HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Útmutató
Hírek

Vadászok újratöltve, mindenki vessen rá egy pillantást, akinek kedves az élete.



Bedobtunk pár új canont, ajánljuk a "keresd a párját" játék kedvelőinek.



Csak a rangfoglaló ad erőt és mindent lebíró akaratot.



Az oldal nyitott:
2010. december 7-én

STAFF

Demetrius
Admin

Profil - PM

Multi: Jane Bianchi


Rain Phantomhive
Moderátor

Profil - PM

Multik:
Judas
Mavis Rosenthal
Luukas Richter
Chat
Latest topics
» Pls don't kill me k? ~ Alina, Marcus
Pént. Szept. 22, 2017 8:41 pm by Alina M. Lane

» Derek & John A tigris és az oroszlán
Pént. Szept. 22, 2017 4:28 am by John Dante

» Elmaradt kötelesség - Ms Clarke & John
Pént. Szept. 22, 2017 4:14 am by John Dante

» Greg & Lexi
Csüt. Szept. 07, 2017 10:03 pm by Gregory Tyson

» Hazatérés és egyéb katasztrófák - DJ, Phil, Promi
Szer. Szept. 06, 2017 8:49 am by David Johnas

» Alapítvány épülete- Dave & Vero
Csüt. Aug. 31, 2017 9:32 pm by David Johnas

» Autók és egyéb gondolatok - Daniel - DJ
Szomb. Aug. 26, 2017 7:02 pm by Daniel Mist

» Prometheus - Daniel
Szomb. Aug. 26, 2017 6:28 pm by Daniel Mist

» Ráni és a Tanító Maya & Derek
Vas. Aug. 20, 2017 10:11 pm by Derek Simon

Top posting users this month
John Dante
 
David Johnas
 
Gregory Tyson
 
Demetrius
 
Alexis Clarke
 
Alina M. Lane
 
Statisztika
Aktív tagjaink: 35
Lányok: 14
Fiúk: 21

Emberek: 6
Vámpírok: 5
Vérfarkasok: 7
Vérgepárdok: 3
Vérhiénák: 2
Véroroszlánok: 5
Vérpatkányok: 0
Vértigrisek: 4
Vadászok: 3
Holdfázis
CURRENT MOON

Share | 
 

 Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire   Szer. Márc. 19, 2014 11:51 am

zene
Hátrafordulhatnék, elindulhatnék ugyanazon az úton, amit ismerek, de még csak hátra sem pillantok. Mint a legendában, félek, kővé válok. Az idő lassan tönkretesz és végül nem marad belőlem más, csak por. Lépnem kell. Lépek.
Éjszaka van. Sikerült megszereznem Madson telefonszámát,vagyis nem pont az övét, hanem a rendőrőrsét, de a lényeg, hogy hallhattam a hangját. Találkozót kértem tőle. Persze, elég tolakodónak tartom magam is, hogy esti időpontra kérem és, hogy autózzon el egy másik városba, de nem állok készen rá, hogy az Ő birodalmában lássam újra.
Gyorsan szedem a lábaimat a kihalt utcán. Egyenesen a Promise kávézóba tartok. S bár szinte tavaszi szél fújdogál, én mégis fázósan húzom össze magamon kabátom. Vékony lábaimon fekete harisnya, sötét, magassarkú cipellő. Irhával szegett farmerdzsekim alatt vajszín, térdig érő ruha. Hosszú hajamat, a szél akaratosan a szemeimbe fújja. Egyedül vagyok. Sóhajtok. Kavarognak a télről itt maradt levelek, körülöttem.
Hangos csattanás.
Rémülten fordulok meg,de nem látok semmit, csak a műanyag üveget, amivel a szél játszik. Gyorsabban lépdelek előre. Már csak két-három bekötő út és ott vagyok. Kis utcácskák, még apróbb lépcsőfordulókkal. Haloványan pislákolnak a lámpák.
Még egy csattanás.
Szívem ijedten dobog mellkasomban. Megállok, hogy ismét hátranézzek. Csak egy kapucnis férfit látok elsétálni a másik utcán. Erősen szorongatom a kezemben a táskámat, mintha képes lenne megvédeni, ha bármi probléma adódna. De kitartóan szorítom, ujjaim belefehérednek.
Lépek egyet előre, de már meg is bánom. Belebotlok egy idegen férfiba. Mentegetőzök, nem győzök elnézést kérni, de ahogy rám néz, elhallgatok. Gyűlölettel és aljassággal figyel. Felismerem. Brandon. Hátrálok. Mégis, hogy a fenébe került ide? Ez egy rossz álom, igaz? Hiszen ott hagytam, elhagytam. Csak álmodok. Csak álmodok. Megrázom a fejemet. Ijedten, könnyekkel a szememben.  Sikítanék, de torkomra forr ordításom, ahogy a falhoz préselődök és előttem állnak hárman. Nem értem őket. Szó van arról, hogy túl sokat tudok, hogy nem léphetek csak úgy le, hogy most mindenért megbűnhődök, és meghalok, pont, mint anyám.
Arcom csattan az érdes kőfelületen, egyszer, kétszer aztán a világ forogni kezd. Hallom a ruhám, vékony anyagának szakadását, érzem, ahogy a hideg végigjárja lábaimat, érzem a szúró fájdalmat a testem minden porcikájában.
A földön hasalok. Kezemmel a hasamat szorongatom. Meleg vérem onnan áramlik a leginkább. A hajam vörös színű csomókban tapad az arcomra. Mintha könnyeim is bíborrá színeződnének. Fekszem és reszketek, a hidegtől és a fájdalomtól.
Nem tudok mozdulni. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mióta magamra hagytak és eltűntek. Ekkor kong fel a nyolcórás harangszó. Elkéstem. Madson már biztos vár. Keserves sírásba kezdek. Nincs itt, nem tudott megvédeni. Teljesen magamra maradtam. Reszketegen felsóhajtok, s mielőtt elsötétülne teljesen a világ, minden erőmet összeszedve, belesikoltok az éjszakába.
Vissza az elejére Go down
Madson Hale
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : NAC Rendőrkapitányság, Természetfeletti Bűnügyek Osztálya, százados
Tartózkodási hely : New Age City
Avatar : Tristan Burnett
Hozzászólások száma : 97
Csatlakozott : 2013. Oct. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire   Csüt. Márc. 20, 2014 12:17 pm

Az egész egy telefonhívással kezdődött, és felbolydult megint minden. Egyszer már lezártam ezt a történetet magamban. Pontosabban: kétszer. Először amikor Claire-t elvitték, én meg ott maradtam, és csak néztem és néztem a távolodó kocsi után, miután már nem tudtam tovább rohanni utána. Második alkalommal, évekkel később, megkerestem őt. Akkor már zsaru voltam, hozzáfértem bármilyen információhoz, hogyha a megfelelő embertől kértem a megfelelő szívességet. Igazság szerint akkor az volt a tervem, hogy akármi is történjék, odamegyek, köszönök neki, a karjaimba zárom, vagy valami, esküszöm még majdnem virágot is vettem... De aztán, mikor odaálltam a ház elé, ahol lakott, megláttam a másik férfit. Megláttam, milyen nagy szeretettel és odaadással simulnak egymáshoz, megláttam, hogy Claire mennyire gusztustalanul boldog a pasi mellett, és én egyszerűen csak visszavettem a bukósisakot és... Elhajtottam. Egészen hazáig, ahol aztán alaposan leittam magam. Azt hittem, akkor pontot tettem egy évek óta nyitott kérdés végére, de sajnos, rá kellett jönnöm most, mikor megcsörrent a telefonom és ő szólt bele, hogy ez egyáltalán nem így történt. Hiába próbál az ember felejteni, ha az emlékek tíz körömmel kapaszkodnak, vagy egyszerűen csak nem akarják, hogy elfelejtsék őket.
De a héten megszólalt a telefon, és bár ezer éve nem hallottam Claire hangját, és amikor igen, akkor is kislány volt még... Mégis felismertem. Találkozót kért, bár nem tudom, miért a városon kívül. A hely neve is elég ígéretes volt: Promise. Feljegyeztem mindent és hangomban mosollyal biztosítottam róla, hogy ott leszek, ki nem hagynám.
Annyira pontosan érkezem a megbeszélt helyre, hogy még bőven van tíz percem, de nem baj, azért bemegyek. Ha dohányoznék, bizonyára az utcán lennék, mikor az történik Claire-rel, aminek csak az eredményét látom később, mikor füleim a sikolyt hallják odabentről és én kirohanok a hangulatos kis üvegfalú kávézóból. A jelenet filmbe illő. Két irányba nézek a néptelen kisváros utcáin, fülemre, ösztöneimre és szaglásomra hagyatkozva jobbra indulok el, és a vér egyre erősebben édes illatát követve pillanatok alatt a test nyomára bukkanok. Először azt se tudom, ki ez, hiszen csak ott gömbölyödik egy vértócsa közepén. Mentőt hívok, miközben odaérek, odatérdelek mellé, és nagyon, nagyon erősen uralkodnom kell magamon a vér miatt.
Aztán magam felé fordítom az arcát, és rájövök, hogy ez ki is. A testem lezsibbad, kifut belőlem minden élet. Nem, ez nem lehet. Nem lehet, hogy máris elveszítem, pedig még csak most látom őt újra!
- Claire... Istenem, Claire! - szólongatom, de hiába.
Jól látom a sebét. A mentő még sehol, ő pedig el fog vérezni. El fog. Perceken belül vége, érzem.
Soha nem akartam meghozni ezt a döntést. Soha senkinek nem kívánom azt, amit én is átélek hónapok óta. Nem tudom, az ijedtség, az aggódás vagy valami más-e az, ami arra késztet, hogy mégis megtegyem. Achran szerint végül is mind arra vágyunk, hogy valaki hasonló legyen mellettünk. De egyszerűen nem tudom tovább nézni, ahogy ez a pici lány, aki időközben felnőtt, és gyönyörű nő lett belőle, itt szenved és gyakorlatilag haldoklik a karjaimban, mert valakik még arra is képtelenek voltak, hogy rendesen elvégezzék a böllérmunkát.
Hallom, hogy a mentő szirénázva közeledik, nincs már sok időm. Egyszerűen csak átváltozom, hisz ez kell, tudom jól, ahhoz, hogy az átok megfoganjon, hogy a fertőzést átadjam, hogy ezzel megmentsem az életét. Lehet, hogy nem lesz benne köszönet. Ha így lesz, kérlek bocsáss meg, Claire. Csak egy harapás. Egyetlen egy harapás, aztán eltűnök a sikátorban, és végignézik sárga oroszlánszemeim, míg összeszedik, és az eleredő utcapermetező esőben mentőkocsiba rakják.

Másnap reggel a kórházban ülök az ágya mellett az intenzív osztályon, miközben valami műszerek pittyegnek. Nem arra készültem, hogy több napot itt töltök, de a kocsiban mindig van váltás ruha (sose tudhatod, mikor véreznek össze munka közben), szóval az átváltozást követő szokásos 10 óra alvás után most itt vagyok egy háromlábú széken ülve, lehajtott fejjel, a halántékom masszírozva, és várom, hogy magához térjen.
El kell mondanom neki, mit műveltem vele.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire   Csüt. Márc. 20, 2014 1:52 pm

Ahogy sikolyomat elnyeli a sikátor, ahogy a fekete éj rám zuhan, fejem, megadva magát a fájdalmaknak, újra a koszos köveken koppan. Az utolsó, amire emlékszem, a hűvös eső, édes simogatása bőrömön, hogy nem tudom eldönteni, mi a saját könnyem és mi az isteneké.
Egy utolsó sóhaj, egy megmagyarázhatatlan félelem…aztán már csak a béke marad. A szentség, a nyugalom, a lelkem lágy rezonálása. Nincs se külvilág, se zajok, se eső, nincs már semmi. Csak én vagyok, ahogy a sötétségben, az árnyak vad tánca körbejár. Ahogy egyre mélyebbre szédítenek, sustorgó, édeskető mondataikkal. A nevem szólongatásával. Claire, Claire…
Mérhetetlen fájdalom nyilall összetört testembe. Megrázkódok, az idegek tiltakoznak a kínzás ellen. Az agyam leblokkol, a szívem kihagy egy ütemet. Félelmetesen, zsibbasztóan meleg karok zárják körül szellemem.
Fellobban a feketeségben egy borostyán szempár, egy véres pofa. Rettegve, üvöltve hátrálok, saját elmém keltette rémálmomban. Mert ez csak egy álom. Egy delej, amit a halálom pillanatában kelt agyam, hogy még utoljára feldolgozza a sokkot.
Ordítok, vérző szájjal ordítok a szellem felé, hogy eltűnjön, magamra hagyjon, eddigi üres békességemben. A feketeségbe taszít, összetör, fülemben saját nevem cseng, értelmezhetetlenül. Mintha megpróbálna a bőröm alá kúszni. Istenem, befúrja magát mindenhova! Könyörgöm, segítsen már valaki, könyörgöm! Istenem…kérlek…Istenem…felemészt a fájdalom és a rettegés.

Pittyegés.
Megremegnek szempilláim. A pittyegés egyre csak gyorsabban cseng a rideg szobában, ahogy szaporábbá válik pulzusom. Rémálomból ébredek, felnyögök.
Ahogy kinyitom szemeimet, rögtön vissza is csukom őket, bánt a fény, bánt a gépek zaja, már a fülemben hallom a saját szívverésem. Oldalra döntöm a fejem, félő, elhányom magam. Reszket az egész testem, mintha nyárfalevél volnék a jégpáncélon. Agyam vészesen nyilall. Elmosódik a pillanat, elhalványulnak az illatok, Madson parfümje az orromba kúszik. Csak egy másodpercig fonódik össze vele tekintetem, aztán visszazuhanok a rémálmok mezsgyéjére.
Már nem alszok olyan mélyen. Hallom egy idegen férfi hangját, ahogyan azt magyarázza, ilyen sokk után természetes a szakaszos ébredés. Hogy hamarosan ténylegesen magamhoz térek. Hogy…
De ezt már nem hallom. Magamra maradok ezzel a bűzölgő fenevaddal, ahogy méreget engem, ahogy közelebb lopódzik és én újra csak ordítok, talán a valóságban is sikolyra húzódik szám és épp úgy rángatom testem, mint álmomban. Elmerülök a sötétségben, újra és újra.
Telik az idő. A halkuló pittyegés ráz fel újra hideglelős álmomból. Most puhának érzem a fejem alatt a párnát, melegnek a takarót, ami végigsimít testemen. Forrónak a tekintetet, ami őriz. A férfira pillantok. Parfümje túlságosan erősen kúszik végig tüdőmön. Felsóhajtok, köhögni kezdek.
- Hello, nagyfiú…
Elmosolyodok, ahogy remegve felé fordulok és magamba iszom a látványát. Elidőzik rajta tekintetem, keresem az arcán az ismerős vonásokat. Még így, évek távlatából is ezer közül felismerném.
- Kérhetek vizet?
Szemeim a kisasztalon pihenő pohárra ugranak, benne egy szívószállal. Sejthették, hogy mikor térek magamhoz? Vagy csak automatikusan kerül oda mindig, egy beteg ágya mellé?
Újra őt nézem. Nem tudom letagadni, hogy mennyire melegen hat rám jelenléte. A monitoron a pittyegés felgyorsul és én elpirulok. Nem kellene ennyire bámulnom, inkább körbenézek a szobában.
- Brandon…
Elcsuklik a hangom, a szám kiszáradt, de úgy érzem, ki kell mondanom. Lassan megerőszakolom magam.
- Meg akart ölni… és ott hagyott…igaz?
Lehunyom szemeimet. Éget a torkom. Hányingerem van az egésztől.
- Hogy találtál rám Madson?
Ránézek és elhalkulok. Csak figyelem. úgy, mint régen, amikor mindig megmentett, amikor ott volt mellettem.
- Rémálmaim voltak…
Újra sóhajtok, talán, csak, hogy legyűrjem a késztetést, hogy visszaájuljak. Eszembe jut a véres pofájú fenevad, a sárga szemei, a bűzlő nagysága. Kiráz a hideg. Elfog az undor.
Csak rémálom volt.
Egy nyomorult rémálom.
Igaz?
Vissza az elejére Go down
Madson Hale
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Foglalkozás : NAC Rendőrkapitányság, Természetfeletti Bűnügyek Osztálya, százados
Tartózkodási hely : New Age City
Avatar : Tristan Burnett
Hozzászólások száma : 97
Csatlakozott : 2013. Oct. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire   Hétf. Márc. 24, 2014 3:08 am

Rémálmai vannak. Szenved! Látom, hogy vergődik, kínlódik. Próbál ébredni a rémálomból, épp, mint én próbáltam, de nem sikerül neki.
Nem lesz szívem közölni vele, hogy ebből a rémálomból soha nem fog többé felébredni. Nem, egyszerűen nem.
De nem lehetek önző. Itt kell lennem, nekem kell elmondanom neki.
Fogom a kezét, borogatom a homlokát, vele vagyok, míg rémálmodik, és egyetlen percre sem hagyom magára. Kivéve, mikor a nővérek jönnek, és... nem tudom, mit csinálnak vele, de ekkor engedek magamnak csupán egy félperces szünetet a mosdóban.
Úgy strázsálok mellette, mintha ez lenne a dolgom. Mintha semmi más nem volna fontos, csak ez.
Istenem. Tönkretettem az életét.
Ezt nem volt jogom eldönteni.
Ezt a vádat, ezt a szemrehányást látom a szemeiben, mikor egyszer, egy álomból ébredve rám tekint, mielőtt újra elsodorja őt a sötétség.

A pittyegésre figyelek fel először. Aztán a szaporább légzésre, végül a nyögésre. Aggódva figyelem őt, akkor is, ha tudom, mit sem tehetek érte, hogy kicsit is jobban érezze magát - az orvosok elmagyarázták, hogy ez nem így működik. Fel se emelem a fejem, nem merem. Nem kell látnom, hogy tudjam, fájdalmai vannak és a lelke retteg, mert össze van zárva egy fenevaddal és nem ért semmit.
Felkapom a fejem a köhögésre, máris aggódva lépek oda hozzá, hisz úgy tűnik, most végre, annyi téves riasztás után, végre igazán magához tért. Vagyis felébredt. Vagy bánomisén, cssszék meg az orvosi szakdumát.
- Claire - szólítom meg, végtelenül lágyan, végtelenül gyengéden és halkan. Hozzá akarok érni, meg akarom simogatni, de nem merem.
Én őhozzá... egyszerűen csak nem érhetek.
- Persze - ocsúdom fel, és máris megfogom a poharat, a szívószálat a szájához illesztem és igyekszem, hogy a kezem ne remegjen.
- Hogy érzed magad? - kérdezem, amint végez és a pohár visszakerül a helyére.
Aztán kimond egy nevet. Kimond egy nevet, nem az enyémet, és bennem féltékenység, harag, keserűség, düh kerekedik. Összetéveszt vele? Lázas? Félrebeszél? Brandont akarja? Mind rémes gondolatok, keserűen marják végig a torkom, de aztán folytatja a mondatot. Összevonom szemöldököm és megvizsgálom az arcát. Érzékeimre hagyatkozva próbálom eldönteni, mennyire van jól vagy rosszul. De végül bólintok.
- Igen.
Nyelek egyet. Legszívesebben fognám azt a pohár vizet és most felhajtanám. Vagy a fejemre önteném. Bármelyik jól esne.
- Hallottam a sikolyt - mondom a legegyszerűbb választ, és hát ez is az igazság. - Mire odaértem, sehol se voltak, csak téged láttalak ott. Milyen rémálmok? - kapok hirtelen a kijelentése után.
Megérintem az arcát. Azt akarom, hogy rám figyeljen. Azt akarom, hogy maradjon velem! Valami fontosat kell neki elmondanom! De a nővérek máris beviharzanak, a pittyegés talán riasztotta őket. Elhátrálok, tekintetem le se veszem Claire-ről, de hamarosan kitakarja őt egy hát. Kitessékelnek.
Újabb várakozás következik, ám ezúttal, azzal a tudattal, hogy Claire nem szenvedett maradandó sérüléseket (ÁH NEM), intézkedni, telefonálni, dolgozni kezdek. Ez a Brandon ez halál fia. Esküszöm neked Claire.

Jó bő órával később, mikor mindent elintéztek Claire-en, amit kellett, visszaengednek. Újrakezdődik a beszélgetés. Egy mosollyal. Egy sajnálkozó kifejezéssel. Egy simítással az arcán.
- Jó téged újra látni. Bár nem egészen így képzeltem el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire   

Vissza az elejére Go down
 
Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. Madson&Claire
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Tisztások és környékük
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Árnyékfogadó és környéke
» Határmenti falu
» Davina Claire

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Midnight Tales :: Bárhol a nagyvilágban - lezárt játékok-
Ugrás: