísérte) mondjuk más, de Sarah is európai vér, szemérmesebb a helyieknél. Kettejük mégis összehasonlíthatatlan. Noha talán csak Evangeline újdonságértéke az, ami ennyire felértékeli őt, érdemeit eszemben sincs kisebbíteni, kiváltképp, hogy ilyen kellemes meglepetéssé vált pillanatok alatt. Hiszen nem a melltartójában hordja az eszét és a legremekebb tulajdonságait.
Aztán, amint bemutatta, mi minden lehetne az enyém, amint idehozott mindent karnyújtásnyira, egyszerűen megtöri rajtam a bűbájt: hátradől, lábait mozdítja, kezem el kell vennem, és észreveszem, milyen sóváran hajoltam felé, nemcsak szemeimnek kínálva fel a kivételes csemegét, hanem elmémnek is, épülésemre és mulatságomra. Nem baj, egyelőre nem értelmezem ezt kudarcként. Fog még a kezem feljebb is csúszni a combján, és combjai között is, fog még teste halk sikollyal az enyémre fonódni - de mindent a maga idejében.
Még a nevetése is lenyűgöz, annyira, hogy megfogalmazódik bennem a gyanú: vajon a testvéri kötelék-e az, mely ilyen vonzóvá teszi őt? Vajon az, hogy Demetrius őt magának választotta, édesebbé teszi-e a gyümölcsöt és tiltottsága korbácsolja-e a vágyam? Nem tudom. Talán nem. De Demetrius olyan erős rögeszme már bennem, világomnak annyira ő alfája és omegája, mint hívőnek az egy isten: válasz a kérdésekre, magyarázata az erénynek, mentsége a gyarlóságnak. (És egyébként, imádatom éppoly egyoldalú, mint egy isten esetében volna.)
- Ha nyíltan beszélek veled, sok olyasmit hallhatsz majd, mely egyáltalán nem lesz ínyedre. Ám ennél talán veszélyesebb az, hogy sok olyasmit hallhatsz, mellyel egyetértesz. Ha vállalod a kockázatot, mi sem tenne boldogabbá, mint az, hogy végre valakivel őszintén beszélhetek - felelek neki, és noha ő könnyed és kacér, ravasz és frivol, én mégsem válok ettől negédessé, fölényessé vagy szükségtelenül körmönfonttá. Tagadhatatlanul hatással van rám, és én hagyom, hogy ezt a hatást lássa és kiélvezze.
Arcáról ugyan eltűnik az a csalafinta kis mosoly, de a komolysága még megkapóbb. Olyan nő benyomását kelti, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy végre kitörhessen a burokból. Aki tudja, hogy erős, de nem mer elszakadni a fészektől. Aki talán éppen azért van itt, hogy béklyóitól a tékozló fivér megfossza. Lehetőséget látok benne. Vonzást, ideát.
Akarom őt.
- Ezzel nem értek egyet - felelem, miközben odanyúlok megcsörrenő telefonomhoz, és egyszerűen elhallgattatom, majd ki is kapcsolom. Testhelyzetet váltok, és bár legszívesebben fölé támaszkodnék és karjaim közé zárnám, mégsem teszem, és csak ülök, még a szemeimet sem legeltetem rajta olyan bőszen.
- És ragaszkodom hozzá, hogy a húgom a lehető legjobb ellátásban részesüljön. Mexikóváros egyelőre veszélyes hely. A csatornák tele vannak patkányokkal, akik kissé morcosak, mivel megöltem a vámpírmesterüket és a vezetőjüket is. De a patkányok, úgy hallom, mindig ilyen rebellisek - jegyzem meg kis mosollyal.
Magyarán, elismerem, hogy erőszakkal vettem át az irányítást Mexikóváros felett, és elismerem, hogy ez sokaknak nem tetszik. Közös öcsénket tettem el láb alól, de szerintem egyikünk sem fog gyásznapot tartani. Na meg azt is meglibbentem előtte, hogy megvannak a forrásaim, és ezzel csak azt akarom mondani, tudok arról, mi folyik atyám városában, hiába nem vagyok ott. Információim pedig első kézből származnak. Szóval kezd olyasmiket hallani, amik vagy tetszenek neki, vagy nem. Másnak nem volna tanácsos ilyen kiszolgáltatott helyzetben a véleményét hangoztatni, de neki megengedem. Még ha nem is szóval, de válaszra éhes tekintetem egyszerűen szinte követeli az elismerést, vagy követeli a szidást: bármelyik megfelel nekem, pont mint a rosszalkodó gyermeknek, csak valaki végre méltassa őt.
- Sajnos le se tagadhatnád, milyen fontos és impozáns vendég vagy, és meglehetősen sok figyelmet is szentelek neked. Célpont leszel, amint kiteszed innen a lábad, én pedig borzalmasan érezném magam, ha Demetrius kedvenc gyermekét sérülten küldeném haza. A végén még el kéne mesélned, hol jártál és mit tapasztaltál - vigyorodom el. Most cinkosa vagyok. És egyben a provokátora is, hiszen merjen csak rábólintani arra, hogy ő a kedvenc gyermek, csak merjen! Itt és most megtanítom neki, ki az, aki legérdemesebb erre a titulusra. Nem ő. Tudom, nem is én. De a testvérek közti rivalizálás örök.
- Szóval amíg maradsz, nálam laksz majd, és testőrt kapsz - summázom az elhangzottakat, és cigarettát veszek elő az asztalra tett tárcából. Megkínálom, majd magam is rágyújtok. Szemeimben lobban egy aprócska láng, amint meggyújtom a cigi végét, tekintetem le se veszem Evangeline-ről. Nem mondtam azt neki, hogy nem szükséges velem hálnia, ha nem akar. Ez természetesen továbbra is opció, mégpedig igen vonzó opció. De ha felajánlom neki a tiltakozás lehetőségét, a végén még szemérmeskedne, és holmi hülye ürügyek miatt majd egyedül kuksolna a szobájában, holott minden porcikája rám vágyik.
Mivel az imént megegyeztünk az igazmondásban, és abban, hogy nyílt kártyákkal játsszunk, lapot terítek megint.
- Remélem, sikerült végül egészen aranyos köntösbe bújtatnom azt, hogy rajtad akarom tartani a szemem, és még azt is megmagyaráztam, miért lesz mindig egy hiénám a sarkadban. Megfelel, vagy tovább győzködjelek? - kérdezem, és kifújom a füstöt a fejünk fölé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szer. Júl. 02, 2014 8:37 am

Halványan elmosolyodom válasza hallatán. Alapvető emberi természet, hogy vágyunk az igazságra. Ha nem jön magától, hát kiköveteljük saját eszközeinkkel, pedig ekkor már jól tudjuk, hogy nem azt fogjuk hallani, amit akarunk. Tulajdonképpen a gesztussal, amivel azt kérjük, hogy beszéljenek velünk őszintén, egy esélyt kérünk a másiktól, hogy hazudjon, hogy ne bántson meg a  valósággal… Számomra a tanulság: amit kérni kell, az régen rossz. Tisztában voltam ezzel amikor megkértem az idegent, hogy nyíltan beszéljen velem, és most mégis arra várok, hogy hazudjon. Ő pedig – ha nem is ebben a témakörben, de- megteszi nekem ezt a szívességet. Testének minden rezzenése, hangszíne, a tompa fény a tekintetében mind-mind azt sugallja amit a legjobban szeretnék ebben az új felállásban, pedig ez is az illúzió része. A délibábé, ami olyan hamis, mint a közöny amit a hangjára erőltet mikor az itt elért érdemeiről beszél, pedig jól tudom, hogy pokolian büszke rá – én legalábbis az lennék. – hamis, mint az a biztonságérzet, amit azzal a testőrrel akar ébreszteni bennem, holott mindketten tudjuk, hogy én innen nem távozok egy egész darabban. Hamis… Megtévesztő… Áruló… Júdás…  Jud… Nem, nem akarom hallani az igazat, és azt sem, ahogy tényleg nyíltan beszél velem. Még nem. Ha kimondja, akkor valósággá válik, az pedig ráér még néhány percet. Ha már annyi ideig lapult valaki sötét lelke mélyén, akkor ennyit még igazán várathat magára, nem? Csakhogy mostmár nem csupán sejtem, de tudom is amit sosem akartam, és habár a testem minden idegvégződése életre kel a férfi puszta látványától és az őt körüllengő karizmától, a fejemben az az édes, bódult kábulat lassan oszlani kezd. Legalábbis ÉN szeretném, ha éppen ez történne velem. Mindenesetre a cigarettát képes vagyok visszautasítani, amit már egy kisebb győzelemnek könyvelek el.  
- Nem terveztem eltitkolni Atyám előtt az utazásomat, bárhogyan is alakul… – nézem, ahogy rágyújt. Valamiért nyelnem kell, bár hirtelen öt nyomós okot is fel tudnék sorolni ennek mentségére. – … hiszen, mint tudod,  nem vagyok szabad vámpír. Viszont amennyiben sikerrel járok, az már nem biztos, hogy kivívná a hűségérdemrendet. – jelentőségteljes pillantással nézek rá, és erővel fogom vissza magam, hogy ne villanyozódjak fel a „nála fogok lakni amíg itt vagyok” gondolatra,  bárhogy is értse ezt. Ehhez hasonlatosan próbálok kiszűrni a beszélgetésből minden más kétértelmű tartalmat is. Elszórakoztat ez a gondolat, mert így szinte csak címszavak maradnak az eddig elhangzottakból. Persze nem az ő hibájából. Ő mindössze annyit tett, hogy az ujjai köré csavart néhány pofátlan gesztussal. Kétség nem fér ahhoz, hogy olyan férfi, aki tudja mit akar, és akinek megvan minden eszköze ahhoz, hogy el is érje a céljait. Én is az volnék? Vagy a véletlenek rozsdás láncolata alakította így? Neeeeee. Ezt most ne!  
- Visszatérve. Úgy látom, sok hasonlóságot mutatnak az érdeklődési köreink. Üzlet… Klub… Demetrius. – északi akcentussal ejtem Atyám nevét, amitől egészen magasztos, dicső hangvételt kap a szó, és tökéletesen tükrözi is, hogy milyen ő, és igen, azt is, hogy én így látom őt. Távol álljon tőlem, hogy idegeneket traktáljak az érzelmi világommal, mindössze a férfi reakciója érdekel a név hallatán. Hogy gyűlöli, az világos abból, amit eddig ellene tett, de vajon mennyire?  
- Csalódott vagy, amiért nem ő jött el személyesen?
Szándékosan kerültem ki a „testőr” témát is. Demetrius mellett megtanultam már, hogy ha a város ura eldöntött valamit, akkor legfeljebb formalitásból közli velem a döntést, és meghallgat ugyan, ha van mondanivalóm, de az mit sem változtat a tényen. Tehát kapok egy testőrt amíg itt vagyok. Pont. Természetesen le fogom rázni magamról, vagy legalábbis törekedni fogok rá, mert ha lesz még rá lehetőségem, én azért meg reckíroznék egy találkozót a patkányokkal holnap éjjel.
- Megértettem. – a cigit tartó kezéhez nyúlok. Nem lassan, inkább úgy fogalmaznék, hogy „kiszámítható” mozdulattal. Ha engedi, akkor átveszem tőle a cigarettát, és én is slukkolok belőle. Csak egyet. Aztán visszaadom. Tudnom kell milyen íze van, úgyhogy kifújom a füstöt, és megnyalom a számat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szer. Júl. 02, 2014 11:18 pm

Az a baj az igazsággal, hogy nem létezik. Nagy, közös igazság nem. Mindenkinek megvan a sajátja, és ahhoz általában elég agresszíven és féltékenyen ragaszkodik is. Amint valaki veszélyezteti, azt automatikusan ellenségnek tekinti. Más a helyzet, mikor a saját igazságodat át akarod csurgatni valaki másnak az elméjébe, hogy ott aztán mindent lassacskán ellepjen, és kényelmes, számodra felhasználható láppá alakítsa a másik szürkeállományát, termékeny talajjá, melybe egyre és egyre többet lehet vetni, s róla aratni.
Figyelmem piócaként tapad rá szépséges húgom minden mozdulatára, gesztusára, szavára.
- Előle igen nehéz bármit is eltitkolni, nem igaz? - méltatom atyánk képességeit. Keserűség nem mérgezi szavaim, egyszerűen megállapítom ezt a tényt, feltéve a kérdést, mely amúgy is költőibb, mintsem helyeslést igényelne. - Nem volnál szabad? Mit jelent ez? - billentem félre a fejem érdeklődve.
Gyakorlatilag semmit sem tudok arról, atyám hogy bánik nálam fiatalabb utódaival. Egyedül a kis vörös kígyót ismerem, Velizariit, és tudom, hogy ő különleges helyet foglal el New Age City hierarchiájában, mint Demetrius legkisebbje. Érthetetlen módon, mivel a fiú erényei számomra ismeretlenek.
Felnevetek röviden, de annál élesebben.
- És, bánnád a hűségérdem elvesztését? - érdeklődöm kissé provokatívan. - Hisz olyan nehéz kivívni.
Ebben sincs még kimondott bú és düh, bár árnyalatnyit elhúzódik ajkam egy fél fintorba, mielőtt közéjük illeszteném a vékonyka cigaretta szűrőjét és megszívnám, hogy aztán a parázs és a füstfüggöny mögül kissé összehúzott szemmel nézzem meg a lány arcát. És épp jókor burkol füstbe a dohányfüst, mert ezekre a szavakra élesen villan a tekintetem.
Atyánk neve jól áll édes ajkain. Ó mennyire megkívánom ettől a névtől az ajkait!
- Valóban. Hány éves vagy, Evangeline? - tudakolom, kerülőutat sejtetve egy nagyobb kérdéshez, egy értelmesebb, izgalmasabb lényeghez.
A kérdése, elismerem, meglep. Mert meglehetősen elevenembe talál. Ha Demetrius jött volna el személyesen... az lett volna vágyaim netovábbja. Kifújom a füstöt, félretekintésem ezzel leplezve, de aztán ismét tekintetem kardélére tűzöm gyönyörű prédám.
- Igen, az vagyok - ismerem, hiszen ha már az imént lefektettük a játékszabályokat, tartom magam hozzájuk. Igazat mondok. - Illetve, nem vártam, hogy máris eljön hozzám személyesen. Főleg nem ilyen gyorsan. Egynéhány városát még úgy számítom, uralmam alá kell hajtanom, és annak urait, öcséinket és húgainkat sajnos még meg kell ölnöm ahhoz, hogy észrevegye, személyes ügyről van szó. Akkor, csakis akkor számítok arra, hogy személyesen keres fel, ha már elegendő bosszúságot okoztam neki és hatalmát kellőképpen meggyengítettem.
Megfogan egy aljas kis ötlet a fejemben.
- Ha téged nem engednélek haza, Evangeline... Mit gondolsz, az mekkora sértés volna a szemében? - kérem ki őszinte véleményét e remek ötletről, mely egyre jobban tetszik.
Átengedem neki a cigarettát, főleg, mivel belegyezett a kíséretbe. Nem tartom támadásnak mozdulatát, ám ívét megbabonázva követem. Cigarettám vándorútját követve tapad tekintetem a szájára ismét.
Átvéve azt a szerencsés csikket, mely járt már a szájában, hajolok közelebb, hogy finom formájú arcát kezembe véve én is megkóstoljam, amit a dohányrúd megkóstolhatott. Szám az övéhez érintem és elveszem, amit akarok, az pedig húgom csókja most. Fogaim apró hevességemben felkarcolják a bőrét, bár vér nem serken.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Csüt. Júl. 03, 2014 10:41 am

Természetesen igen. Bánnám, ha elveszíteném atyám bizalmát, hiszen másom sincs azon kívül már nagyon hosszú ideje. Ugyanakkor hiszem azt, hogy a nagyobb jó érdekében kockáztatok nem csak azzal, hogy idejöttem, azzal is, amit majd ajánlok a város új urának. Már ha módomban fog állni az alkudozás úgy egyáltalán. Ehhez ugyanis nekem is tudnom kell ajánlani valamit, és mit adhatnék egy férfinak, akinek megvan mindene? Talán a  „barátságomat”? Nem, az szerintem nem neki még nem ér annyit. De azon leszek, hogy változtassak a dolgon. Bármi áron. De hogy válaszoljak is. : - Üzletemberek vagyunk. Kockáztatunk. – ő ismét azzal a lehengerlő pimaszsággal kérdezett, én pedig könnyed stílusban feleltem, mintha a téma számomra természetes lenne, a viselkedése meg annyira nem is imponálna. Hát nem a fenét nem! Ez a fickó semmit nem a begyakorolt forgatókönyvek szerint csinál. Minden szavával, mozdulatával, gesztusával meglep. Ezek a kis apróságok épp annyira szórakoztatnak most, mint amennyire bosszant máskor-máshol. Talán csak a hely, a fények, a hangulat gyakorolt rám ilyen hatást, és mindössze ettől különleges a társaságom is. Igen, biztos van itt valami vámpírokra is hatásos drog, mert mással nem tudom megmagyarázni, hogy ez a stílus nekem tetszik. Egyre inkább. Pedig gyűlölnöm kéne, tudom. Annyira akarom utálni őt, hogy attól már nevetnem kelljen, de egyszerűen nem megy. Főleg a következő kérdés hallatán, amin elképedve kacagok fel, mert erre mást nem tudok tenni.  Hát illik ilyet kérdezni egy hölgytől?!
- Ötszáznál hagytam abba a számolást. – nem kérdezek vissza, mert én tudom, és a kisugárzásából érzem is, hogy ő ennek a dupláját tapossa már. Szeretem hallani a hangját, de a nyilvánvalót nem kérdezem meg csak azért, hogy beszéltessem. Beszél ő hozzám bugyuta kérdések nélkül is. Valahol menet közben felsejlik bennem a gondolat, hogy akár órákon át el tudnám ezt nézni, mondjuk egy némafilmben. Ez a férfi a testével beszél, vagy a tekintetével, amiről immár megtudom, hogy elvonja rólam, ha valami … fáj? betalált? kellemetlen? Jó ötlet volt a füstpamaccsal leplezni, de számomra átlátszóbb a hegyi levegőnél. Mire a monológ végére ér, azt hiszem, az indítékokat is kezdem ugyanilyen tisztán látni. Úgy tűnik, hogy nem csupán érdeklődési köreink mutatnak hasonlóságot, hanem a motivációink is… Ha szentimentális lennék, zárójelben megjegyezném, hogy van abban valami sorsszerű, hogy mi most itt ülünk, de nem vagyok érzelgős típus, úgyhogy akár szólhatnék is néhány szót a témában.
- És én azon leszek, hogy megakadályozzalak mindebben. Noha nem hinném, hogy fattyak mészárlásával megingatnád a hatalmát. Nem mi tettük őt oda ahol most tart, nem is mi fogjuk letaszítani onnan, higgy nekem. – És ezennel kinyilatkoztam, hogy alapvetően semmi bajom azzal, hogy testvéreimet gyilkolja bátyám. ( ennyi többes szám után már hülyeség tagadni, hogy tudom kivel állok szemben.)
A következő ötletre megint nevetnem kell. Le is hunyom szemem egy pillanatra, miközben  a fejemet rázom. – Hát nem érted? Megölsz kettőt, ő csinál tíz másikat, mert pótolhatóak vagyunk. Én is az vagyok. Ez az oka annak, hogy én ülök itt melletted, és nem ő. Sajnálom, ha leromboltam a fontosságomról kialakított képet, de ne álltasd magad Judas. Ő nem fog utánad eredni, ahogy engem se keresne meg. Tovább fog lépni, mert megteheti, és ezt is kell tennie. – most veszem át a cigarettát. – Magunkra maradtunk. – kifújom a füstöt, megnyalom a számat. Finom íze van. Annyira, hogy az már bűn. – Mihez kezdünk vele? – ha jól számolok, ekkor érinti meg tenyere az arcomat. Bőröm égni kezd ahol hozzá ér, összefut a nyál a számban. Annyira kívánom azt a csókot, hogy az még engem is elképeszt, és amikor végre megkapom,hirtelen az összes levegő kiszalad a tüdőmből. Csókja pont annyira önző, pimasz és követelő, ahogy az vártam (ha nem annál jobban), és én ugyanígy viszonzom. Lehet, hogy ő csak kóstolót akart, de innen kezdve már nekem is van beleszólásom a dologba, ezért a tarkójára simítom a tenyeremet, annál fogva szorítom magamhoz. Elnyitom a számat, nyelvvel is megízlelem fejemet előbb balra, majd jobbra is eldöntve, mintha sehogysem lenne elég belőle. Vérre nem szomjaztam még úgy amennyire most az ő ízére. Valahol arra számítok, hogy ettől aztán el is fog múlni az a kimondhatatlan… vonzalom?  ami köztünk van. Nagyon szeretném, ha így lenne, de most még annyi van belőle, és annyira KELL még! Piszkosul nehezemre esik nem elfelejteni, hogy én tulajdonképpen rohadtul nem ezért vagyok itt. Mégsem vagyok képes azonnal kihátrálni. Először a heves tempót csillapítom, majd a szorítást a tarkóján, aztán egyszercsak a szemébe nézek, fogaim között még az alsó ajkával. Senki ne kérdezze meg hogy jutottam idáig, mert ha tudnám is, hazudnék. Csak megtörtént és kész, nem kell ezt túlbonyolítani.
Engedek még azon a finom szorításon is amivel az alsó ajkát tartottam a fogaim közön, aztán mintha mi sem történt volna, visszahanyatlok a kanapéra.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Csüt. Júl. 03, 2014 2:28 pm

Sejtelmes hümmögéssel veszik szürke szemeim tudomásul ezt a választ saját mivoltunkról. Üzletemberek... Üzletembernek lenni annyira fantáziátlan! Kockáztatni sem szeretek. Én csakis és kizárólag nyerni szeretek, de ennek érdekében sajnos néha meg kell tennem bizonyos kevésbé kellemes lépéseket is, úgymint kockáztatás. Mindennek, aminek tétje van, kockázata is van. Minden tettünknek következménye. Egyes következményekkel boldogan elszámolok, másokkal kevésbé boldogan. Hosszú életem megtanított már arra, hogy a vámpírt a büntetés mindig utoléri. Mindig. Nincs az a baklövés, hiba vagy vétek, amelyért nem járna büntetés, vagy így, vagy úgy. Büntetés volna talán a viaskodás látványa vendégem szemében? Az undor, a gyűlölet, a vonzalom, a még meg nem jelent düh, és megannyi más érzelem. Hogyha ezekre mindre reflektálnék, őrültnek titulálna. De a lelke mélyén minden nő egy kicsit őrült, hiszen mindezt a rengeteg kérdéses érzelmet és indulatot képesek rendezetten tálalni a világ előtt. Nos, a legtöbb esetben. Evangeline igazán... összeszedett benyomást kelt. Ennek a buroknak a feltörése igazi kihívás. Kedvemre való móka.
Elnevetem magam megint, ami merőben szokatlan nálam. Nem szokott ennyire feldobni társalgás és társaság, de most úgy érzem, horogra akadtam. Észben kell tartanom, hogy Evangeline veszélyes, mert a végén még elaltatja minden gyanakvásomat ezzel a lehengerlően stílusos és keresetlenül őszinte jelenlétével. Csak a lényeget mondja, és azt is olyan átütő egyenességgel és éleslátással, hogy csaknem megkérdőjelezem azt az imént bevallott félezer évet.
- Hiszek neked - ismerem el az elhangzottak igazságtartalmát immár visszakomolyodva. - Pusztán fattyak gyilkolászásával nem tudnám letaszítani a tövistrónról őt, valóban.
Arcát vizsgálom, miközben előre hajolok a kanapé szélére, két tenyerem lassan összesimítom, mintha valamit formálnék kezeim közt, ám ez csak képzeletben van így. Miközben hátborzongatóan tetsző nevetését hallgatom, megcsóválom a fejem.
- Egy félezer éves utód nem pótolható egykönnyen. Mit gondolsz, engem is miért nem ölt még meg? - teszem fel azt a kérdést, ami szerintem teremtésem óta ott lebeg Demetrius feje felett, és olyan sokan tették már fel neki, hogy rá is unhatott.
- Majd meglátjuk - fenyegetem meg őt is, magamat is azzal, hogy bizony húgom itt fog maradni. Demetrius pedig majd utánajön, ha akar, és utána fog, tudom, biztos vagyok benne. Ha más nem, majd csellel ráveszem. De ezen is már azért gondolkodom, mert tudom, hogy az, amit Evangeline mond, igaz. Igazabb, mint az ábránd arról, hogy teremtőm eljön, és pár atyai pofonnal újra visszazár majd a sötétségbe.
Igazság szerint fáj, amit mond. Ezért figyelek nagyon oda, hogy ezúttal ne tekintsek félre, hogy ezt egyértelműen tudtára hozzam. Kijelentései drámai súlyát cigarettafüstbe csomagolja, akárcsak imént én saját szégyenem.
Csókom válasz kihívó kérdésére. Ha azt akarja tudni, mihez akarok kezdeni sanyarú, ki sem vívott, csak sárból aprópénzként felkapart szabadságommal, akkor a válaszom az, hogy ezt. Akarom őt, akarom azt, hogy itt legyen, és hogy alattam legyen. Akarom a csókját, mohó ajkait, a kezét a tarkómon, pihegő lélegzetét és a harapását...! Ha szokásom volna esküdözni, most esküdnék rá, hogy megzörrent a szív, melyben mágia pumpálja a vért, hogy tagjaim mozgassa. Tágra nyílt szembogarakkal nézek szemeibe, majd engedem én is, arcán puhán végigsimító ujjhegyekkel.
Eltelik egy néma pillanat, míg ajkaim összepréselem, rajtuk ajkai nyomával, édes zsibbadtságukat egymáshoz feszítve űzöm el, tekintetem pedig le sem veszem húgomról.
Egyetlen kérdés foglalkoztat. Egyetlenegy.
- A szeretője voltál, azért ölelt magához? - hangzik végül kíméletlenül, mintha ócska rongy volna csupán, s átváltoztatásának érdeme kisebb volna csak attól, hogy Demetrius kedvét töltötte rajta vagy sem. Ötszáz év hosszú idő, kizárt, hogy én akár egyetlen évet is anélkül lennék képes eltölteni Evangeline mellett, hogy megkapjam filigrán testének minden selymes báját. Demetrius ízlése azonban más, mint az enyém, bár fogalmam sincs, mennyivel.
Elborítja az agyam a féktelen, vad akarata annak, hogy Evangeline az enyém legyen, és többé nem atyánké.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Csüt. Júl. 03, 2014 10:07 pm

Hogy atyánk miért nem ölte meg? Költői kérdésnek veszem, hiszen tudja ő a válaszát. Judas volt az első, a tökéletes utód, aki méltó arra, hogy egyszer megörököljön mindent amit Demetrius felépített. Ő a gyűlölt példaképem. Olyanná akartam válni, mint ő,  mert reméltem, hogy atyám akkor majd engem is úgy fog szeretni. Még ha valamilyen szinten ki is emelkedtem a többi gyermeke közül, Judas legfeljebb torz árnyéka lehettem. Sosem beszéltünk erről, egyszerűen csak tudtam, hogy így van. Aztán látatlanban is gyűlöltem őt, amiért sosem vehettem át a helyét teremtőnk sötét szívében. Szóval nem, nem gondolom, hogy atyánk képes lenne végezni első gyermekével. Velem talán igen, de vele nem. És ennek szerintem vajmi kevés köze van ahhoz, hogy ő pótolhatatlan. Elég reprodukciót gyártott már atyánk, hogy betöltse ezt az űrt. Azért nem ölné meg, mert szereti őt. imádja. És most, hogy itt ülök, meg is értem, hogy miért. Elrévedek ebben a szürke szempárba, és egyszeriben képtelen leszek gyűlölni.
Levegőért kapkodva, a vágytól reszketegen hanyatlok hátra. Próbálok könnyed maradni, mintha nem is akarnék már többet az előbbiből. Vegyüljön ez a bűntudattal, mert nincsen az jól, hogy annyi idő után pont ő az akire vágyok, és máris nem mutatok különbséget egy mai tinédzser gyereknél. A gyomrom remeg, a fejem zsong, amitől olyan az egész, mintha tíz centivel a föld felett lebegnék, ezért duplán kellemetlen a hidegzuhany amit kapok. Judas hangneme megváltozott. Eddig is tapintatlan volt, már a szó pozitív értelmében, de most kegyetlen, ítélkező… megvető. Erre mondják azt hogy „mennyből a pokolba”. Hírtelen, minden átmenet nélkül iszonyat olcsónak kezdem érezni magam, mert Judas máris elítélt… De miért zavar ez engem? Most találkoztam vele először.
Kihúzom hát magam, felszegem az állam, és meleg szeretettel üdvözlöm újra énemnek összeszedettebb, felnőtt lényét. Itt volt már az ideje, hogy felébredjek. Megint önmagam vagyok, mire válaszolok: hűvös, kimért, és hogy nyomatékot adjak a szavaknak, tagoltan beszélek. – Soha nem voltam a szajhája. – Szerettem. Igaz szerelemmel. Ugyanakkor tudtam, hogy kivel állok szemben. Akartam őt, ahogy ő is engem, de ha megkapott volna, jelentéktelenné válok a számára. Gyakran megcsókoltuk egymást, hozzábújtam, kiszolgáltam a véremmel, de testi értelemben nem voltam a szeretője. Csak szerettem volna az lenni. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lenne vele, és elborultabb pillanataimban valóságosnak is hittem ezeket a tévképzeteket, de lényegében ennyi. A testiségeknél sokkal mélyebb a mi kapcsolatunk, szerintem ezért ölelt be, mert gyógyírt keresett a tékozló fia okozta űrre. De nem vagyok hülye, ezt nem fogom elmondani Judasnak, mikor végre elértem, hogy ne potenciális eszköznek lásson atyám elleni csatározásában. Inkább partnerének, bár ezt még mindig nem tudom hogyan tálaljam. Talán nem is ma kéne.
- Én most visszamegyek a szállodába. – papírt, és tollat veszek elő a táskámból, majd gömbölyű gyöngybetűkkel felírom a hotel nevét, a szoba számát, végül átnyújtom neki a papírt. Emlékszem még az ajánlatra, hogy nála lakjak amíg itt vagyok, de az előbbi „túl olcsó vagy” dolog után nem tartom én ezt olyan jó ötletnek. – Itt talál majd a testőröd, és te is, ha úgy érzed, folytatnád még ezt a beszélgetést. Holnap pirkadat előtt haza utazok.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Pént. Júl. 04, 2014 8:10 pm

Úgy ad tanúságtételt saját tisztaságáról, hogy már majdnem el is hiszem. Azon tűnődöm el, mit foglalhat magában a "szajhája" kifejezés húgom szótárában. Mindenesetre alaposan felhúzta magát, és pillanatok alatt visszahúzta maga köré azt a falat, mely érkeztekor még vékony volt, most azonban olyan, akár egy bástya.
Közölni akarom vele, hogy "nem", és azt is, hogy "ezt már megbeszéltük", de ehelyett csak megsimítom a szám, elhallgatott mondatokat téve nyilvánvalóvá. Elveszem a papírt és megnézem.
- Miért nem? - kérdezem, amint szedelőzködni kezd. - Miért nem voltatok soha együtt? Ő nem akarta, vagy te? - faggatom tovább. Nagyon tudni akarom, hogy mi is folyik kettejük közt.
Ha felkel, felállok én is a kanapéról. Közel maradok hozzá, mert nem akarom, hogy csak így eltűnjön a az estéből.
- Azért a hazaútra remélem nem vetted meg a jegyedet - szólok, megkeresve a tekintetét. - Azt akarom, hogy maradj velem. Rengeteg megbeszélnivalónk van még, és szerintem ezt te is épp így látod. Megmondtam, hogy őszinte leszek hozzád. A féltékenységem éppolyan őszinte, mint az, hogy lenyűgöztél. Még nem tudom, hogy mivel, de épp elégé ahhoz, hogy ne akarjalak elengedni.
Két férfi sétál fel a lépcsőn, melyen Evangeline-t is felkísérték az imént. A két jól öltözött hiéna megáll a lépcső mellett, mindkettejüknél fegyver van, és látszik, parancsra várnak. Én hívtam őket ide, nem kérdés.
- Bemutatom neked Fernandot és Alexet. Bármire van szükséged, fordulj hozzájuk bizalommal. Ha esetleg kedved támadna a helyi vezetőket felkeresni, kérlek ne próbálj meg megszabadulni tőlük - magyarázok neki tovább, mintha az imént csók meg sem történt volna. - Amint megtudják, hogy ki vagy, fegyver leszel a kezükben ellenem. Persze, ha ez a célod, állok a játszma elébe - reménykedem egy kicsit.
Nézem őt, de azt hiszem, túl türelmetlen már további szavakhoz.
- Vigyázz magadra.
Odahajolok, és arcon csókolom, mintha jó fivére volnék. Nem ölelem magamhoz, nem markolok a fenekébe, pedig nagyon szeretnék, de... lesz még rá alkalmam.
Ha más intéznivalója nincs, intek két hiénámnak, és az egyikük előremegy, a másikuk bevárja Evangeline-t, és mellette sétál ki az épületből. Elegáns cabrioba ültetik, és elviszik a hotelhez, avagy a megadott címre. Alex próbál vele beszélgetést kezdeményezni, ő a szociálisabb kettejük közül, de küzd az angollal kissé. Fernando csak vezet és viszonylag hallgatag. Elmondják, hogy amíg a lakosztályában kíván maradni, egyikük végig a hotelben lesz. Adnak egy mobilszámot is, bár telefont nem. A hotel személyzete szívélyes, és a kinézettnél jóval elegánsabb szobába kísérik Evát, persze ha nem a legfényűzőbb lakosztályt bérelte ki, mert azt nemigen van hová fokozni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Júl. 05, 2014 7:56 am

Nem is kell  szólnia, látom én rajta, hogy  nemet akar mondani. Tekintete mondja el helyette, hogy nagy francokat zárta ő le a témát. ÉN zártam le a témát, mert erről vele nem fogok beszélni. A meghívást sem kimondottan ezért ajánlottam neki. Van még miről tárgyalnunk, amit jobb négy szem közt, egy csendesebb helyen megtenni. Ennél a klubbnál, és ennél a kanapénál bármi megfelelőbb a célra, mert most lehet, hogy felhúztam az orromat, de pillanatok kérdése, hogy megint az ujja köré csavarjon. Nem maradhatok itt tovább. És most, hogy ez eldőlt, fel is állok immár távozásra készen. Tudom, hogy könnyű szerrel maradásra bírhat, ha sármmal nem is, erőszakkal biztosan, de remélem, hogy nem teszi meg aztán sem, hogy a „miért” kérdésre hűvös válaszomat hallja. – Mert tudtam, hogy mellette fogok maradni. – ez ennyire egyszerű. Hogy ő ebbe mit gondol bele, vagy hogyan értelmezi, az már nem tartozik rám, és nem is kívánok szólni többet erről. Ha kérdezne is még, a szám legfeljebb konok kis vonallá keskenyedik, és megrázom a fejem, de egy hang se hagyja el a torkomat.
Ő is felállt, bár nem tudnám biztosra megmondani, hogy kikísérni, vagy megragadni akar. A szeme szűrkéje egyszerre kecsegtet mindkettővel. Elképeszt, hogy még egy ennyire egyszerű mozdulatsort is képes baljós sötétbe burkolni. Elképeszt, de nem ijedek meg tőle. Inkább vonz, mint taszítana. Ezzel szemben a basáskodás már nem, mert most nekem támad kedvem „nem” és „ezt már megbeszéltük”et kiáltani, mikor a return jegyem kerül gorcső alá. De érdemes lenne vitába szállnom vele? Mindketten meghoztuk a döntésünket már. Ő azt mondja nem megyek, én pedig eldöntöttem, hogy igen. Nos, akkor majd győzzön a jobb, de most nem állok le vitatkozni ezen. Főként, hogy társaságunk érkezik… lassan, de már megindultak a lépcső alján. Nem fair, hogy Judas ekkor rukkol elő olyasmikkel amikhez azért lenne egy két szavam nekem is. Mármint nem formális, hanem őszinte szavak, ami senki másra nem tartozik rajtunk kívül. Kérdőre vonnám például a féltékenységét, és szeretném megkérdezni, hogy ugyan miből gondolja, hogy elszakítanám ötszáz éves kötelékemet azért, hogy aztán ő verjen láncra… ilyen témát társaságban nem vetünk fel a város ura előtt. Nem, ha van egy kevés életösztönünk. – Ezt megbeszélhetnénk holnap alkonyat után. A szállodában.  ~mert aztán hajnalban  ott leszek a hazafelé tartó repülőgépen ha tetszik, ha nem.~  - de utóbbit már legfeljebb csak a szemeimmel mondom az előbb említett életösztön, no meg a lépcsőn feltűnő Fernando és Alex miatt is. Most, hogy nem csak fül, de szemtanúink is vannak, eltemetem magamban a köztünk cikázó feszültséget, de valami rohadt mélyen. Rólam kívülálló eztán le nem veszi, hogy én felhúztam magam úgy egyáltalán. Eztán úgy ölel körül a begyakorol formális stílus, mint egy második bőr. Judas látta csak a változást, de ez engem nem zavar, hiszen neki szól a „műsor”. De váltott már ő is. Nyoma sincs már annak a férfinak, aki nem is olyan rég még megbabonázva követte a mozdulataimat, majd olyan szenvedéllyel csapott le rám, hogy attól kis híján elevenen égtünk el mindketten. Most megint a város törtető ura áll előttem. Átkozottul dögösen. Bár fogalmam sincs, hogy jön ez ide.
- Nem tudom, hogy sértsen, vagy imponáljon a gondolat, hogy fegyvernek tartasz. – felvonom a bal szemöldökömet. – Nem így intézném, higgy nekem. – hogy hiszi, vagy sem, ez már megint csak rá tartozik. Részemről itt most vége a találkozónak, de elbúcsúzni nem fogok, hiszen még messze nem végeztünk egymással. Ezt tudja ő is, én is.
Amikor idehajol arra a testvéri csókra, kissé felé fordítom a fejem, hogy egymáshoz súrlódik az arcunk miközben távolodik. Igazi célom most nincs a mozdulattal, egyszerűen csak… nem tudom. Egyszerűen nem akarom elveszíteni az irányítást. Az rendben, hogy a környezetem gyakran megköveteli az engedelmességet, de minden, ami a testemmel történik azt kizárólag én vezényelhetem. Ő ártatlan csókot lehelt az arcomra, kinyilvánítva felsőbbrendűségét, én meg változtattam a koreográfián, mert arra én is igényt tartok. Ennyi az egész. – Viszlát később. – mondom, aztán már el is fordulok tőle. A szállodába vissza vezető út legnagyobb részén magamban fogadkozok, hogy azon a „később”-ön tényleg vigyázni fogok magamra. Nagyon.
Miután kíséretem lefutotta a rájuk nézve kötelező köröket (telefonszám, ki-hol lesz, és miegyéb) mintegy mellékesen megkérdezem tőlük, hogyan áll rajtuk a leging, mert úgy döntöttem, holnap elmegyek futni egyet. Nem ez a leghőbb vágyam, de kicsit unfair, hogy csak én szívok ezzel a helyzettel. Futottak már vámpírral? Na az lesz az igazi szívás!
Később, az új szállodai lakosztályom magányában bekapcsolom a telefonomat. Nem tudom, mire számítottam az értesítések között, de a semminél többre… Hát mindegy, akkor is illene élet jelet adnom magamról, szóval kilépek az erkélyre, a párkányra könyökölök, és a város fényeit nézve hívást kezdeményezek. Rögzítő. Hát persze, hogy egy nyomorult rögzítővel kell beszéljek!
- Szia! Öhm.. én vagyok. Elutaztam. Minden rendem, csak tudni akartam, hogy ott is minden ok, de nem vagy bekapcsolva, úgyhogy biztos… Még maradok egy napot. Talán. – csend. Na mi van? Most komolyan válaszra várok? - A francba, Dem! Beszélnünk kell…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Vas. Júl. 06, 2014 1:56 pm

Nem értem ezt a választ. Ez látszik is az arcomon, akárcsak a gyanakvás, bár sejtem, hogy ez valamennyire igaz lehet, annyira furcsa. A nők gondolatmenete néha lenyűgöző, de gyakran nagyon távol áll a valóságtól. Azt hiszem, ha összeszűrte volna a levet Demetriusszal, most egyikünknek sem kellett volna a Rain nevű aprócska problémával szembesülnie. Bár akkor esküdt ellenségem volna Evangeline, talán már rég meg is öltem volna.
Előrelátó lány az én drága húgom...
- Rendben - bólintok, elfogadva a meghívását a hotelszobájába, még ha másként is terveztem a ma éjszakát és a nappalunkat. Jobb lett volna, ha nálam alszik nappal, de hát, nem kaphatunk meg mindent egyszerre, nem igaz?
- Imponáljon - adok választ dilemmájára és pimasz mosollyal és egy ígérgető szemvillanással, mely kizárólag neki szól és annak a gondolatnak, hogy milyen csinos, kézbe simuló kis fegyver is lehetne, ha belegondolok. - Nem sokan képesek arra, hogy azok legyenek, főleg nem ellenem - teszem hozzá öntelten, és megsimítom a karját, de még ez is távol áll attól a szenvedélyes simítástól, amellyel korábban csók közben illettem az arcát, a combját, és gondolatban minden más testrészét is.
De mindenkinél betelik a pohár, ő is ráun a különböző kinyilatkoztatásaimra. Tetszik még a dac is és a stílus is, ahogy szembeszáll velem, apró lázadás, de elképesztően jól van adagolva. Látszik, nagy gyakorlata van ebben. Bizonyára Demetriust is hasonló kis... fricskákkal bosszantja.
Elköszönünk egymástól, éjszakám pedig mással telik, máshol, de gondolataim továbbra is Eva körül forognak.
Közben Fernando és Alex különös problémával szembesül, mégpedig előkelő vendégük egy hóbortjával. Természetesen az esti kocogást megoldják, bár nem jóganadrágban, hanem melegítőben. Igazából csak Alex fut végül Evával, Fernando inkább füstölög a parkban, sétálva egyet. Vannak szép számmal táplálékkiegészítők, azaz más kocogók, esetleg andalgók, bár Evangeline-nek mindkét férfi felajánlotta a nyakát, vacsorául, amint ébredt.
Amint visszaér húgom a kocogásból, én a lakosztályában várom. Ing, mellény, öltönynadrág, vörös és antracit. A kanapén helyeztem magam kényelembe, keresztbe vetett lábbal, a támlára téve két karom ülök közvetlenül az ajtóval szemben.
- Különös hobbi - jegyzem meg a futásra célozva. - Remélem, alaposan megedzetted a hiénákat. Nem árt nekik a gyakorlás. Hogy s mint? Beszéltél Demetriusszal? - kérdezem felkelve a kanapéról, és odalépdelek elé.
- Bevallom, azt hittem, megpróbálsz majd körülnézni a városban legalább egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Vas. Júl. 06, 2014 8:27 pm

Mexikóváros gyönyörű. Ugyan futva nem sokat látni belőle, de ennyit még így is le tudtam szűrni. Sok itt a turista, és a nagy fenekű spanyol ajkú őslakosság. Tulajdonképpen csak a széles csípőről lehet megkülönböztetni őket, esetleg még a bőrszínükről, de ezek az árnyalatnyi különbségek is eltűnnek itt néhány nap alatt. Nos, ez a megfigyelés is bizonyítja, hogy mennyi szabadidőm volt ma. És ezen szeretnék változtatni, miután visszatértem a lakosztályomba, és vettem egy kiadós zuhanyt, mert ha eddig nem keresett volna Judas, akkor én mentem volna a dolgok elébe. Találkoztunk, a bemutatkozás több mint jól sikerült – ha valaki kérdezné, letagadnám, de többször rajtakaptam magam, hogy a számhoz nyúlok az emlékre- , de lényegében semmire nem jutottunk, és eszem ágában nincs ennyiben hagyni a dolgot. Mosolygok, amikor a lakosztályba benyitva meglátom őt abban a fotelban trónolni. Tehát ő sem gondolta meg magát. Remek!
- Üdv!- becsukom az ajtót, belépek a szobába, de helyet még nem foglalok. – Mondanám, hogy érezd otthon magad, de látom, erre semmi szükség. – közlöm vidáman. A kocogás felrázott, és most amúgy is alul vagyok én öltözve ahhoz, hogy megjátsszam a vérkomoly üzletasszony. A hajam lófarokba kötve, (néhány tincs kiszabadult a szorításból, és a homlokomra, vagy az arcomra tapadt), fehér, kereszthátú sportatlétát viselek, fekete-világoskék csíkos leggingel, és most, hogy megérkeztem, lerúgom az edző cipőmet is, úgyhogy ráadásul még mezítláb is vagyok. Ezzel szemben az ő megjelenése ismét kifogástalan. Az a mellény kifejezetten jól áll neki, bár szerintem akkor is ezt mondanám, ha susogós, műszálas melegítőnadrágban ülne ott. Na jó, talán mégsem. Az már túlzás. A lényeg az, hogy egyáltalán nem érzem magam se zavarban, se feszélyezve a megjelenésem, vagy az ő jelenléte miatt. Azt senki ne kérdezze meg, hogy ez most jó vagy rossz… Majd kiderül.
- Te fattyakat ölsz, én kocogni járok. – könnyeden vállat vonok. – Mindenkinek kell valami hóbort, nem?
Lehet, hogy a ruha teszi, lehet a mozgás hatása, de piszkosul fel vagyok dobva,  amit most vendégemen valahogy nem érzek. Már azon kattog az agyam, hogy mi rosszat mondtam, mikor egy sor kérdésbe burkoltan rátér arra ami őt igazán foglalkoztatja. Demetrius. Hát persze… Nem is akarom tagadni mennyire csalódottá tesz, akkor is, ha megértem őt, de mielőtt válaszolnék, magam is helyet foglalok a vele átellenben lévő kényelmes fotelban.
- Igen. Pontosabban a rögzítőjével beszéltem. – az ezt megelőző kérdésekre nem is válaszolok, mert jól érzékeltette, hogy kizárólag csak ez utóbbi érdekli.  Miért nem lep meg? – Nem mondtam semmit rólad, de fogok. – mit hazudjak?  Ez az igazság.– És itt az ideje, hogy mi is beszéljünk arról, amit teszel. Úgy értem, hogy őszintén. -  Ha valaki megérti egy sértett gyermek, és egy mellőzött (bizonyos értelemben vett) szerető lelkivilágát, akkor az én vagyok, és erre maga is rájöhetett már, úgyhát remélem, hogy nem sérti meg az önérzetét,  ha kimondom a dolgokat ahogyan én látom. Most nincsen se fül, se szemtanúnk. Csak mi vagyunk. – Atyám vére egyre hígul. Nem a szó szoros értelmében véve, de szerintem egyetértünk mi ketten abban, hogy túl sokan vagyunk… testvérek. Úgyhogy igazából egy ajánlattal kerestelek meg. Arra kérlek, hogy folytasd. És amennyiben nagy ívben elkerülöd New Age City-t, megkapod ehhez minden támogatásomat. Természetesen nem az anyagiakról beszélek, hanem arról, hogy fedezlek. – Azt már tegnap felismertük (legalábbis remélem, hogy sikerült elültetni benne a gyanút), hogy Demetrius  egyikünk után sem jönne el. Remélem, hogy  ezt mára belátta, mert erre alapoztam az egész utazást. De a választ még nem tudhatom, ezért számomra most nagyon sokminden forog kockán. – Azt nem ígérem, hogy a végén a szeretődet is vissza fogod nyerni, de azon leszek, hogy sikerüljön. – tegnap ő vádolt engem, most az én állításom sugallja ugyanezt. Volt egy gyanúm, de biztosan majd majd csak a reakciójából tudhatom meg az igazat. Szóval elhallgatok, és a válaszra várok.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Vas. Júl. 06, 2014 9:33 pm

Úgy látom, húgom kifejezetten fel van dobva ma este. Tudom, hogy a halandók vérében mozgás után megnő a hormonszint, ettől vidámabbak és élénkebbek, na meg az illatuk is jobb, ha eltekintünk az izzadtság kinél-kinél más aromájától. Mi vámpírok nem izzadunk, ennélfogva Eván semmiféle kellemetlen illatot nem érzek a kinti levegőn kívül.
- Azért köszönöm szívélyességed - biccentek egy kis mondvacsinált mosollyal, és végigtekintek külsején, elidőzve zilált, karamellszín haján. Bele akarok túrni. Meg akarom tépni, aztán hosszan simogatni.
- Így van - értek vele egyet, örülve könnyed hangvételének. A mindenkinek kell egy hobbi témával egyetértek. Olyannyira, hogy mindig keresek magamnak valami mást, mikor az előzőre épp ráuntam.
Savanyú fintorként jelenik meg arcomon a kérdés egy felvont szemöldök formájában. Rögzítő? Hát Demetrius ennyire elfoglalt lenne? Persze ismerem a problémát.
- A kis petje túl sok idejét elveszi - méltatom a tényt mindössze ennyivel. - Hmm, most jön a józan húg anyáskodó dorgálása? - kérdezem, leplezetlen élvezettel és kíváncsisággal. Mi tagadás, az is jól esne, hiszen egyáltalán nem érdekes, ki feleannyi idős, mint a másik, minden az attitűdön múlik. Felőlem lehet ötezer éves is, ha úgy viselkedik, mint egy nyálas, buzi kis ripacs, akkor nem érdekel, ám lehet húszéves is, ha meg tud állítani és el tud gondolkodtatni egyetlen halk szóval. Na meg a pillantásával. Evangeline szemei pedig nagyon is... szuggesztívek. Minden alkalomkor.
- Az őszinteség-kupon, amit múltkor kaptál, visszavonásig érvényes - jegyzem meg futólag, tudtára hozva, hogy tőlem ugyanarra számíthat, mint eddig. Vagy amíg jónak nem látom, hogy elkezdjek neki hazudni. Vajon mások mennyit hazudnak neki? Vajon atyánk őszinte vele? Vagy nem? Miért szomjazza ennyire az egyenességet? Egy olyan udvartartásban, mint Demetriusé, bizonyára nem csekély alakoskodással kell szembenéznie. Főleg attól pimasz kis vakarcstól, aki az orránál fogva vezeti atyánkat. A gondolatától is felfordulna a gyomrom, ha volna még bármiféle emésztőfunkcióm.
A felvezetés eléggé konkrét. Annyira, hogy le is veszem két karom a háttámláról, mert ez a kérdéskör nem érdemel kevesebb összpontosítást, mint teljest, mellyel most meg is tisztelem. Kezeimet a karfára simítva billentem meg fejem kicsit előre, Evangeline felé, jelezve, hogy csupa fül vagyok.
Normál esetben pókerarcot erőltetnék magamra. Olyannyira bennem van ez a reflex, hogy el kell telnie egy pillanatnak, míg eszembe jut ígéretem az őszinteségről, és mohón hagyjam villanni a szemem.
- Fedezel - ismétlem meg ajánlatát, mely csupán egyetlen szó. Csakhogy a szó mögött rengeteg minden bújik meg. Többek közt az, hogy én őt hazaengedem, vagyis elválok tőle, vagyis semmiféleképpen nem elfogadható az ajánlat részemről, de azért érdekes.
Viszont felmerül egy kérdés bennem. Apró részletkérdés, de most nagyon megpiszkál vele. Ugyanis a szóválasztása azért is különös, mert Demetriust soha, semmilyen körülmények között nem aposztrofálnám ezzel a szóval. Ellenben Sashát, aki egy New Age-i hiénalány, pontosabban csak volt. A városba érkezésem után ismertem meg, őt először a falkából. Kicsit beleszerettem, már ha egyáltalán titulálhatjuk azt a sok különböző szálat, ami hozzá fűzött, ennek. A szolgámmá akartam tenni, azt akartam, ő legyen az ottani falkám Obája, de Demetrius - természetesen - hallani sem akart erről. Olyannyira nem, hogy féltékenységében végül eltüntette a lányt. Tomboltam. Őrjöngtem. De soha nem tudtam meg, hogy mi lett vele. Miután eljöttem a városból, soká kerestem őt, végül idejöttem. Azóta is kerestetem, de semmi nyoma. Most talán hírt kapok róla.
- Nem tudom, hogy csak ennyire jól értesült vagy-e, hogy tudj a szeretőmről, vagy ezzel csupán Demetriusra céloztál? - kérdezem meg. Lehet, hogy nem erre a reakcióra számított, legalábbis nagyon úgy néz, mint aki sokat remélt a válaszomtól, de egyelőre tisztáznom kell a dolgot. Még csak nem is játszom a hülyét, mert sohasem okozott problémát beismerni, milyen őrülten, reménytelenül és szánalmasan szerelmes vagyok Demetriusba.
- És mielőtt visszatérnénk az ajánlatodra, kíváncsi vagyok valamire - meredek szemeibe nyíltan, agresszívan, mégis érdeklődőn vallatva. - Tegnap nem válaszoltál egy kérdésemre. Azt kérdeztem, mit jelent, hogy nem vagy szabad vámpír. És tudni akarom, hogy egyáltalán miért akarsz visszatérni Hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Hétf. Júl. 07, 2014 8:30 am

 - Nagy fiú vagy már. – vonok vállat megint. A fene se akarja kioktatni, megdorgálni, vagy csak az orrára koppintani. Pontosan tudja ő, hogy mit csinál. Nem egy józanító pofon tenné helyre a dolgokat, de szerintem már ész érvekkel se mennék semmire. Szóval meg se próbálok a lelkére hatni, inkább előhozakodok azzal, amiért megkerestem.
Gondoltam rá, hogy nem lesz annyira egyszerű meggyőzni őt, de meglep, hogy pont a „fedezlek” szón akad fenn.
- Pontosan. Elfedem a nyomaidat, információkat szivárogtatok ki neked, aztán te meg kezdesz vele amit akarsz. – kicsit bővebben is kifejtem, mert a reakció alapján nagyon úgy fest, hogy nem értette, hogy értettem azt a kifejezést. Számomra persze nem ezen van a hangsúly, hanem, hogy nagy ívben kerülje el NAC-t, de nem tartom szükségesnek elismételni.
Nem tudtam Sasha-ról, arról sem, hogy egyáltalán volt valakije. A pokolba is, eddig még abban sem voltam teljesen biztos, hogy tényleg együtt voltak Demetriussal. Most már tudom. És mocskosul savanyú a szőlő.
- Rá céloztam, igen. Mert végsősoron  nem ő az amit akarsz? Nem Ő az amit mindannyian akartok? – nem gúnyolódok, a nyílt és egyenes beszéd jegyében kérdezem, ha kellemetlen, ha nem. Mint már mondtam, én pontosan tudom mi zajlik a féltékeny, megsértett gyermek lelkivilágában. De tegyen csak helyre, ha tévedek.
- A nem vagyok szabad, azt jelenti, hogy hozzá vagyok kötve. Megteszem amit kér, pontosan úgy ahogyan kéri, és ha nem kér semmit, akkor a parancsait lesem, akkor is, ha ő nem szándékozik non-stop ugráltatni. Ez a kötelék annyit jelent, hogy őt boldoggá és büszkévé tegyem, ami egyben az én örömöm is. Kielégítő válasz? – kérdezem negédes mosollyal. Nem csinálok belőle titkot, mennyire… kellemetlen számomra beszélni erről, vagy hogy már kezd betelni a pohár az elmúlt ötszáz év folyamatos szolgálatával. -  Most te jössz. Említettél egy szeretőt. Az is férfi volt? – csak hogy ne csak számomra legyen kényelmetlen a beszélgetés. Mondjuk, ha Judas is homoszexuális, akkor azt nyilván nem szégyelli, és akkor megint sikerült hátulról mellbe rúgni saját magamat. Bevallom, a tegnapi csók után kiábrándítana azzal a válasszal. Vádoljanak csak, hogy homofób vagyok, de számomra az egészséges kapcsolat csakis férfi és nő között jöhet létre. Egyéb felállás nem elfogadható.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Hétf. Júl. 07, 2014 9:15 am

Annyira sikkesen és elegánsan intézi az odaszólásokat, hogy kedvem támadna kacagni. De annál ő sokkal dévajabb pillantást érdemel, mint holmi önfeledt és gyermeteg vihorászás. Nagyon nagyra értékelem a finom kis megjegyzéseket, a nőiesen lágy célzásokat. Annyira ritka, hogy egy nő okos legyen, ne csak elbűvölően szép, hogy szinte le sem tudom róla venni a szemem.
- Úgy beszélsz, mintha te nem Őt akarnád - dobom vissza a kérdést, ám nincs bennem szemrehányás. Érzelmi közösséget is vállalhatnánk, hiszen az milyen jó lenne, ha megegyezhetnénk, hogy mindketten magunknak akarjuk Demetriust, és mindketten mennyire ki vagyunk zárva jogos jussunkból, brühühü. De az, ha kiderülne, hogy ő már egyáltalán nem vágyik atyánkra és a társaságára, még jobban tetszene. Akkor elkezdhetne vágyni az enyémre. Tiszta haszon.
- Egyébként, csak hogy válaszoljak is: igen, mindennél jobban vágyom arra, hogy visszakapjam Demetriust, de ez ennél sokkal bonyolultabb. Eltelt közben ezer év, és nem vagyok naiv. Ő és én sohasem leszünk egy pár, nem lesz buzilakodalom meg népünnepély. Számunkra az a legbiztonságosabb, ha elválaszt minket egy óceán vagy egy kontinens, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom magamnak minden figyelmét, hogy nem akarom, hogy elismerje az érdemeimet, és ne gyűlölnék mindenkit, akinek többet ajándékoz magából, mint nekem. Beleértve téged is.
Hosszasan tudnék erről még beszélni, hiszen az atyám és köztem lévő kapcsolat annyira bonyolult, régi és sok szempontból megmagyarázhatatlan, hogy néha én is értetlenül állok a gordiuszi csomóink mellett, és tanácstalan vagyok.
Homlokráncolva hallgatom kötöttsége történetét. Én soha nem voltam atyánkkal ilyen viszonyban, pláne nem ötszáz éven át. Bár ha belegondolok, hallgatólagosan még mindig követem az utasításait, hiszen gyermektelen, szolgátlan vagyok, és továbbra is csupán egyetlen koszfészek kiskakasa.
- Jól érzem a hangodból, hogy kissé torkig vagy már ezzel a sanyarú rabszolgasorssal? - érdeklődöm én is kissé eltúlozva a dolog tragikumát, legalább annyira, mint amennyire ő elbagatellizálta.
Kissé hanyagabb testtartásba váltok megint, ez könnyedebb téma. Ráérünk még megbeszélni mindazt, ami megfekheti a gyomrunkat.
- Nem. Sasha Monroe-nak hívták, egy nagyon ígéretes született hiéna volt még New Age Cityben.
Most, hogy így belegondolok, Sasha és Evangeline külsőre sokban hasonlítanak egymásra. Alkat, arcforma, hajszín, hajhossz. Még a pillantásukban is van valami hasonló. Azonban több eszem van annál, hogy ezt az épp meghódítandó nő orrára kössem. Ettől ócska utánzatnak érezné magát.
- A szolgámmá akartam tenni, de Demetrius nem engedte, és a lányt akkor láttam utoljára. Bár gondolom, ez az eljárás neked is ismerős - tippelek, remélve, hogy azt mondja, igen, ő sem tarthat szolgát, még véralmát se nagyon, pláne nem nemzhet utódot. Mert ha másként lenne, az beláthatatlan következményekkel járna a hangulatomra való tekintettel.
Kezdem megelégelni ezt a távolságot, ami köztünk van. Felállok a fotelből és az övé mögé sétálok. Kezeimet apró vállára teszem, lesimítok a karjain.
- Hűvös a bőröd... Ettél már ma? - dorombolom a nyakához hajolva, belélegezve az illatát. Lófarkának kibomlott tincsei az arcom csiklandozzák.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Hétf. Júl. 07, 2014 11:15 am

 - Talán azért, mert úgy is van. – Részben igaz, részben nem, miszerint nem akarom már Demetriust. De ez is van olyan komplikált kategória, mint amit Judas vázol fel előttem. Akarom őt, és nem is azt mondom, hogy belefáradtam ebbe, de már valami másra vágyom. Valamire amit nem kapok meg amíg hozzá vagyok kötve. Nem tudom mikor írta felül ez a vágyálom az iránta érzett szerelmemet, de valamikor megtörtént. Judasnal viszont még nem következett be ez a törés. Egy háborodott elme szenvedélyével beszél róluk. Tudja ő, hogy mit kellene tennie, mégis az ellenkező iránya tart. Mutatja ezt önkényes hadjárata is, amivel egyre közelebb sunnyog NAC városához. Az elismerésért tenné? Ugyan már. Azt nem gyermekek lemészárlásával érjük el. Sokkal elfogadhatóbb magyarázat, hogy a figyelméért mocskolj be a kezét, de ez sem azt a képet festi róla, mint aki már továbblépett a kapcsolatból. Ellenkezőleg.
- Gyűlölsz, vagy sem, én ezt még nem tekintem a végleges válasznak. – velem kapcsolatos érzeteinek igazából semmi köze nincs a mondat további részéhez, csak úgy jeleztem, hogy ezt jól megjegyzem magamnak.
- Fél évezred nagy idő. Vannak rossz időszakok, talán ez is egy ilyen évszak. – Kissé kitérő a válaszom a kérdése előtt. Ennek oka, hogy nem bízok benne. Miért mondanám el neki, hogy szabad akarok lenni, saját családot alapítani olyan gyermekekkel, akiket képes vagyok ugyanúgy szeretni ahogyan ők engem? Jóval hosszabb ideje dédelgetem én ezt az álmot, mint amennyi óta Judast ismerem. Apró még és annyira törékeny. Ha kimondom, könnyen semmivé válik.
- Sasha? – valahonnan nagyon ismerős a név… és ha már NAC-t említette, támpontom is akad arra, hogy ez nem is olyan rég történt. Pár hónappal ez előtt láttam Judast a klubban, persze akkor még nem tudtam, hogy ő az… és volt az az időszak, amikor Dem teljesen be volt kattanva. Tehát az Judas volt? Miatta történt? De a nő… ki volt az a nő? Gyűlölöm, hogy titkokat rejtegetnek előlem. Jogom lett volna tudni erről.
- Ez az eljárás nálam kicsit másképpen működik. Mióta szolgája van, hajlandó bizonyos…. engedményeket tenni számomra is. – egy megérzésre alapozva állítom ilyen biztosan, mert atyámmal erről még sosem beszéltem. – Nem akartam még halandó szolgát, de állandó almám lehet. – persze az mindig is volt nekem, csak nem kötöttem az orrára. Elég konzervatív nő vagyok e tekintetben, tehát igényem van a biztos állandóságra. Nem érem be alkalmi táplálék forrással amióta lecsillapodott a vadászszenvedélyem, szóval nekem mindig volt egy valaki aki kiszolgál a vérével. Kötöttségek nélkül. – Meglepő, hogy egy hozzád hasonló férfi valaki más engedélyét kérje. Nem akartad azt a nőt igazán? – esküszöm, ha a szabadságnak íze van, akkor azt volt alkalmam megkóstolni Judas ajkain. Olyan férfi benyomását keltette, aki elveszi amit akar. Nehéz elhinni, hogy annyi idő után képes volt fejet hajtani Demetrius akarata előtt, ha annyira akarta azt a hiénát. Vagy Judasnak igazából erre lenne szüksége? Hogy uralja valaki? Megfékezze őt, ha tombol, irányt mutasson ha tanácstalan… Ő alárendelt? Miközben megkerüli a fotelemet, és keze végigsiklik a karomon, eszembe jut, hogy milyen lenne vele a szex, ha a látszat ellenére tényleg alárendelt típus. Én ugyanis irányító vagyok, és csak abban a formában működne, ha nem akarnak megfosztani ettől. Jézusom! Annyira tipikusan viselkedek, hogy az már szánalom! Csak hozzámért, heccel. Ennyi az egész. ~Térj már észhez!~
- Még nem. Gondoltam, megvárlak vele.
– hátrahajtom a fejem, mert zavar, hogy nem látom szürke tekintetét. Szeretem ahogyan rám néz. Egy pillanatot sem akarok kihagyni ebből amíg itt vagyok. – Ha nincs ellene kifogásod. Persze  ha te már étkeztél, akkor én is tudok még várni. Tetszik ahogy hozzám érsz.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Hétf. Júl. 07, 2014 4:55 pm

Nocsak-nocsak. A kicsi lányka nagyot mond. Vagy igazat. Ha hihetek annak, hogy őszinte velem - márpedig egy nőnek az ilyesmit sose szabad elhinni -, akkor kicsit másként állnak a dolgok, mint gondoltam.
- Mit kívánsz még hallani? - érdeklődöm akkor, ha ez a válasz neki nem elég, pedig már a kérdés szavait is elfeledtem. Valami Demetriusról. És nekem ez elég ahhoz, hogy azonnal dühös ősellenségévé váljak minden hatalomnak, minden köteléknek, mindennek, ami szent, és amit tisztelek és szeretek atyámban.
- És mióta tart ez az "évszak"? - kérdezem, csak kíváncsiságból.
Sasha nevét úgy ismétli, mint aki már talán hallott róla. Udvariatlan dolog az exeket emlegetni a... második randin, de Sasha kell nekem.
- Tudsz róla valamit? - kérdezem, de egy egyszerű nemmel is kitérhet a válasz elől. Aztán majd eldöntöm, mennyire hiszem el.
- Bizonyára remekül alkudsz - húzom el a szám, hiszen nekem semmiféle engedmény nem jutott, sőt, csak még keményebb szigor és új parancsolatok.
- Nem kértem az engedélyét. Közölte, hogy ha megteszem, megöli a lányt, még mielőtt minden kötelék megszilárdulna köztünk. El akartam hozni Sashát is, de eltűnt. Azt tudom, hogy Demetrius keze van a dologban, de tudom, hogy nem ölte meg. Egyébként pedig... Lehet, hogy te már a boldog elhatárolódás áldásos állapotában vagy, de számomra még mindig ő a minden, ha a közelében vagyok. Ezért sem kívánok mellette lenni. Mellette gyenge vagyok, és ezt ő is tudja. Ezért akarom neki bebizonyítani az ellenkezőjét - fűzöm hozzá, és a szavak csak úgy jönnek belőlem, mert az az érzésem, Evangeline majd megérti, vagy talán csak emlékszik rá, hogy egyszer értette volna. Persze, ki is akarom ugrasztani ezzel az igazság nyulát is a bokorból, ami az ő részét illeti, de ha nem, hát nem.
Sokkal jobban izgat atyámnál most ő, aki itt van előttem, és ilyen lágy, szemérmetlen kecsességgel tárja fel előttem a nyakának karcsú ívét. Megvillan a szemem erre a gesztusra, vámpírok közt az ilyesmi majdhogynem vulgáris kitárulkozást jelent. Tekintetem az övére talál, és senkit nem érdekel ebben a percben, hogy ki az alávetett és ki a domináns. Az egy másik, későbbi kérdés, melynek megválaszolása még várat majd magára.
- Tetszik, ahogy hozzám simulsz - viszonzom a vallomást, és újra végigcirógatok a karjain, majd nem tudok tovább ellenállni selymes hajának. Beletúrok a lófarokba, kihúzom a hajgumit és hagyom szétomlani az aranybarna hajkoronát a vállain. Ujjaim felszántják a fejbőrét, belélegzem édes illatát egészen fölé hajolva hátulról, majd koponyájára feszítem őket szétterpesztve. Veszélyes erőszakossággal akarom magamba robbantani ezt a csinos, szépséges fejet, szám közelítem felé: fel akarom falni. Végül csak egy lágy, fivéri csók simul a hajtövére homloka felett. Kezeim előresiklanak a vállairól a hasára, majd megfogom a pólója alját, és felemelem, át a fején egyetlen rántással.
- Más esetben megmutatnám neked a várost, de ma éjjel inkább idehívok valakit. Azt akarom, hogy kiverd a fejedből a hazautat. Azt akarom, hogy az este végére velem akarj maradni hosszú éjszakákon át.
Megint végigcsókolom a nyakát a füle mögött, majd hátrabillentem az állát, és szám újra szájára talál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Kedd Júl. 08, 2014 8:52 pm


18+ Erotikus tartalmú hozzászólás
- Nem vagyok biztos benne… - összeráncolom a szemöldökömet, ahogy a lány nevére fókuszálok. Tudom, hogy hallottam már, de ha nyúznának se tudnám megmondani, hogy mit. – Szeretnéd, ha utána néznék? – Lehet, hogy én vagyok naív, de nekem ez a találkozás nem randevú, és egyelőre még érzelmi elköteleződést sem érzek Judas iránt, úgyhogy igazán nem zavar, hogy ő másik nőre vágyik. Meg egy férfira, és még ki tudja mire még. Telhetetlen. Viszont tény, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha nem érteném min megy keresztül. Csak a képébe röhögnék, elmondanám mennyire elcseszett seggfej  ő valójában, aztán hátat fordítanék. Persze lehet, hogy így sem lőnék mellé a minősítéssel, de így más… Ezen magam is átestem már. Messze nem ilyen látványosan, de megtörtént. A lényeg, a lényeg, hogy most még nem akarja vissza Demetriust, ezért alkum alapjai… talán mégsem állnak elég erős lábon. De ha vissza tudnám szerezni a nőjét…? Mi esély van arra, hogy visszavonuljon egy nagyobb városba,és fel hagyjon a bosszúhadjárattal? Elnézést, rosszul mondtam. Nem bosszú, hanem „bizonyítási kényszer”.
- Tényleg érdekel a véleményem? – csak akkor folytatom, ha válasza az előbbi kérdésre „igen”, különben vegye akár az ellenszenvem burkolt megnyilvánulásának, mert tulajdonképpen az is. – Ez, amit itt csinálsz akkor működne, ha most éppen vele beszélgetnél, de tekintve, hogy ez nem így van, szerintem a terved eddig totális kudarc. De nézz tovább egy kicsit az orrod hegyénél. – az ablak felé biccentek. – Ez a város gyönyörű. Legalább háromszorosa NAC-nak. Tartsd meg. Telepedj le. Uralkodj. Ha továbblépni nem tudsz, akkor is megérne egy próbát megmutatni, hogy igenis, boldogulsz nélküle. Én ezt tenném. – ki tudja, lehet, hogy egyszer még meg is teszem.
Eztán egy huszáros vágással egészen kellemes irányt vesz a beszélgetés. Most nem minden előjel nélkül esünk egymásnak. A karomat cirógatja, a bőrömbe dorombolva udvarol körül, és már csak a várakozástól is édes –bűnös borzongás fut végig a testemen. Bűnös, mert tudom, hogy megint átlépek egy határt, amit nem lenne szabad, és még elejét vehetem a dolognak… de engedek Judasnak. Most még.   Mert annyira szükségem van erre, szinte fáj, éget. Erről árulkodón egy nyögés tör fel a torkomból, mire végre megcsókol. Teljesen más, mint a tegnapi. Ebbe most úgy beleélem magam, mintha függő lennék, ő pedig a drog. Mohón falom az ajkait, bal karja alatt felnyúlok a lapockájához, ahol a szöveten át a bőrébe marok. Nem elég. Húzni kezdem magam felé, hogy kénytelen legyen megkerülni azt a fotelt, és szemben állni velem. Nem akarom térdre kényszeríteni, de tény, hogy lényegesen megkönnyítené, hogy hozzásimuljak. Érezni akarom a testét az enyémen, csak így ahogy vagyunk, egy fényűző nappali foteljában. Annyira könnyű lenne elfelejteni, hogy nekünk most gyűlölnünk kéne egymást, hogy az esküdt ellenségemnek kellene legyen. Ha szabad lennék, alakulhatna ez egészen máshogyan is, mondjuk a hálószobában… jesszus, mennyire szeretném! ~Csak még egy kicsit.~
-Olyan jó ízed van.
– mormolom az ajkai közé. Annyira se tudok elszakadni tőle, hogy a szemébe nézzek míg hangot adok a gerjedelemnek. –Tegnap miután elmentem. Elképzelted milyen lenne? – a lába közé nyúlok, végigsimítok a farkán az öltönynadrágon keresztül. Lassan, ráérősen; mivel szöges ellentétben mindent felemésztő szenvedéllyel csókolom. – Én igen. Többször is. – az alsó ajkába harapok, innen az állára siklok, a torkán át a nyaka ívére, amennyire még az ing megengedi, a szövet határánál foggal megkarcolom a bőrét. Meg akarom harapni, de félő, hogy akkor teljesen elveszek, úgy hát visszatérek érzéki ajkaihoz, és el is felejtem sajnálni a cserét, ahogy újra elmerülök a lángokban. A nadrág cipzárjával babrálok. A kezembe akarom venni. Érezni akarom.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Júl. 12, 2014 12:22 am

FIGYELEM! Erotikus tartalom.


- Hálás volnék - bólintok. Bár nem hiszem, hogy bármi infot is fel tud kutatni majd Sasháról, és meglehetősen körmönfont érdeklődés kell majd, főleg, miután elmondja Demetriusnak, hogy hol járt, kinél a kis kirándulása alatt.
Tessék - már most azon tűnődöm, mi lesz, ha hazatér. Mintha döntést hoztam volna. De hát hazatérni sok, sok idő múlva is lehet.
Felvonom szemöldököm, amint visszakérdez. A véleménye is érdekel, és minden más is, amit mond, ezért újra bólintok, és miután bedobtam a zsetont, meghallgatom, amit mond. Arcom kissé élénken árulkodik az érzelmeimről, a rosszallásomról, összevonom a szemöldököm, tekintetem ádázzá válik, mintha meg akarnám torolni, hogy ilyesmit a fejemhez vág. Mondtak már nekem rosszabbat is, húgom szavai mégis az elevenembe vágnak. Fejem elfordítva kitekintek a hotel ablakán, hogy meggyőződjek róla, Mexikóváros tényleg gyönyörű. Bár egyesek szerint érdemtelen a fejlődésre. Ezzel ugyan nem értek egyet, mégis elültette a bogarat a fülemben, és nem tetszik, amit a kis poloska zümmög.
- A legtöbb stratégia kulcsa a várakozás - felelem mindenesetre elgondolkozva. Nem adok igazat, ám nem is cáfolok. Elringatom magam abban a képzetben, hogy erőfeszítéseim gyümölcsöt hoznak majd. Vagy ha nem, nos, utánam az özönvíz, ahogy mondani szokás.
Ahogy húgom testét simítom, szintén erre gondolok. Jobb, ha arra fókuszálok, ami előttem van: mindig a következő lépésre összpontosítok, mert a jövő gyakran homályos, bizonytalan, és ezerféleképpen változik. Vannak céljaim Evangeline elcsábításával (vagy, ha úgy jobban tetszik: azzal, hogy engedek ennek az elemi, erős csábításnak, ami ő maga), de mivel kiismerhetetlenné tette magát, a történések pontos kimenetelét nem tudom megjósolni.
Ajkamra apró mosoly siklik. Mégis milyen ízem lehet? Mint a vérnek, melyet elfogyasztottam az este elején? Mint a halálomnak, mely kong bennem üresen? Mint atyánknak, aki új életem adta nekem ezerhuszonkét évvel ezelőtt? De inkább nem firtatom, csupán elfogadom a megállapított tényt. Megkerülöm a fotelt, combjai közé térdelek, fölé görnyedve csókolom tovább, hajába egyre mélyebben, egyre durvábban beletúrva, és követelve a nyögését, minden kis hangot a torkából.
- Amit elképzeltem, nem tetszene neked - figyelmeztetem, és bennem is megakad a lélegzet, mely csupán a beszéd miatt jár ki-be bennem. A keze rögvest a lényegre tapint, nem is vártam kevesebbet, mégis meglepetten hunyorintok rá.
- Nagyon helyes - dicsérem meg fantáziájának igyekvését. - És milyennek képzelted? - kíváncsiskodom, hátha valóra tudom váltani kamaszlányos vágyálmait. Amúgy is meg fog történni, de ha tudom, mit is szeretne, sokkal egyszerűbb lesz.
Nyakamon lefelé vándorló kis száját és fogacskáit azonban nem engedem soká kalandozni az ütőerem felett. Egy finom billentéssel terelem vissza az arcát, száját a számhoz. Onnan kortyolhat, ha akar, én is megharapom őt, bár vér nem serken még, pedig ízlelni akarom. Vérem az ölembe áramlik és vágyam határozott formát kezd ölteni. Egy hördüléssel megoldom az övemet és a sliccemet, ne ilyen balkezesen férjen hozzám, ha sokkal több lehetősége is van. Csak használnia kell a kreativitását.
- Az én képzeleteben nem sokat vesztegettük az időnket - jegyzem meg, végigsimítva a nyakán, le a melleire, melyeket megszabadítok fogva tartóiktól, a B vagy C kosaraktól, ki tartja számon.
Ajkát szüntelen újra- és újrakóstolva döntöm hátra a fotel támlájára egészen, és tenyerem a kulcscsontjára támasztva ott is tartom, míg végignézek rajta, mint ahogy a gyerek teszi az új játékával. Mintha csak ebben a pillanatban dőlne el, hogy hogyan és miként fogom őt magamévá tenni.
Végül döntés születik, ajkam pedig lecsap a nyakára egy villámgyors és éhes mozdulattal. Fogaim átütik selyembőrét és belekóstolok a vérébe. Édes. Keserű. Savanyú, de oxigéndús. Majdnem, mintha élne.
Kezem kíváncsian, ám annál céltudatosabban siklik a futónadrág alá, kitapintva az utat, melyet hamarosan egész más testrészem is bejár majd.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Evangeline
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : Fangtasia: placc, bérszámfejtés, könyvelés
Tartózkodási hely : NAC
Avatar : Karlie Kloss
Hozzászólások száma : 74
Csatlakozott : 2014. Jan. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Csüt. Júl. 17, 2014 10:07 pm


18+ Erotikus tartalom
Kénytelen vagyok a szájába mosolyogni. Van abban valami aranyos, amikor egy rosszfiú ilyen finoman fenyeget. Mert kétség kívül ezt tette a „nem tetszene neked, amit én elképzeltem” dologgal. Eljátszok a gondolattal, hogy pontosan mit is érthetett ez alatt. BDSM? Az 50 szürkét olvastam, az olyasmi talán még nekem is tetszene. Ha én irányítanék… nem vonz a gondolat, hogy engem fenekeljenek el egy légycsapóval. Na jó, egy kicsit vonz, de… mit gondolkozok én ezen? Judas nyilván úgy értette, hogy ma teszi meg amit már tegnap kellett volna, ha nem ragadtatjuk el magunkat annyira: megöl. Nos igen, az már biztosan nem tetszene. Nem úgy, mint amit most tapasztalok. A száját a számon, az ujjait a hajamba markolva, a kezemet a farkán. Isten látja lelkem, nem akartam eddig elmenni, hisz ő az ellenségem… ellenállhatatlan díszcsomagolásban, igaz, de attól még kicsit sem fogjuk jobban kedvelni egymást holnap. Remélem. – Inkább hagyjuk a beszédet. Kiábrándító, hogy nem működsz együtt velem. – zihálom a szájába, mintha szánt szándékkal akarnám meghazudtolni magamat. A francokat ábrándít ki. Felőlem a nemzeti himnuszt is énekelheti tök hamisan, ha közben úgy vagyunk ahogy most is: a lábaim között térdel, én szorosan hozzásimulva, csak a kezemnek hagytam némi mozgásteret közöttünk. Szóval azt vártam, hogy ő is megoszt velem valamit, mondjuk egy mocskos fantáziát, de hamar túlteszem magam a visszautasításon. Irányítás mánia ide-vagy oda, imádom, hogy ilyen magas, és még ebben a pozícióban is fölém tud hajolni. Elalélok attól a parancsoló szorítástól a hajamban, a követelő ajkaktól pedig egyenesen megveszek. És még csak eztán tolja le a nadrágot, amit egy újabb fojtott nyögéssel díjazok, miközben megint a kezembe veszem, és fel-le mozgatom a bőrt. Keményen feszül a markomban. Ha működnének még a mellékveséim, most krepáltak volna be a ki nem elégített vágytól, mert az nem létezik, hogy egy egyszerű ember túlélje ezt ami ilyen… intenzív. Ő csak csókol, édesen harapdál, húzza a hajamat, mégis ott érzem őt minden egyes idegvégződésemben szikraként pattanni, pulzálni, megfeszülni. Rohadt rég nem éreztem már magam ennyire élőnek.  
Ennek dacára kezd már összeállni bennem az életkép, mert lássuk be, eddig nem voltam tudatában a helyzetnek. Summázva: Valamikor a kiesett idő alatt Judas megszabadított a hajgumimtól, a felsőmtől, és most éppen a melltartómtól is. A bimbók büszkén merednek előre, mintegy figyelmet követelve maguknak, és szinte már fáj, annyira sóvárognak az érintésért. Hát nem, az én fantáziámban sem tököltünk ennyit, és ahogy ezt megemlíti, ismét belemosolygok a csókba – éppen a felső ajkát tartom a fogaim között, aztán fejemet kissé megdöntve a szájába tolom a nyelvemet. Megjátszottuk ezt is számtalanszor az elmúlt pár percben, de a helyett, hogy megunnám, egyre mohóbb leszek - . Csakhogy a valóságban rohadtul nem fogom átlépni a már említett határt. Lehet, hogy ezen a ponton már ildomos volna őt is beavatni, de ahhoz el kéne szakadnom a szájától. Attól a csókra termett, mocskos és pokolian finom szájtól, amivel vezetve eldönt a fotelben. Sajnos a kezem túl rövid, és el kell engednem, de öröm az ürömben, hogy most pontosan ott feszül a farka a lábaim között, ahol nagyon szeretném érezni őt. Válaszul minden izmom összerándul az altestemben, olyanok is, amiknek a létezéséről se tudtam egészen idáig. Elképesztően erotikus ahogy elhajol tőlem és szinte felperzsel azzal az ádáz szürke tekintetével. Én sóvárogva nyúlok utána, de csak végső ujjperceimmel érem a mellkasát, mert az új béklyóm nem hagy ennél több mozgásteret. Már éppen kezdenék vergődni, amikor Judas hirtelen rám veti magát.
Szerintem sokkot kaptam. Nem attól a pofátlan szemétségtől, hogy tényleg megharapott, nem csak játékból, most igaziból; hanem attól, hogy ez nekem tetszik. A gondolat, hogy magába szívja a véremet, hogy benne leszek majd akkor is, amikor én már rég a kontinens másik végén vagyok, tetszik még ez a szörcsögő hang is, a fene egye meg; de ez már akkor sem oké. Messze túl ment ez már a határon, amit meghúztam. Úgy indult az egész, hogy nincs szex, és most azon kapom magam, hogy tenyere a nadrág alá siklik, és úgy érint, hogy tiltakozni is elfelejtek… De jó, ez még nem szex. Viszont: megharapott!!!! Neki ez nyilván nem nagy ügy, de én ettől hirtelen úgy kezdem érezni magam, mintha egy kibaszott rendszámtáblát tűzne fel rám a szemfogaival. Típus, gyártás éve, tulajdonos neve…
- Mi a fenét csinálsz?! – számonkérő hangszínem egy kéjes nyögésbe fullad, de vagyok  annyira felháborodva, hogy újra próbálkozzak. Ez úttal már nem csuklik el a hangom, és kellőképpen dühös is. – Cseszd meg Judas, szálljál le rólam! – kéztőcsonttal próbálom eltaszítani széles vállainál. Tudom, hogy könnyű szerrel maga alá gyűrhet, mert sokkal erősebb nálam, de bízom benne, hogy enged a kérésnek. Ha megteszi, ha nem, egy pofon mindenképpen kijár amiért megharapott. Ha nem fogja le a kezem a lendület közben, akkor meg is kapja, és rohadt hangosan csattan el az arcán. – Hogy merészeled… -sziszegem a fogaim között. Ha eltávolodott, akkor bal kezemet a nyakamra szorítom, inkább a sértett hiúságom végett, nem azért mert tartanék attól, hogy elvérzek. Nem fogok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    Szomb. Júl. 19, 2014 1:06 am

FIGYELEM! Erotikus és lelkileg megterhelő tartalom.


- Nagyon szégyellem magam - hagyja el ismeretségünk első hazugsága a számat, ám mivel ezt is csókmosolyba csomagolom, talán elnézhető lesz.
Imádom, ahogy előbb olvadni kezd, mint a lágy karamell, majd megelevenedik a kezem és a csókom alatt. Viaszbabává válik, hússá és vérré váló gyermekké, csodává formálódik, az ajkai pedig egyre forróbbak. Meg kell állapítanom, hogy a keze is ügyes, mmm, de még mennyire ügyes! Mindez magával sodor, mint egy csatornába zúduló víztömeg. Tiltakozni, árral szemben úszni ugyan lehet, hisz meg nem fulladok - de minek tenném? Annyira édes a bőre, annyira szép testének minden reakciója, üvöltve könyörög az érintéseimért, a dédelgetőekért, de a durvákért még hangosabban, én pedig nem győzöm kiszolgálni kéjenc vágyait, melyekről még maga sem tud, vagy ha tud is, tudomást nem vesz róluk. Ezt bizonyítja ez a tiltakozás is, egy a prűd kis makacskodás, ez, amit úgy hívok, tétovaság, melynek oka egyedül az, hogy nem tudja, hogyan is dobja sutba soká őrizgetett, szigorodott és érlelődött szemérmét.
Odaadón ízlelem vérének cseppjeit, és pillanatról pillanatra érzem benne felhorgadni a felháborodást. Az elgyengülés, a kéjvágy, a kielégítetlenség mellett sajnos ezt is, igen... De hát mi volna édesebb a tiltakozásnál?
Fogalmad sincs, csepp húgom, hogy ezzel éppen hogy csak feltüzelsz.
Hát senki se figyelmeztetett rá, micsoda egy beteg állat vagyok?

Majdhogynem nevetek, amint vergődni kezd alattam, mint egy kislány, aki épp rájött, hogy a szájába tolt nyalóka igazából nem cukorból van. Imádom ezt. Most még dühös, de nemsoká majd megrémül, aztán erősebb lesz a pánikszerű ellenkezés... Aztán a beletörődés keserves fájdalmát felváltja a kihajszolt gyönyör, amit a mélységes mély szégyen követ majd, amiért élvezte. Mert mind élvezik. A testük elárulja őket. Evangeline hangját is elég hallani.
Szóval nem, eszem ágában sincs engedni taszigáló tenyerének, inkább feladom előreküldött kezem kényelmes, meleg ölben megbúvó posztját, és kezem felrántva megragadom a csuklóját. Hiába mozgok emberi szemnek láthatatlan gyorsasággal, Evangeline érzékei követni tudnak. Ereje dacolni tudna az enyémmel.
A pofonra nem számítok, de elvágódik tőle az arcom oldalra, egészen egy másodperc erejéig. Mivel mindkét kezemmel a fotelhez szegezem őt, nincs mivel színpadiasan megdörzsölnöm az állkapcsomat, bár azért akkorát nem kaptam, hogy zúgjon a fejem.
- Karmolni és rugdalózni is elkezdesz majd, vagy ez minden? - morranok rá, és válla helyett emezt a csuklóját is leszorítom, csak hogy kiderítsem, tényleg küzdene-e tovább. Fölé hajolva, álló farokkal, rohadtul kívánva őt, azt sugallja a testbeszédem, hogy rohadtul ne próbáljon ellenkezni. A tekintetem arra biztatja, csinálja. Csinálja, nyűgözzön le, küzdjön velem, kényszerítsen térdre!
Ha tud.
Ha mer.
Tekintetem lesiklik a fognyomaimra az artériája felett.
- Kíváncsi vagyok, máshonnan is ilyen friss-e a véred - mondom lustán, és szemeim végigjárják a melleit, majd lejjebb: megnézem a hasát, és végül megállapodik az ölén. Majd vissza ravasz szemeire. Közelebb hajolok.
- Jogom van ezt tenni veled. Neked pedig jogodban áll élvezni. Egy szabad vámpír élvezné. Mit sem törődne a kötöttségekkel, melyek otthon várják. Légy szabad - súgom a fülébe hatásvadász módon, és ölem az övéhez eresztem, ingerre éhezve, ha már ügyes kis kezét nem tudja bevetni a cél érdekében.
Elengedem az egyik csuklóját, hogy le tudjam rángatni róla a sportnadrágot. Totálisan útban van, szétszaggatni meg mégse akarom. Nagyobb munka, mint lecibálni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Mexikóváros fényei    

Vissza az elejére Go down
 
Mexikóváros fényei
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Midnight Tales :: Bárhol a nagyvilágban - lezárt játékok-
Ugrás: