HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Útmutató
Hírek

Vadászok újratöltve, mindenki vessen rá egy pillantást, akinek kedves az élete.



Bedobtunk pár új canont, ajánljuk a "keresd a párját" játék kedvelőinek.



Csak a rangfoglaló ad erőt és mindent lebíró akaratot.



Az oldal nyitott:
2010. december 7-én

STAFF

Demetrius
Admin

Profil - PM

Multi: Jane Bianchi


Rain Phantomhive
Moderátor

Profil - PM

Multik:
Judas
Mavis Rosenthal
Luukas Richter
Chat
Latest topics
» Pls don't kill me k? ~ Alina, Marcus
Pént. Szept. 22, 2017 8:41 pm by Alina M. Lane

» Derek & John A tigris és az oroszlán
Pént. Szept. 22, 2017 4:28 am by John Dante

» Elmaradt kötelesség - Ms Clarke & John
Pént. Szept. 22, 2017 4:14 am by John Dante

» Greg & Lexi
Csüt. Szept. 07, 2017 10:03 pm by Gregory Tyson

» Hazatérés és egyéb katasztrófák - DJ, Phil, Promi
Szer. Szept. 06, 2017 8:49 am by David Johnas

» Alapítvány épülete- Dave & Vero
Csüt. Aug. 31, 2017 9:32 pm by David Johnas

» Autók és egyéb gondolatok - Daniel - DJ
Szomb. Aug. 26, 2017 7:02 pm by Daniel Mist

» Prometheus - Daniel
Szomb. Aug. 26, 2017 6:28 pm by Daniel Mist

» Ráni és a Tanító Maya & Derek
Vas. Aug. 20, 2017 10:11 pm by Derek Simon

Top posting users this month
John Dante
 
David Johnas
 
Gregory Tyson
 
Demetrius
 
Alexis Clarke
 
Alina M. Lane
 
Statisztika
Aktív tagjaink: 35
Lányok: 14
Fiúk: 21

Emberek: 6
Vámpírok: 5
Vérfarkasok: 7
Vérgepárdok: 3
Vérhiénák: 2
Véroroszlánok: 5
Vérpatkányok: 0
Vértigrisek: 4
Vadászok: 3
Holdfázis
CURRENT MOON

Share | 
 

 Mexikóvárosból szeretettel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Márc. 30, 2014 5:59 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Forró város. Perzsel a napközben felszívott hőség az éjszakai utcán, az emberekből ömlik elő, megtelve a testük nedveivel és bűzeivel.
Gyűlöli ezt a várost. Annyira közönséges, annyira nyers, annyira nem steril. Nem vér, hanem mocsok hömpölyög mindenhol, a durva és darabos emberek nem tetszenek, szépre vágyó szemének visszatetszőek.
Egyetlen dolgot szeret ebben a menedékben, a látványosságokat éjszaka megtekintő turisták vérillatát. Érzékeny nyálkahártyájukat a mocskos levegő annyira irritálja, hogy vérző sebeket fakaszt bennük felül. Kísértetként jár közöttük, nem szükséges lélegeznie, de az illatuk alapján kiválaszthatja, kivel kívánja mohó étkét elverni.
Nem legyőzöttként érkezett, inkább taktikailag megfutamodott NAC városából, hogy energiával és életerővel teljen meg ebben a minden hátránya ellenére is elevenségtől dagadó városban. Hogy viselik el vajon egymást az emberek ennek az égövnek az izzasztó napja alatt, hogy nem forr el a váltók vére. Nem kutatja a kérdéseire a választ, se a technikai se a mentális felszereltsége nincs meg hozzá.
Ritka időszak az életében, amikor cselleng. Az 1800-as évek óta nem csinált olyasmit, hogy csak vakon indult a világnak, kényelmesen, célok nélkül, akarat nélkül. Talán kinőtte az orvos-állapotot, és megromlott benne a tudós-esszencia. Meglehet, többé nem lesz képes felfedezni. Nem történt különösebb dolog pedig, árulás, zendülés, de az ilyesmi apróság az ő életének végtelen, töméntelen mennyiségű eseményeihez képest. Jelentőséget csak akkor kap, ha hangsúlyt akar helyezni rá, de miért akarna? Egyelőre nincs miért akarnia, mégis, az események összjátéka talán, hogy nem égeti belülről az a perzselő vágy, ami eddig, hogy labort szerezzen.
A patkányokat is csak akkor hívja, ha szórakozni akar. Nem találkozott még olyan vámpírral a városban, aki hozzá fogható erővel bírna, ritka is az olyan, általában a saját városukban fészkelnek, de Mexikóváros élén nem tapasztalt ehhez hasonlót, ez pedig könnyelművé teszi. Nincs dolga nálánál gyengébb vámpírokkal, takarodjanak az útjából, mert ha nem, levadássza őket, vérükkel frissít magán.
Így van ez ezen a csillagfényes éjen is. Gyönyörű, szubtrópusi csillagképekkel pettyezett égkárpit alatt nagyon is földi dolgokkal foglalatoskodik a külváros egy elhagyatott, közvilágítástól szinte mentes utcájában. Fekete cipője alatt egy átszakított hasfal, a talpán érzi a kínlódó vámpír gerincének rángását, de a fejét keményen tartja, oldalra fordítva, megemelve a korábban összemart felsőtestet, a nyakába hajolva kortyolja a vérét. Két óriási patkány liheg a falnál, a sebeiket nyalogatva egymásból merítenek erőt, de hát a parancs az parancs volt, elméjükön még mindig ott nehezedik Samael tudatának kínzó súlya.



A hozzászólást Samael Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 31, 2014 1:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Márc. 30, 2014 9:39 pm

Néhány napja még csak annak, hogy fogtam és kivéreztettem Demetrius fattyát, aki ennek a városnak az ura volt. Eljött az ideje némi tisztogatásnak, hogy rendet tegyek. Sosem volt még ekkora városom. Sosem volt még ennyi oktondi vámpír, aki a mesterének tekintett. Némelyekkel meg kellett vívnom, mások egyszerűen csak fejet hajtottak a borzalom láttán, vagy hallatán, amit korábbi mesterükkel tettem. Mexikóváros a fiatalok városa. Az érzékiségé, a mocsoké, a szennyé. Nincsenek itt nagy öregek, ezt abból is tudni lehet, hogy Antonio mindössze 84 éves volt. Vagy 82. Tudja halál, mindenképpen derogáló volt számomra, de ezt az aprócska problémát immár kiiktattam. Azóta a többieket is.
Csak egyvalami van itt, ami okoz némi fejtörést, mégpedig egy vámpír, aki öregebb nálam, jócskán, úgy érzem, legalább annyival, mint amennyivel én öregebb vagyok a kis porbafingó mexikóiaknál és a betelepülőknél.
Kiszállok a kocsiból, és megigazítom az öltönyöm a csuklómon, lepöckölök egy láthatatlan porszemet a karomról, közben kiszáll a többi hiéna is, akik velem jöttek. Két alfa hím és egy igen dekoratív nőstény, aki emlékeztet... Emlékeztet őrá, akit szintén magam mögött kellett hagynom, és nem engedtem, hogy velem tartson ide. Egyszóval, fiatal volt és erős, a két hím pedig szintén elég tapasztalt, egyikük maga a falka Naibuja.
A két hím az épület megkerülésével a keskeny sikátor másik végét zárta el, Georgina pedig mellettem lépdel, cipője halkan kopog az olcsó aszfalttal futtatott utcán. Megérzem a vér szagát, és noha nem lélegzem, most mégis mélyen szívom be ezt az illatot.
- A vámpír vámpírt ölt - szólalok meg lassan és vontatottan. - Ez nem megengedett a városomban, idegen - közlöm meglehetősen álszentül, ahhoz képest, hogy mit is műveltem a város hajdani urával, ráadásul ha rég itt van a városban, ezt tudja is talán, már ha kommunikált bárkivel.
- Amellett, a területemen vadászol. Nem tetted még tiszteleted nálam, ennélfogva akár vérig is sértődhetnék.
Hah. Vérig. De jó poén.
- Mutatkozz be, miként azt nagyon jól tudod, hogy illett volna! - szólítom fel rá.
Árad belőle valami vad és állati. Árad belőle valami ami egyáltalán nem idevalósi. Idegen és egyáltalán nem érzem helyénvalónak itt a jelenlétét.
Két patkánya reszketve bújik a falhoz, fogalmam sincs mi lelhette őket, de bűzlenek. Utálom a patkányokat. Nagyon. Nem is rejtem véka alá, megjelenik egy rövid fintor az arcomon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Márc. 30, 2014 10:15 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Izzás a vérben. És métely. Korcs betegségek hordozójából falt a vámpír, és talán észre sem vette azt, amit neki kell undorral kiérezni a véréből.
Kötekedett vele, ingerelte, bosszantotta, el akarta terelni irányítatlan portyájából valami felsőbb hatalom felé, ugyan már. Tűrhetetlen sértés, mi lehetne felsőbb hatalom nála? Hogy jöhetne ahhoz a helyiek arctalan tömege, hogy megpróbálja magával sodorni őt, akit szirtként körbefolyhatnak legfeljebb, de el soha nem boríthatnak.
Rövid társalgásuk kurta megoldásba torkollott és most, ahogy felemeli a fejét a nyakából már nem sok élet van a vámpírban. Annyi még pont, hogy kósza remény lobbanjon a haldokló kebelben, a vérhiányban fuldokló agy gondoljon egy utolsót, ura talán megmenti gyötrelmes, értéktelen, vézna kis életét, aztán....
… aztán a semmi jön. Samael ujjait a harapott nyaksebbe fúrja, a lábával leszorított testről lassan szakítja le a fejet éppen úgy, ahogy felegyenesedik, hogy szembetekintsen nem várt közönségével.
- Ismerlek téged, láttalak már - mély hangja a nyelven szól, amin megszólították. Puhán, sűrűn és súlyosan gördülnek az állán a vércseppek, a torkára borulnak, akárha maga is sebet kapott volna, egyszerű ingének sötét nyaka mohón issza be a hűlő cseppeket. Szürkés szemeit a férfire szegezi, nincs szüksége arra, hogy a menekülési utakat elzáró váltókra tekintsen. Ha erőviszonyokként felvonultatott mellékszereplők, de akkor is csak mellékszereplők.
Milyen kár, hogy a patkányai valószínűleg belepusztulnának sebesülten a harcba. Sötét szórakozás volna.
- A te városod? - kaccantja hűvösen, ezredéves rátartiság nemesedik az arcélére. - Ifjú vagy még egy ekkora városhoz - a hangjában nincs sértés, nyersen közli a tényt, ridegen, ahogy a kezében a fej is csak egy rideg arca a valóságnak.
Átlép a test felett, lábnyoma a poros betonon véres jobbos önálló talpsor.  Lassan lép, ám céltudatosan, árnyéka közelebb és közelebb vetül a gyér fényben, akárha semmi nem állíthatná meg, sietség nélkül.
- Akár megtehetnéd. Sértődj, és pusztulj a hisztérikusokkal - félmosolyra görbed a szája sarka, az őrület maszkját vonja ez a mosoly az arcára.
- Samael Morgan vagyok - a hangja tisztán csendül, néhány lépés távolságból, a zsákmányolt fejet előrelendíti a kezében, de nem ejti a másik elé, csak mereven kitartja. Ó, ősi, csodás, barbár hagyományok, fejeket fosztó kelta szokások, új, civilizált barbarizmusban kell újraélednetek.



A hozzászólást Samael Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 31, 2014 1:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Hétf. Márc. 31, 2014 11:51 am

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Atyám sohasem papolt nekem arról, mi dolga egy mestervámpírnak az övéivel. Ő sohasem adott instrukciókat arra nézve, hogyan kellene viselkednem hasonló helyzetekben. Nem nevelt hercegnek, nem szánt uralkodásra. Talán pontosan tudta, hogy félnie kell tőlem, amint hatalom kerül a kezembe. Vagy az is lehet, hogy azt akarta, mindent a magam kárán tanuljak meg, mert akkor tudásom szilárdabb és érettebb lesz. Mindent, amit az uralkodásról tudok, mégis tőle tudom. Hiszen évezredig uralkodott felettem, akkor is, ha századokig nem láttuk egymást. Még talán most is így lenne, még talán most is elgyengülnék előtte és térdre hullanék, hiszen csak tékozló fiú vagyok, vágyva az atyja figyelmére, vágyom látni arcán a büszkeséget, a vonzódást, a szeretetet, a vágyat, mindazt, melyből oly kevés jutott nekem. De kivetett magából, mint egy elfekélyesedett sebet, és már nem vagyok a fia többé, bármennyire is akarnék az lenni, végleg elege lett belőlem, meggyűlölt. Olyan biztosan érzem ezt, mint azt korábban, hogy még a távolból is óvón figyelt sötét szeme.
Azt mindenesetre tudom, hogy noha elvileg egy mester nem hagyhatja halni az övéit, mindig vannak értékes és kevésbé értékes bábuk a sakktáblán, ezt mindenki tudja. Ebből a torzonborz Kalibánból mindenféleképpen igen értékes bábu válna. A nyersesége, barbárság brutalitással ruházza fel, korát csak tippelni tudom, de könnyen lehet, hogy ő is. Nyugvón figyelem, amint eltépi az egykorvolt vámpír fejét a testétől. Mennyire nagyon hasonló ahhoz, amit én tettem két éjjel ezelőtt. Mi ez, vajon evokáció? Fenyegetés? Nem borzongok meg, a nőstény undorát hideg elmémmel csillapítom.
Ismer? Nos, ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Demetrius az egyik legöregebb vámpír, aki még él és mozog, a primogénjét bizonyára sok helyen ismerik, ha más nem, hallomásból. Vagy az is lehet, egyedül csak magamnak köszönhetem híremet.
- Honnét? - kérdezem rögvest, és tekintetem egyenest az acélszín szemeken tartom, nem csúszik lejjebb se a sűrű vámpírvérrel az állig, majd a nyakra, se a keskeny ajkak mozgására.
A hűvös kacagás olyan, mintha vascsövet reszelnék alumíniumfűrésszel, és mérhetetlenül feldühít. Hirtelen vérmérsékletemet azonban visszafogom, egyelőre.
- Ha ez így volna, vajmi kevés városnak van érdemes vezetője - vélekedem. Nincs a földön annyi ezeréves vámpír, ahány hercegség, méltatlankodása sértő és irracionális. - Ifjúságom mindenesetre sok szempontból erény vénségeddel szemben.
Bolondnak tűnik. Bizonyára az. Vámpírfejedelem lehetett egykor, ám most csupán bugris öregnek tűnik, aki nem képes már elviselni szörnyű létének istentelen hosszúságát. Csak meg kell neki mutatni ezt, és máris kész a csapda.
Amint arcom elé emeli a fejet, arcizmom sem rezdül, belenézek a holt kidülledő, vérző szemeibe, majd vissza a vámpírra, teljes nyugalommal, nem úgy, mint Georgiana mellettem. Felköhög, öklendezve, és elfordul. Hánynia kell, vacsorája epétől és emésztőnedvektől bűzlő tartalmát a sikátor falára okádja. Csss, csss, szépségem. Nem keltesz így túl jó benyomást.
Megint az az érzésem támad, hogy a levágott fejjel szimbolikusan jelezni akar nekem valamit, bár könnyen lehet, hogy csak paranoiám dolgozik bennem.
Megfogom a fejet, belemarkolok a hajba, és elveszem. Áldozatként is tekinthetek erre. A macskák is szájukban hozzák a verebet gazdáik elé. Talán ezzel az áldozattal hódol be.
- Remek, de mi az igazi neved? Nyilván nem ezzel az alteregóval születtél és lettél vámpírrá - faggatózom tovább.
Ha átadta a fejet, két kézbe veszem, megszemlélem, mintha kristálykoponyát tartanék kezemben.
Aztán fogom, és úgy odabaszom a falhoz, hogy hallom törni a csontot és loccsanni az agyvelőt, noha nem nézek oda, még az arcunkra is fröccsen belőle, Samaelére és az enyémre is. Ha ez áldozat volt, ezzel fogadtam el és használtam fel kívánságom szerint. Ha fenyegetés volt, ezzel semmisítettem meg a fenyegetést.
- Küldd el patkányaid. Jöjj velem és beszélgessünk - invitálom. Most még kedvesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Hétf. Márc. 31, 2014 1:37 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Rezzenetlen szeme nem pillant félre, világos lélektükrének sötét mélyére engedi a város urát, csalogatja, hívja szinte, mert ez a sötétség vérpárától gőzös, nedves, buja, erőszakos, sötét és fenséges, fenevadként nemes. Tékozló mennyiségben ott van minden, amiből oly kevés jut a szánnivaló új generációnak, hatalomvágy, véres céltudatosság, erkölcsi szabadság és embertelenség, fagyos, fájdalommal csiszolt és vérrel oltott logika, könyörtelenség, éhség, mohóság, szenvedés, mely nemesít és elhivatottság, ami felemel. És a tudat, annak a tudata, hogy hol is helyezkedik el a földi táplálékláncban.
Mert nincs senki, aki náluk többet tudna. Istenek az emberek és a váltók felett, de istennek lenni nagy felelősség, nem csak hatalom, pazarolni vétek, a vétkesek pedig pusztuljanak.
- Ezredéve még kevesen voltuk, akinek volt szeme és füle rá, ismerhette mindannyiunkat - provokatív hirtelenséggel szól németül, mindig is kedvelte ennek a nyelvnek a durva, darabos hangzását. Agressziót olt minden egyes szóba, legyen akár békés, akár alázkodó is. - Elhagyott, tébolygó gyermek. A ravasz. Az áruló. A vérben fürdő és tobzódó - elmosolyodik. Akárha önmagát is jellemezné, valami elnagyolt párhuzamossággal.
- Vajmi kevés városnak van érdemes vezetője - ez nem feltételezés, hanem rideg tényként közölt ítélet. A hangsúlyából kiérződik, nem sorolja az érdemes vezetők közé Judast sem. Még nem. Száraz nevetésre nyílik csak a szája, lerázza magáról a vénség kritikáját.
Leráz magáról mindent. Talán valóban őrült, a téboly lángja a szemében lobog, de ilyen korban és erőben mindannyiuk szemében ott lobog már, jól-rosszul leplezve. A téboly ellen csak az emberi gyengeségek védhetnek, de Samael nem kívánja a gyengeséget, nem vágyik a halandó életek múlandó örömeiben kiélni magát, hogy őrizgesse maradék józanságát. El tudja engedni, ha nincs rá szüksége.
El tudja engedni a fejet is, ahogy a másik vámpír megragadja, az aszfalton mögötte és körüötte vér és húsdarabok, derűs pillantást vet a rosszullétével szemben elbukó váltóra, aztán gondol valami a sajátjainak, a patkányok egymáshoz húzódnak közelebb, a szemük üvegesen csillog, fájdalom és kábulat, mennyire szívesen menekülnének a szennyes csatornák felé.
- Az igazi nevem...
Üvegesre hasad a nagyszerű pillanat, a diadalittas roppanás, ahogy holt fej alakot vált, masszává és darabokká válik. Már nem fej. Ahogy Samael sem Samael, s az emlékezet kútjából felbuborékol a Hang.
- Mathias!
Megfeszül, dühödten fordul meg a karzaton. Ó kit szólít Gabriel! Kit hív magához, kit, kit, kit akar jobban, mint őt, kit tisztel meg gyönyörű önmagával, kit emel, fel, kit, kit, KIT?!
- Mathias! - a vállán érzi a feddő hanghoz a kezet,  visszafordítja a korlát felett, aminek simulva az imént még az ájtatosságba réved szerzeteseket leste éhesen. Engedelmesen simul oda, árnyékba kerül, Gabriel árnyékába, és így még páratlanabb lakomának tűnnek. Megosztaná vele. Ha kívánná, mindet végigkóstolná, hogy a legínycsiklandóbb vérrel csillapítsa gyötrő szomját. Tudja, hogy sokkal jobban gyötri, érzi rajta. - Tisztelettel tekints rájuk. Tisztelettel és alázattal, ők...
- Mit számít a születés? Aki téged szült és nemzett, is átkozott nevet választott átkozott sorsodhoz - lassú harag gomolyog elő a hangjából. Nem tehet róla Judas. Nem tehet róla senki. De valakin meg kell bosszulnia sötét kedvét.
- Beszélgessünk - előrelép, a kezével int, a patkányainak elbocsátólag, de a tudata mást parancsol, a fürge mancsok nekiiramodnak, hátha mégis megszabadulhatnak, azt sem bánják, hogy ehhez rá kell támadniuk a sikátor végének őrzőjére. Két vérző patkány, sebesültek, de a sebesült vad veszedelmes, megtébolyított, szerencsétlen teremtmények.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Kedd Ápr. 01, 2014 11:28 am

Tekintete olyan mély, mint az ásító Pokol. Azt hiszem, ha meglenne a képességem belétekinteni, magába rántana a téboly. Tartok ettől: az őrülettől, holott lehetséges, hogy már réges rég elemésztette elmém, s a racionalitás, melyet én annak képzelek, férges üledéke csupán az egykorvolt észnek, mellyel bírtam. Megőrülni ennyi idősen olyan könnyű, józannak maradni viszont olyan nehéz.
Mindünknek megvan a maga démona, mellyel küzd, s mely olykor felemészti. Az enyém a düh. Atyámé a kéj. Kéjdémonnak lenni, elismerem, mindig vidámabb elfoglaltság... Én azonban haragból születtem, és istenbizony, megérzem, mikor valaki hasonló énhozzám. Megérzem a mélyben vöröslő izzást. Látom a szemekben azt, amit a magaméban, tükröt mégsem tart elém, legfeljebb az iszonyat.
Ha tudna a vámpír borzongani, borzonganék ettől a tekintettől.
Őszintén szólva, meglep a nyelvválasztással. Elkerekedik kissé a szemem, pókerarcom nem tudom megőrizni vámpírlétem előtti anyanyelvem hallatán. Milyen apró gesztus, mégis mennyire őszinte reakciót vált ki! Majdhogynem nevetséges, annyira manipulatív. Apró félmosoly jelenik ajkamon meg, majd tűnik el, amint a jellemzésem elhangzik.
- Ki nevez árulónak? - csattan a kérdés, ugyancsak ó németséggel. - Atyám? Vagy csupán te ítélsz annak? - vádolom meg vele rögvest, pedig nem, ó nem ő volt az egyetlen, aki ezzel vádolhat, de tudjuk, a vádak természete ilyen: sértett, örök. Szégyenfolt ez a szó a nevemen s nevem maga ez ősszégyen. Mégis büszkén viselem, hiszen mindenkit megbotránkoztat.
A legtöbbek vámpírlétük kezdetén nevet választanak maguknak, melyen az öröklétbe lépnek. Ám sem atyám, sem én nem tettünk így, halálunkkal személyiségünk nem tagadtuk meg s nem illettük más fantázianévvel magunkat soha. Azonban egy ilyen ősöreg lénynek, mint az előttem álló "Samael Morgan", bizonyára nem ez a neve. S ha tudnám, mi az, tudnám talán viszonozni felismerését, és mondhatnám: ismerlek. Különös dolog zajlik le azonban: előttem történik meg a törés. Hátrálok egy lépést, meg ne fertőzzön.
- Születésed nélkül magad sem volnál itt - emlékeztetem, hogy ne becsülje le az anyát, s benne a nőt és nőstényt, csak azért, mert az ő magva immár terméketlen, akármelyik nőstényben vetné is el, hiába volna. Enyém nem különben, mégis tisztelem a nőket, hisz erősebbek, mint legtöbben gondolnák.
Azután megrándul orrcimpám. Kissé, mondhatni, allergiás vagyok arra, ha Júdást emlegetik nekem, milyen ostoba, milyen maradi! Esküszöm, szülőanyám ezer évvel ezelőtt is felvilágosultabb volt, mint némely mai ember vagy vámpírfajzat. Ám talán megbocsátok ennek itt, elvégre oly öreg lehet, begyöpösödött talán...
Bár nem. Ez a buta előítéletesség mindig megbocsáthatatlan.
- Én legalább nem teszek úgy, mintha más volnék, mint aki vagyok. Sorsom nem anyám adta nekem, csupán életem, új életem pedig Atyám, átkozott lettem bár, átkot nem anyám, hanem Atyám vonta fejemre, nem nevem átok, csak azok szemében az, akik restek voltak valaha saját gondolatra és egyben lenyelték, amit az egyház letömött a torkukon évszázadokon át! Júdás egy bűnbak, holott egyetlen hű és bátor követője volt Istennek, és EZ az átok, EZ a félrevezetése mindennek, ami körülvesz, nem az, mivé szültek! - emelem fel a hangom, belefeledkezve anyanyelvembe s felgerjedő dühömbe.
Az én haragom nem lassú métely. Az én haragom robban és pusztít, majd csillapodik. Megsebez, nem megmérgez, mérgezni csak engem tud, mert bennem oly rengeteg.
De belemegy. Belemegy abba, hogy vendégem és/vagy foglyom legyen, nem döntöttem még el. Két hímem elereszti a két patkányt, bár az egyik követi majd őket. A másik hím átsétál a sikátoron, átlép a fejetlen hullán, de távolságot tart "Samael Morgantől". Én sarkon fordulok, visszamegyek a kocsihoz. A nőstény beülteti Samaelt hátra, ők maguk a hímmel előre ülnek, én hátra, Samael mellé. Elindulunk.
- Legalább ízlett az ifjú vámpír? - érdeklődöm majdhogynem csevegve. Ki kell köszörülnöm az iménti csorbát, melyet dührohamom keltett mérgező harmóniánkban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Kedd Ápr. 01, 2014 1:52 pm


A sötétség nem kedveli a magányosságot. A sötétség szeret elrejteni, de ha nincs kit elrejteni, akkor a sötétség léte is oly céltalan. A könyörtelenség sem magányos elfoglaltság, hiszen a könyörtelenség eszközéhez kell egy tárgy, amin kiélheti magát. Így van ez a tébollyal is. Aki hasad, akinek a világa darabokra hullik, az maga mellé kívánja a hasonlót és az ellentétest is, az egyiket társnak, a másikat viszonyítási pontnak.
Őrületében lehet oly józan, mint egy tudós, oly precíz, mint egy kifinomult műszer. Őrülten bármire képes lehet, ledobva a gátlások és a józan ész visszatartó láncát. És őrülten önzhet is. Maga határoz, hogy megosztja-e felmagasztaló tébolyát a másikkal. Mérlegre teszi Judast, mérlegre bizony, még nem is sejti az ezredéves, de a tettei, a szavai, a hangja, a megjelenése, a kiformált gondolatai már a rézserpenyőben hevernek, aprót kattan minden gramm plusz tudás róla. Az egyik oldalon ő hever, a másikon Samael gyűlölete, amivel gyűlöli ezt a vele szemben álló hatalmas, de nem elég hatalmas lényt, amiért az útjába merészelt állni, és elemésztené, ó, de mennyire elemésztené szívesen, vadul és energikusan.
De Judas szép fejét kinek nyújthatná?
A tébolynak társak kellenek. Akikhez suttoghat, akiket kétes igazságával kínálhat.
Más szemmel méri végig a németségére reagálót. Szinte nem is látja mellette a nőt, a vérállatot csak besorolja a környezeti elemek közé, oly nagyon érdektelen a számára. A közös kedvtelésüket adó nyelvnél maradva a hozzá hasonlókat úgyis végképp kirekesztik.
- Én nem ítélek - nem sérti a vád, el sem ér hozzá, a felelete tiszta, a mosolya véres ártatlanságot sugall - mondom, amit hallottam, felismerlek a tudás alapján, amit megszerezhettem - hűvös szavainak kristályos dallamcsengése alatt képtelenség kivenni a mögöttes szándékot.
- S vajh mit számít az én születésem? - a szemei szűkülnek a hátráló lépés nyomán, mintha bátorítaná, ő maga éppen annyit lép közelebb, a korábban kitartott fej vérpocsolyája glória a cipője körül, bár a szavak árja éppenséggel meg is hátráltathatná őt is, kemény németségük csattogni tűnik a sikátorban, belekóstol a szenvedélybe, kissé megemelve az állát a fejét gőgösen kiemeli belőle.
És csak mosolyint. Ajkainak zárt íve mögött agyarakat rejt a száj, de egy szörnyeteg is képes szép arccal úgy mosolyogni, miként egy ember teszi, jó kedvvel és derűvel.
- Nomen est omen Judás. E halhatatlan törvényszerűséget még nem érettél meg eltörölni. A bűnbakot az ember teszi, de számít-e bármi más azon kívül, amit a többi teremtmény lát benned? Mit sem ér az önhit, az önismeret, a tetteid létjogosultságának bizonyossága, ha átkot vonszolsz magaddal, ami megfertőzi a rólad alkotott véleményt és a feléd irányuló szándékot, mert már a neveden ott a bélyeg. Nem kell ehhez Atyád - kacag hűvösen. - Amíg az emberek között élsz, átkozott vagy a neved és tetteid átkán, de ha tetteid mégannyiszor is megcáfoltak volna, akkor sem lennél más, csak valaki, aki az árulás nevét viseli. Lázadozni ez ellen ifjonti hév, nem vitatom el a jogod hozzá - és emeli a vállát kifinomult keccsel és lassan, nem kapkodó közönnyel, hanem megfontolt ráhagyással.
A gerjedő düh gyönyörű. Bimbó, ami a pusztítás virágát rejti. Miért ne indulna hát meg vele, miért visszakozna, miért váratná? Egymást gyors ritmusban váltó vágyai úgyis kívánják a társat magukhoz.
Nem kímélve a kocsi belsejét véres kezeitől elhelyezkedik, kíváncsian szemügyre veszi a forró gőzükkel csábító váltókat elöl, amíg Judas beszáll, de a figyelme látszólag még akkor sem fordul felé, csak amikor a kocsi mozgásba lendül, és a kérdés elhangzik. Micsoda kérdés.
- A vér az vér - fordul, az ifjonc vérétől síkos ujjai már Judás torkán tapadnak, a kocsibelsőben fölé fordul, a térdét az ölébe vágja erővel, a körmei a bőrébe mélyednek, ahogy ráhajol, a másik keze a felé levő kart ragadja meg a fajtájukra oly jellemző kérlelhetetlen erővel.
- Kínálnád-e magad a helyébe, te rátarti úr? ~

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Csüt. Ápr. 03, 2014 12:08 pm

Ha tudnám, hogy fejemet a nyakamon csupán az tartja Samael Morgan szemében, hogy egyszerűen nincs, akit érdekelne, ha levágná, bizonyára rögvest véget vetnék az életnek. No nem a magaménak, hanem inkább azénak, aki ítél felettem, vagy azénak, akinek mit sem számítok már.
- Ch - felelem egyszerűen ciccenve. Méghogy nem ítél. Mindenki ítél. Ne legyünk már ilyen álszentek. Ennyi erővel azt is mondhatná magáról, hogy felszentelt pap.
Kezd dühíteni. Mégis mi az úristenért latolgatja azt, hogy mi mit számít? Hát nem tudja, hogy vámpírok közt más se számít, csak a vérvonal? Hát nem tudja, hogy ehhez az információhoz az is adalék, hogy kit milyen anya szült? Pokolba vele, oktondi barbár! Egyszerűen csak válaszoljon a kérdésre, miként kérdezem, igennel, nemmel, vagy válasszal, s ne kérdéssel, mert a kérdésre kérdéssel ha valaki soká felelget nekem, igen hamar véget vetek a diskurzusnak, mert mindennél jobban gyűlölök egy helyben toporogni és a saját farkam szopni.
Nomen est omen... Nomen est omen?! Hát ennél többel nem tud előrukkolni?!
- Ezeket a szavakat hallottam már ezerszer, tízezerszer! - intem le. - Ugyanolyan unalmas, mint ezer évvel ezelőtt. Adok én okot neked számtalant, hogy árulónak tarts, de hogy kacagj rajtam, arra nem.
Veszélyes témát pedzegetek mondjuk ezzel, hiszen az atyját megölnie a vámpírnak a legmélyebb, legsötétebb bűnök egyike, melyet csak elkövethetünk, ha nem a legsötétebb.
A kocsiba azzal a határtalan önbizalommal szállok be, hogy semmiképp nem fog megtörténni, ami megtörténik. Éppen ezért ülök magam hátra, és nem valamelyik hiénát küldöm oda Samael Morgan mellé. Hiba volt.
Amint síkos keze torkomhoz ér, finnyásan húzom el a szám, felmordul azonban a bennem szunnyadó fenevad, hiszen a nyak vitális pont, egyike azon kevés helyeknek, ahol kárt lehet tenni a vámpírnak. Nem a fojtogatással, persze, hogy nem. Hanem azzal, amit bírhatatlan, megátalkodott természetű vendégem az imént prezentált egy huszadrangú vámpíron a sikátorban. Nemcsak megdöbbent, de felháborít a testhelyzet, melybe kényszerített. Ezt a felhorgadó dühöt és ellenkezést láthatja tükröződni méregszín szemeimben, ahogy visszameredek rá, leghatározottabb józansággal elhatárolva magam tébolyától, és a fájdalom, melyet térde zúzott az ölembe, leküzdhetővé válik a vér elvonásával.
Az anyósülésen ülő hímem persze azonnal reagál, mondhatni gyorsabban, mint én, aki belefagytam a pillanatba. Samael halántékának szegezi a fegyvert, ki tudja, melyiket épp: amelyikben szenteltvíz-fecskendő van, vagy amelyikben csupán ezüstgolyó keresztmintával?
Megragadom Samael kezeit saját nyakamon, hogy lefogjam őket, combjaim derekára zárulnak, miközben elbődülök saját nyelvükön:
- Lőjj!
Ennyire futja a levegőmből, a férfi pedig lő, meghúzza a ravaszt, eldördül a fegyver. Hangja alapján csak sima ezüstgolyó, bizonyára ez volt kéznél.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Csüt. Ápr. 03, 2014 2:23 pm



Kíváncsi rebbenés a szemének kékjében, de sajnos a ciccenést nem követi kifejtés.
Pedig vitatkozna a gondolatokkal. Nincs is kedvére valóbb mulatság, mint egy véres éjen vitatkozni olyan filozófiákon, amik a világ folyását befolyásolhatnák. Ha befolyásolhatnák.
Noha Samael sokat tud, sokat beszél és gondol, az elméjében végeláthatatlanul tornyosulnak az elméletek és gondolatok, valójában ő maga nem gondolkodó. A kora lehetővé teszi, hogy rettentő tudása legyen, de mindezek ellenére nem válik igazán eszmével élő teremtménnyé. Vérre, kéjre, tudásra, hatalomra éhes mohó szörnyetek, aki a filozófiai tudást is csak szomjazza, de nem képes újat alkotni benne.
Ennek ellenére évtizedeket és századokat áldozna elméletek megvitatására. Van miből gazdálkodnia.
- Az igazságok nem változtatják az alakjukat, így lehetséges, hogy ugyanazt hallod - benne is van rátartiság, ha szükséges, használja, de a derű lemoshatatlanul véres arcára ivódik Judas bosszúságára.
- Nem kell nekem okot adj. Nem kell nekem számot adj -
~ és az utam sem kellett volna keresztezned. ~
- Bocsásd meg, hogy kacagni látsz, ha sért. Az oka a másféle szemlélet - puhább hang, szinte hízelgő, ahogy közel kerül, mert közelebb akar kerülni.
Társra vágyik. Vagy áldozatra. Társra és áldozatra.
De inkább áldozatra. A rátartiság megtorlásért kiált, a vérszomja boldogan buggyan fel, és az impulzus végigrohan a csontokon és izmokon.
Kevés műszer lenne képes kimérni azt az erőt, kimutatni sérülés nélkül, amivel az egyik vámpír a másiknak képes esni. Egyáltalán nem becsüli le Judas fizikai, vámpíri, vérben rejlő erejét, noha jócskán a saját képességei alá helyezi a mércén, olyan vadul és erővel mozdul rá, amibe a halandó helyben szörnyet halnak. Talán egy gyengébb vámpír is elporladna fájó fogásában, a rémületbe halna bele, mert szürke szemében fakó lovas a Halál maga, kegyelemmel nem kecsegtet. Csak a kíváncsiság, a kárhozott kíváncsiság miatt veszteget másodperceket, hogy lássa a másik arcán és szemében a hatást, hogy az utolsó és talán egyetlen őszinte megnyilatkozást egy vámpír életében, a pusztulás előtti pillanatot magába igya.
Vagy egyszerűen csak igya. Másfajta, fémes halál ásít a háta mögött, a testének ellenfeszülő vámpír ellenállását mély mordulással konstatálja, aztán lecsap, belemar a másik nyakába oldalt, a keze mellett, vállába fúrja hosszú fogait, aminek mérge a fájdalom, dühödt élvezettel nem is kortyolja az érett vért, csak felharapja a húsát, minél nagyon kárt és kínt oltson belé. Élvezné a sikolyának muzsikáját, a vonaglását, s noha az életösztönei szerint a kocsiajtó felé kellene vetnie magát, másféle ösztönök kerekednek felül, amiket csak a túl közeli és túl hangos durranások foghatnak vissza.
Egy lövés persze közel sem elég, hogy a vámpírúron élősködő elcsituljon, a nyakába, gerince körül fúródnak a testébe a golyók, iszonyú, véres tusakodásuk megtölti a hátsó ülést, ahogy odébbrántja a fiatalabb férfit a kárpiton és hátrarúgva a bizonytalan egyensúlyi állapotú hím ülését és megbolygatja, de a szerencse mégis nekik kedvez.
Mert egy idő múlva a bestia elcsitul, nem harapnak a fogai és nem markolnak erős kezei, tónusát vesztik az izmai, és felsebzett idegpályái fájón nyúlnak egymás felé, hogy újra egyek legyenek, de csak az idő gyógyít be ily mély sebeket. Az idő és a vér.
Addig az alkotó pihen az árulóra bukva.
A tehetetlenség halál, de nem latolgatja a végzetet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Csüt. Ápr. 03, 2014 10:31 pm

- Természetesen - értek egyet vele, neki aztán végképp nem tartozom elszámolással, hát mégis ki ő? Mi ő? Főleg nekem. Senki és semmi. Csak egy vén vámpír, akivel ekkor még úgy hiszem, kellemes éjszakám, éjszakáim lesznek, talán. Feltéve, hogy leszáll a Júdás témáról, és átnyargalunk valami sokkal izgalmasabbra, érdekfeszítőbbre.
Minden tervem szerte foszlik azonban, mikor rám veti magát. Megvonaglok alatta, lefogom térdemmel, kezemmel, ő azonban rám harap.
Épp, mint atyám, mikor fegyelmezni akart. Mikor büntetni akart. Mikor örömet akart szerezni. Fogott, maga alá gyűrt, és feltépte a nyakamat, te szentséges Pokol, pontosan ugyanígy! Akaratlan is azon pörög az agyam, hogy miért kapok büntetést, miért reguláz meg. Az agyarai nem hegyesebbek Demetrius agyarainál, a szorítása nem szorosabb, maximum durvább és szikárabb, de...
Nem! Küzdenem kell ellene. Ez nem Demetrius. Igazságok, féligazságok helyett most kizárólag tévedések vesznek körül. Főleg a saját igen nagy, ám hűséges hiénámnak köszönhetően nem végzetes tévedésem. De a fiú lő, még ha nem is teljesen időben, hiszen az emberi agy olyan lassú, mint a féreg, mely nyújtózni próbál, tempót tartani próbál, de úgyse megy neki olyan félistenekkel szemben, mint én, vagy Samael Morgan.
Elképesztő, hogy noha hallom a pisztolylövést, még így is érzem, hogy szorít, hogy harap és tép. Egyedül azt nem érzem, hogy inna belőlem. Miért? Miért nem?! Szinte sért, és ekkor döntöm el, hogy le fogom lökni magamról, azonban Georgiana félrerántja a kormányt. Érzem, fordul élesen a kocsi alattunk, mégsem szakad le a vámpír rólam, mégis milyen erő lakozik benne?!
A második lövés már nagyjából megbénítja. Zsibbasztja tagjait. Pontosan a nyakcsigolyáján találta el, éreztem a rándulást és tapintom is, ahogy egyensúlyom próbálom megőrizni az ülésen.
- Tartsd egyenesben a kurva istenit! - förmedek rá a nőstényre, miközben még mindig görcsösen fogom a rám támadó vámpírt, noha ő már nem mozog. Nem tudom, mennyi időnk van, de meg kell sokszoroznom. Fogom, feltépem az aortáját a kulcscsontja felett, és szívni kezdem szúrós, erős vérét. Iszom. És iszom. És iszom belőle.
Noha eszem ágában sincs egyelőre elpusztítani (ahhoz túl erős szövetséges tud lenni belőle), hosszú időre tehetetlenné teszem azzal, hogy szinte az utolsó csepp vérét is kiszívom belőle.

Koporsóban ébred. Korábban, mint én, ám a koporsó belül keresztekkel van tele, vas- és acélpántokkal van lezárva, és szentelt vízzel locsolták körbe felszentelt papok. Mikor én ébredek, pár órával később, rajta és rajtam kívül senki sincs ébren a városban. A koporsón belül ezüstláncokkal és rózsafüzérekkel van körbetekerve, töviskoszorúval, bársonypárnán.
Mennyire szentségtelenül néz ki. A koporsó üvegfedelén keresztül nézek le rá. Egy ideje nézem őt.
- Teljesen mindegy, melyik városban kötöttél volna ki, ígyis-úgyis nekiestél volna a Város Urának, igazam van? Mondd csak, nem szeretnél ellátogatni New Age Citybe véletlen?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Pént. Ápr. 04, 2014 1:56 pm


Szentségtelen erő lakozik benne.
Ugyanez az erő téríti magához álmatlan, holt, sötét álmából. A tekintete rögvest feltisztul, halálának sebei nem halványodnak el a bőrén, nincs benne vér, ami elgyógyíthatná, láthatatlanná tehetné annak a két vámpírnak az örökkön megőrzött fognyomát, marcangjeleit, akik egykor a nemlétbe taszították. Szerencsére nem látja, csak érzi a sebeket, kényelmetlen helyzetét fészkelődés, moccanás nélkül méri fel.
Alapos. Milyen alapos, a fájdalom ott vibrál a szája szélében, nem küzd ellene, ő, aki annyi kínt és szenvedést mért ki másokra, nem a küzdelemben látja a továbbfejlődés útját. Megszokja és elviseli, holt létezésének hozzátartozója lesz, amit magányosan átél szűkös börtönében, ahol csak a saját gondolataiba temetkezhet a testének megrontása ellen.
Valójában nem töri meg ez a bánásmód. Nem. Mozdulatlanul és bénán várakozik, türelmesen, szellemben megerősödve, noha gyenge a vér hiányától és a szentségek közelétől, keserű igazságuk, amikkel az élőholtak létét gyötrik minden porcikáját áthatja, de nem csüggedtek a gondolatai. Hovatovább, halott lehetne, ha holtnak szánná őt a város ura, ámde még él. S az ilyen élet az jelenti, valami szándéka is célja van vele.
Őrült lenne, ha nem volna. Kevés az a vámpír, ki túléli a szeszélyes korokat és a saját fajtájának gyűlöletes természetét, vétek lenne, ha Judas nem élne a lehetőséggel. És, hogy vérét vette, olyan helyzetbe hozta őt, hogy tudni fog élni ezzel az alkalommal.
Bármit megtenne a vérért. Akármit. Az éhség nem a gyomrában sajog, szétárad minden tagjába, szomjazik a karja, a lába, a mellkasa, az elméje... és még mind. Undorító a gondolat, de valahogy szórakoztatja is. Bármit megtenni. Akármit. A lehetőségek túl sokfélék.
Bármit. Bármit megtenne. És Judas bármit megtehetsz. Szinte. És ahogy nézi a maga felett megjelent vámpírt valami dac villan beesett szemének szürkéjében. Csak egyszer szabaduljon ki innen, és megmutatja ennek a kölyöknek, hogy milyen is az a „bármi”.
- Csak annak estem volna neki, amelyik az utamba áll - lassan felel, megfontoltan, a szája száraz, élettelen, a bőrén harapásnyomok, és még a Judas ejtette seb sem tűnt el. Németül forgatja a szavakat, pimaszul.
- Mestered nagyszerű városából érkezem. Nem volt kedvemre való, hogy elhagyjam, de szükségem volt némi... mulatságra - minősíti tombolását.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Pént. Ápr. 04, 2014 8:53 pm

Miközben figyelem őt, eleinte a távolból, majd odalépve hozzá, azon tűnődöm, mely célra is lesz legalkalmasabb felhasználnom őt. Soká nem tudok rajta uralkodni, ez tiszta sor. Az ilyen vad rémeken nemcsak nem lehet, de meg se éri törekedni rá. Őrületük megbízhatatlanná, szilajságuk lázadóvá teszi őket. Ámde az elméjével valamit még kezdhetek.
Talán.
Ismerem az éhséget, mellyel ébred, ó nagyon is jól. Évekig éreztem, volt úgy, mit magamhoz vehettem, semmi nem volt, semmi nem ért. Olyan éhes voltam, hogy mit sem törődve az intelemmel, állati vért fogyasztottam, kockáztatva, hogy elrohadok majd belül. Szerencsémre, avagy balszerencsémre - hisz nem kellene már a nyomorult földet koptatnom, ha így lenne - nem rohadtam el belülről. Talán a túlélés ösztön felülkerekedett a rothadás fertőzésén. Talán csak én lettem az eleven dögvész. Akárhogy is... ismerem az éhséget Samael szemében. Ismerem azt az éhséget, amely olyan erős, hogy szinte küzdened kell vele. Olyan erős, hogy elemészt, felfal, és elveszi az eszedet. Noha távol akarom tartani magam Samel őrületétől, a tomboló tébolyt, mely az éhségét űzi, mégis látni akarom.
- Városom lakóját támadtad meg, alattvalómat - olvasom fejére bűnét. - Mit vártál? Hogy majd hagyom? - dörrenek. - Atyám lehet, hogy hagyta ezt neked, de én nem fogom!
Ráverek öklömmel az üvegre. Nem törik el, csak nyomatékot adok a szavaimnak. A koporsó, Samael testének ideiglenes szarkofágja egészében megremeg. Csontjaim elnyelik a rezgés utóhangját.
Közelebb léptem, hát megbámulom magamnak. Megnézem a nyomokat a testén. Nem vérzik, nincs mi vérezzen belőle, de a sebek ott vannak rajta és nem gyógyulnak. Eszményi látvány, bár pokolian emberi és szánalmas. Feslő sebek... uramég. Nyelnem kell.
- Most bűnhődsz múló mulatságodért. Remélem, megérte - gúnyolódom vele, hiszen megtehetem. Miért is ne tehetném? Ő odabent van, bezárva, én idekint, szabadon, korlátlan uraként. Akár így, ahogy van, kitolhatnám a kora esti napfényre.
- "Nagyszerű város"! - horkantom gúnyolva, felháborodva. - S mi olyan nagyszerű benne, mondd?! - dühödök fel, de a düh lelappad, miként a jegelt gyulladás.
- Miért kellett elhagynod? Atyám elűzött? Nem te volnál az első - jegyzem meg. Sajnos nem tudom leplezni a csalódottságomat, amint ezt mondom, fanyar felhanggá alakul torkomban, torz fintorrá válik arcomon és félrehúzódó ajkamon.
- Beszéld el, és talán kapsz némi vért ma éjszakára, hogy begyógyítsd sebeid, melyeket hajnal előtt újra feltépek.
Már észre sem veszem, hogy továbbra is németül szólunk egymáshoz. Édes az anyanyelv, de már nem sokkol a használata. Természetessé vált, mint minden jó, nagyon hamar.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Szomb. Ápr. 05, 2014 3:45 pm


A magányosságban felbukkanó emberi alak általában a magányos fogoly szenvedéseinek a végét jelenti. Legalábbis általánosságban, mert a bűnözésre és kegyetlenkedésre hajlamos ember megmutatta a Teremtőnek és a saját fajtájának is, hogy ezt az alapvető igazságot félredobva, a felbukkanás sokkal inkább jelentheti a fájdalom és kiszolgáltatottság elmélyülését, a szabadulás illúziójának az elveszítését is.
Nincsenek illúzió. Ridegen figyeli Judast, nem vár, nem kér, és nem is remél tőle valami homályos érzelmekre alapozott kegyelmet, elnézést, szánalmat. Az első lenne, aki ezzel visszaélve, a szabadulásának második percében megölne maga körül mindenkit, a fiú birodalmának alap és ékköveit, és talán őt magát legelőször. De az éhsége fegyelmező nagyúr, hajlandó volna ezt a percet elodázni, engedelmességet adni, hogy vért ihasson, élhessen, és tervezhessen a következő percre. A saját tébolyát elcsitítja ezekkel a vágyakkal.
Szinte szelídnek néz ki bársonypárnáin, szentséggel tömött fekhelyén.
- Gyönge városod gyámoltalan lakói minden erősebb érzésű hozzám hasonlót támadásra ingereltek volna. Amilyen az alattvaló, olyan az úr, ha ők méltatlanok hozzád, te is csak lefelé süllyedhetsz felemelkedés helyett - a szavai azonban egyáltalán nem behódolók. Kéretlen őszinteséggel felel, buja hazugságokkal minek is ámítaná, hízelgéssel miért próbálkozna, ha egyszer tetteivel már előre meghazudtolta azokat.
- Atyád városában erő lakozik, a teremtményeknek erejük és olyan szokásaik vannak, amik elfogadásra és alkalmazkodásra kényszerítik azokat, akik nem vágynak gyors pusztulásra. Nem vártam, hogy majd hagyod a nyájad csorbítani, de ha nem vonja el a figyelmem az, amit a létezéseddel képviselsz, aligha lehetett volna esélyed méltóképpen megtorolni, ilyen alattvalók által gyengítve - lassan beszél, mintha álmodna, kába erőtlenségében óvatosan mozdul a feje a párnán, mintha feszélyezné a sebeinek tükörképe a másik szemében, mintha ettől volna igazán leplezetlen, mezítelen és kiszolgáltatott.
Tűnékeny mosoly rebben fájó vonalú száján, talán megérte, se már a nagyszerűségét is elmagyarázta, pihen, amíg Judas dühe fellobban, az üvegen túl szorult helyzetéből mégis kíváncsi, tanulmányozó elme tekint a vámpírra, annak reakcióit, szavait magában raktározza el.
- Nem űzött el - még a keze is mozdulna, hogy ezt a képtelen vádat elhárítsa, de az izmok parányi, élettelen vibrálása is behúzza az ezüstláncok fájdalmát a húsának szikkadt mélyére, így inkább megdermed újra.
- Én nem osztozom a keserűségedben Demetrius iránt, de van, aki hasonló haragot táplál irántam - a vér ígéretére sóhaj szakad fel belőle, halkan, még a beígért újabb fájdalom sem halványíthatja el a vörösen derengő fényét az éltetőnek. - Demetrius városa olyan hely, ahol a magamfajta biztonsággal megvetheti a lábát. Elég nagy ahhoz, hogy vérállatok falkáit, és erős vámpírok tucatjait eltartsa, ha azok betartják a szükséges szabályokat. Az én gyermekem, aki olthatatlan vággyal űz engem, felismerte, hogy ha egyszer valóban berendezkednék ott, a próbálkozásai felemésztenék az erejét, így ideje korán lecsapott, hogy továbbkergessen. Mexikóváros jellegtelen tömegei visszaerősödni vonzottak, de nem végleg hagytam el atyád városát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Hétf. Ápr. 07, 2014 3:38 pm

Sokszor van úgy, hogy az ember egyszerűen ránézésre le tudja vonni a megfelelő következtetéseket. Elméletileg lehet ugyan hazárdírozni, hogy ha majd ezt vagy azt csinálom, akkor a másik válasza ez vagy az lesz, próbálhatjuk elképzelni, kitalálni a másik következő lépéseit különböző variációkban, sőt gondolatban megmásítani azt előre, de ezek mind tévutak. Legtöbbször azt kapod, amit látsz. A vámpír vámpír, a hiéna hiéna. Mesterből viszont bármikor lehet szolga, szolgából is mester, de kell némi idő ahhoz, hogy a változást erről és arról az oldalról is megszokja az ember. Voltam már úr, helyettes úr is, nálam korosabb vámpírokon is, de azok mind nők voltak. Akaratuk akár a vaj, szenvedélyük pedig mint a tűz. Egy nőt könnyű irányítani, csak a testedet kell használni. Ez a ki tudja honnét származó gall, germán, frank vagy kelta viszont teljesen más, mint bármelyik holtában is finom és hamvas, vagy épp szikár és erőszakos vámpírnő.
A szavai arcul csapnak és felháborítanak, védekezésre késztetnek de eszem ágában sincs verbális támadásokra többé védekezéssel reagálni. Épp eleget csináltam már így is.
- Minden városban benne van a felemelkedés lehetősége. Minden fajba, minden egyes nyomorult kis lénybe bele lehet oltani a fejlődés vágyát. Csak el kell kezdeni, és úgy fog majd terjedni, mint egy vírus. Egy olyan hely, mint Mexikóváros, maga a fiatalság és a fejlődés. Nem tiporhatsz el minden utadba állót, kiből lesz akkor a jövő? A rengeteg fiatal hülyét valakinek irányba kell terelnie, miként mederbe a folyót, hogy arra mossa ki a partot amerre én szeretném. A városom méltó lesz hozzám, ez és az összes többi is, hiszen Mexikó csak a kezdet. A felemelkedésért meg kell dolgozni, senkinek nem jár csak úgy!
Elfordulok tőle félig, és igyekszem nem túlságosan felháborodni azon, hogy milyen borzalmasan elvakult atyámmal és a városával kapcsolatban.
- Atyám városa önműködő. Neki gyakorlatilag semmi tennivalója nincs vele, mert olyan, mint egy perpetuum mobile. Mint egy hatalmas tó, hiába hajítasz bele kavicsot, a víz elnyeli, a felszín fodrozódik és kisimul. Nem kívántam csepp lenni a tengerben, te miért akarsz az lenni? - kérdezem szinte megvetéssel, végigmérem.
- Az emberek sajátja a tunyaság, nem hittem, hogy egy hozzád hasonlóan vén vámpírt is vonz a sekély, semerre sem folyó iszap posványa és kényelmes melege. Merthogy ez New Age City, hiába a név! Nem tűnt még fel, hogy oda a vámpírok elmennek, és aztán eljönnek onnan?! - dühöngök tovább.
Bár persze lehet, hogy ezt én csak azért figyeltem meg, mert ezt akartam megfigyelni, de ottlétem alatt rajtam kívül két erős vámpír is volt ott és egyikük előttem, másikuk, amennyire tudom, utánam hagyta a várost el. Mondjuk az is lehet, hogy emiatt Demetrius okolható, aki nem tűri a konkurenciát és azt, aki fenyegeti a hatalmát, mert tudom, ez is igaz.
- Mondjuk, a hozzád hasonlóan öreg vámpírokat senki sem látja már szívesen.
Nem esik meg rajta a szívem, ahogy ott tátog, mint egy partra vetett hal. Teste legyen csak száraz és éhes, megérdemli. Egyik város urát sem lehet megtámadni büntetlenül, akármilyen szellemi és természetfeletti erőt is képvisel.
Azonnal elvigyorodom, amint arról ejt szót, hogy valaki hasonlóképp gyűlöli őt, mint én az atyámat. Az, ami Demetrius és köztem van, nem hasonlítható egyetlen másik kapcsolathoz sem. sem gyűlölethez, sem szeretethez, sem mindent elpusztító, vad, tomboló dühhöz vagy vágyhoz.
- Milyen vicces, hogy a hozzátok hasonló vénségek fiai mind ellenetekre törnek. Mit gondolsz, nem basztatok el valamit esszenciálisan és olyan alapossággal, ahogy azt csak tervezni lehetne? - kérdezem epésen, miközben megkerülöm a koporsót, vigyázva a szentelt víz pocsolyácskákra, melyek szikkadnak bár a betonpadlóról, mégis kár lenne belelépnem, hozzáérnem, a beléjük mártott vaspántokhoz.
- Miért gyűlöl fiad? - kérdezem inkább. - Mi bűnt követtél ellene el?
Mert az biztos, hogy az atyák fiaik ellen elkövetett vétkeinél nincsenek nagyobbak, talán csak azok, melyeket fiak követnek el atyáikkal szemben. De az mindig indokolt. Nincs az a fiú, akinek gyűlölete, dühe és megvetése ne reakció volna csupán arra, amit tapasztalt, mikor fióka volt csak még. Tudom ezt jól, mégis mi vagyunk a legelvetemültebb bűnösök, ha fellázadunk, és azt mondjuk, elég.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Kedd Ápr. 08, 2014 1:37 pm


- Ez egy meglehetősen tudománytalan hozzáállás - hűvös, tárgyilagos és józan. Nem vág a másik szavába, mérlegeli a mondanivalóját, hűvös pillantásában koszos kristályokként dermed a fájdalom, de a nyomorultságára mindketten közönyösek. Az okozó és a viselő. Elvégre, harcolnak most is, csak más eszközökkel, mint a kocsiban. Ha kielégíti Judas kommunikációs szükségleteit, amit ő aztán nagyon tudja, milyen nehéz ezredéves távolból méltó beszélgetőpartnert találni, akkor és csak akkor számíthat arra, hogy elgyötört, szikkadt testvére még valaha is szüksége lesz. A közbevágás azoknak a jutalma, akik megtehetik, hogy siettessenek valamit.
- Nincs mindenben benne a felemelkedés a folytonos fejlődés lehetősége. Nyilvánvalóan, hogyha így lenne, akkor nem lennének kipusztuló fajok, eltűnő ideák, romvárosok - talán hazugságokkal kéne kellemetlen vendéglátójának a kedvét keresni.
- Ha a vágy meg is van, a lehetőség nincs. Mexikóváros fejletlen csírahalma nem fog erősíteni téged, mert tudod Judas, építkezni nem felülről kell. Egy erős vámpír nem tesz naggyá egy fejletlen várost, hogyha a fejlődéshez a városnak nincsenek meg a megfelelő erőforrásai. Elpazarlod az erőd, ha ezt a várost szánod a hatalmad bázisául, a büszkeséged zálogául, a méltó ellenfélnek. Se a természeti, se a humán erőforrások nem megfelelőek ahhoz, hogy kiszolgálják az ambíciódat, akármennyire is úgy tűnik, Mexikóváros lüktet a gyorsan szaporodók tömegeinek életétől - talán. De az ámító szavak méltatlanok volnának hozzá.
Elmosolyodik, ahogy elfordul, s a hangja egyáltalán nem volt elvakult. De nem is Demetrius Városaként tekintett a helyre, hanem városként, és ez egy egészen más látószöget adott neki, mint amit Judas birtokolhat.
- Tudod atyád városának éppen az önműködés az egyik legnagyobb erénye. Amit a te szemeid posványnak látnak, az egy állóváz, kényelmes melege azt teszi lehetővé, hogy az, aki ott megtelepszik elmélyülhessen valami másban, ami nem hatalmi harc. A város maga fejlődik, dinamikusan, az embereknek van ott jövőjük, nem a szegénység és a nyomor a legmeghatározóbb vonásuk, így ha egy magamfajta alapanyagnak akarja használni őket, van miből válogatnia. Tudósokat találhat, ha azt kíván, bűnözést vonhat a hatáskörébe, tisztességes és tisztességtelen ügyletek közül válogathat, gazdagodhat, nyerészkedhet, ha akar. Abban a posványban bármit megtehet, aki ott marad. Aki nem marad ott, annak valószínűleg valami olyasmire fáj a foga, ami Demetriusé. Miért gondolod, hogy ez hibája a városnak? Hogy a város urának van ereje és hatalma elűzni azokat, akik veszélyeztetik a birtokát? Nyilvánvaló, hogy vezetői ambíciókkal rendelkező vámpíroknak nincs helyük ott, hacsak le nem győzik, és meg nem ölik a város vezetőjét, de ez aligha teszi NACot azzá a romlás-városává, ahogy lefested elém - különös dologról értekeznek, száraz száján végignyal a nyelvével, a levegő a koporsóban terhelt a keresztek fémes ízétől, nem lesz jobb, szemernyivel sem lesz jobb.
Jóváhagyó derű az arcán.
- Valóban, a hozzám hasonlók vagy saját birtokot tartanak fenn, vagy kellemetlen vendégek - ismeri el könnyedén, és lelkiismeret-furdalás nélkül.
- A te gyermekeid is gyűlölni fognak téged, amikor „hozzánk hasonló vénség” leszel - méla bizonyosság. - Irigység, kapzsiság, mohóság a gyermekek bűne, önzőség, türelmetlenség és rossz választási képesség a teremtőké - a pillantásával követi a kerülő férfit, aztán a feje is arrafelé fordul halotti párnáján.
- Az én gyermekem különleges lélek volt, eszes és ravasz, ezért választottam őt, de a lelke helyett a testére volt szükségem a kutatásaimhoz, így a lelkét elhanyagoltam, és csak használtam teremtett testének erejét, próbálgattam a vámpírlét határait rajta. A céljaim nem adtak neki semmit.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Csüt. Ápr. 10, 2014 7:18 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT TRÁGÁRSÁG JELENIK MEG.


Tudománytalan? Na, ezt az egy kritikát nem vártam, felszökken a szemöldököm. Főleg akkor, mikor közli, hogy elméleteim alapvetően tévesek.
- Már miért ne lenne? - kérdezek vissza félig-meddig haragosan, pedig a társalgás kezd igen intellektuális irányt venni. Szociológia, politika, embertan, állattan, minden van benne, történelemmel és tapasztalatokkal alátámasztva, ezredévek rálátásával. Bár olykor a sok adat csupán összezavarja az embert, eltéríti a figyelmét a lényeglátásról. - A pusztulás szükséges dolog. A pusztuló fajokat senki nem karolta fel. A romvárosokat senki sem akarta újjáépíteni. De ezek itt nem romok! Nem érzed a friss erekben a friss vér pulzálását?!
Nem érzi. Nyilvánvalóan nem.
- A legtöbben csak a szmogot érzik a város felett és a szegénytelep bűzét. De kiből válna a leghűségesebb katona, ha nem abból, akit kiemelsz a nyomorból?
Elmulasztok egy sóhajt, minek is sóhajtoznék? Ilyen színpadias gesztusokra nem ragadtatom már rég. Inkább csak nézem őt, hosszan, hiszen konokságom és ambícióim ellen beszél.
- Tévedsz, Samael Morgan. Egy csecsemő sem cseperedik fel egymaga, táplálni és nevelni kell. Inkubátorháza vagyunk a nálunk alantasabb lényeknek. Ez nem felülről építkezés. Ez az építkezés megtervezése és felügyelete. Végy egy hordányi idiótát, és mondd meg nekik, építsenek házat: nem fog nekik menni. Ám végy egy hordányi munkást, tanítsd meg őket kőművességre, adj föléjük egy irányítót - s olyan palotát építenek neked, amely megszólal a büszkeségtől! - magyarázok neki fellelkesülten ismét csak. Nem tudja egy ilyen vén fasz letörni a szarvam. Ó nem, ahhoz sokkal több kell. Hiszen én Demetriuson edződtem, aki minden apró vagy nagy diadalom minden percében fejem a sárba nyomta és szüntelen ostorozott elégedetlenségének és becsmérlésének szögesdrótjával.
- Nem hiszem, hogy ezt mondatná veled a tapasztalatod - nézek rá fürkészve, töprengőn. - Miben csalódtál ennyire? Tán gyermekedben - húzódik gúnyoló mosolyra ajkam, szemfogam elővillantva -, vagy saját városod alattvalóiban, vámpír?
Ám gúnyoló hangulatom nem társam sokáig. Fenségesen felbőszít szavaival, ahogy dicséri és védi azt a fertőt, melyet atyám a legszebb és legjövedelmezőbb birtokának nevez és melyre oly büszke.
- Tudósok és piti bűnözők?! - hördülök fel. - Ó igen, leghasználhatóbb söpredéke e világnak! Bűnözés itt is van s az őket kiszolgáló tudomány éppúgy megtalálható mint New Age Cityben! - gesztikulálok szélesen és ismét rávág öklöm a koporsóra. Az üveg megreped, de én csak mondom tovább, ádázul foglyom fölé hajolva, megkapaszkodva a koporsóban.
- Nekem soha nem kellett, ami az övé. Nekem kizárólag ő maga kellett, de neki minden, az égegyadta világon minden fontosabb! TŐLEM az a város mindent elvett, VÉGLEG!
Újabb ökölcsapás éri az üvegfedőt, és ezúttal be is törik. Vastag és súlyos szilánkok hullanak le Samaelre, kárt benne nem tesznek, csupán bennem: felhasította az egyik él kézfejem oldalát. Megérzem a fájdalmat, idegesen rántom el a kezem és veszem a csurgó sebet a számba. Egy vámpírmester, egy város ura nem hullajthatja a vérét csak úgy.
- Nem a romlás városa. Még ha legalább romlana, de semmit nem csinál! - csattanok megint fel. - Te is csak beszélsz róla, beszélsz, beszélsz, de az, amit mondasz, sokkal érdekesebb, mint maga a város! A lakói idióták, a vámpírjai szaros farkú lusta disznók, semmirekellők és mind Demetrius seggét nyalják, mert annyira be vannak tőle szarva, hogy köpni nem mernek az engedélye nélkül! - fröcsögöm undorodva.
Derültségét látva megint felszökne a vérnyomásom, ha lenne, így azonban csupán a dühöm szintje emelkedik meg testemben. Felszökkenek a koporsóra, és felkapom az egyik háromszög-forma szilánkot, hegyét Samael torkának szegezem.
- Kellemetlen vendég, az vagy, s magad csak kellemetlenebbé teszed magad ittlétét nekem, pedig lehetnél akár nyájas is... De neked konokoskodnod kell és kioktatnod, mintha korod okán oly bölcs volnál, hogy szavad csak áhítva hallgatni érdemes!
- Nekem nincs gyermekem. Atyám is ezerév után teremtett engem és én sem találtam még arra alkalmas alanyt - mélázom el, szikkadt, szikár, fakó bőrét végigkarcolva a szilánkkal, nézve a szétnyíló és meddő sebet.
- Eszes, ravasz, különleges - ismétlem megint ugyancsak gúnyolva. - Hát hogyne, mi másért is választana gyermeket a magadfajta, kiválasztottad a legdelibb emberpéldányt, akit csak ismertél, miközben őt magát nem ismerted s ezért végül csalódtál, és ő is nyilván csalódott benned... - mérem végig arcát közelebb hajolva.
Ingerlem is ezzel. Ugyan csak nyújtsa ki értem a kezét, lemetszem a fél arcát egyetlen mozdulattal!
- Egyáltalán nem érdekelt a lelke téged. Sőt jobb örültél volna ha tán nincs is neki, NEM IGAZ TALÁN?! - ordítom az arcába véres, szabdalt igazságomat.
- Hogy én mennyire gyűlölöm az olyan atyákat, mint te és Ő.


A hozzászólást Judas összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 11, 2014 4:21 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Pént. Ápr. 11, 2014 2:07 pm


Csak ráncol egyet a szemöldökein bosszúsan. Miért nem tudományos, amit Judas mond? Nyilvánvaló okok miatt, hiszen a fiú minden szava formaldehid helyett gyűlöletben ázik, a megközelítése pedig egyáltalán nem objektív.
De hallgat a száj, nem provokálja feleslegesen az előnyt élvező ragadozót, noha tudja már, minden őszinte szavával maga ellen fordítja. Ó, micsoda bölcsesség lenne, ha ezt a hátrányt valamiképpen leküzdhetné.
- Tévedés Judas. A romvárosokat is újjá akarta építeni valaki, és mielőtt rommá lettek, voltak olyanok, mint te, akik hittek benne, táplálták az erejükkel, amíg mind el nem sorvadtak. Mást sem érzek, mint a vér pulzálását - vonja a száját egy fanyar, idegenszerű mosolyba. Csak a vért akarja. Csak azt akarja érezni.
S lám, az ő szemére is tévedés lobbantanak, unalom tükröződik a szemének szürkéjében, sajnáló unalom.
- A munkásokat már nem kell a kőmívességre tanítani, de ha idiótáknak akarod megtanítani a kőművességet, sehova se jutsz. Te pedig itt, azt teszed. Nem kell elhinned nekem, de ne győzködj Judas, hogy ebből a városból építesz majd valamit. Nem nekem építed, nem értem, nem ellenem építed, én egy érdektelen nevező vagyok ebben az egyenletben, a véleményem és álláspontom füst csak a gyűlöleted tüzén.
Csodálkozva emelinti a szemöldökét.
- A gyermekem soha nem okozott csalódást nekem, és város soha nem volt az alattvalóm. Én csak a mindannyiunkban jelen levő emberi lélek gyengeségeiben csalódtam, de ez kedves Judas aligha tartozik a tárgyhoz.
A szeme hunyásra rebben, ahogy az üvegcserepek az arcán szánkáznak végig, de a pöffetegként előgomolyodó vérszagtól kitágulnak az orrcimpái, és a pillantását is a nedves sebre szegezi, amíg az el nem tűnik abban a szájban, ami hirtelen mindennél kívánatosabbá válik. Nagy szerencse, hogy nem kell a saját önuralmával birkóznia, megteszik azt helyette a láncok, reszelős vággyal, hosszan lélegzi be a felesleges, de mámorító aromájú levegőt.
- Gyűlölöd a várost. Rendben. Gyűlölöd Demetriust. Megérthető. Gyűlölöd Demetrius kedvesét, mert a városban élt, és ott találkoztak, hogy most és mindörökre szólóan összekössék a sorsukat, ezt is értem. Nem fogod megkapni, amire vágysz Judas, elismerést, büszkeséget, a vágyaid soha nem találnak viszonzásra. S mert közhelyességgel vádoltál, íme még egy: okulj a példából, Judas megcsókolta Jézust, hogy kijelölje az eleve elrendeltetett pusztulására, de soha viszonzást nem kapott, a Mennybe soha nem került, hiszen öngyilkos lett, és az árulás bélyege a nevén. Minden tetted hiábavaló, amivel Demetrius figyelmét szomjazod. Minden küszködésed, hogy versenyre kelj vele, ellened fog fordulni.
Számomra érdektelen ennek a további taglalása -
gőgös fényű pillantása úgy telik meg haraggal, ahogy lassan feljebb emeli az állát, a torkának szegezett szilánk alatt fehér és élettelen.
- Ne nekem kárhoztasd az igazságtalan világot, kár minden szavamért feléd, ha mint egy veszett hiéna csak acsarogsz a méltatott városra, amit valószínűleg nem az ostobaságom és együgyűségem miatt méltatok, és veled ellentétben, nincsenek iránta elvakult érzelmeim - kemény hangja meg se rezzen, holott a Halál a torkánál motoz.
- Mire mennél a nyájasságommal? S én mire mennék vele? Ha a nyájasságomra, alázatomra vágysz, ígérj olyasmit, amiért érdemes meghunyászkodni és a lábaidhoz kúszni.
Megvető fintor a száján, a közelhajló arcon az a falatnyi vér az érdekes a szájzugban, meg is emelkedik a feje, a torkának bőrébe puhán nyomódik a szilánk, az éhség a bőre alatt végigviszket, annyira nagyon akarja!
- Az én gyermekem, és az én gyermekemmel való kapcsolatom nem ott férges, ahol a tied Demetriusszal, ne is próbáld beszorítani a saját korlátaid közé mások harcát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Pént. Ápr. 11, 2014 4:21 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Még hogy mást sem érez, mint a pulzálást. Te szerencsétlen. Te nyomorult. Gyűlölöm és undorodom az éhségétől, mely ennyire kiszolgáltatottá és gyengeségét beismerve gyengévé teszi. Saját vérem nem kínálom neki, csak szenvedélyem, lendületem és eszméim, melyekből úgy látom, fikarcnyit sem kér, kóstolót elé tolnom hiábavaló volt. De hát miért is hittem, hogy majd nem az lesz? Éhes. És az éhség győz. Mindig.
- Elszomorítana üres unalmad, ha cseppnyit is érdekelne - felelem neki gőggel. A magamfajták mindig meg akarják a másikat győzni. Töretlen, szakadatlan lendülettel próbálják, kétségbeesetten, láttatni a víziót, melyet ők látnak, és annyira, annyira kevesen vannak, akiknek meg lehet mutatni, akik fogékonyak rá! És különben miért kezdtem volna egy oylan várossal, mint Tokió? Egy olyan várossal, mint Hongkong? Ott mi tennivalóm volna, mégis? S sokkal idegenebb volna a kultúra, mint itt. Ez is egy más világ, mint az európai, s az európai mintára szabott s rajzolt amerikai, de legalább a közelében van. Tökéletes kiindulópontja minden szempontból szabadságharcomnak, igen!
S Samael nem látja ezt. Persze, hiszen atyjával sosem dacolt még talán. Bár lehet, hogy ő is volt egyszer fiú. Valamikor nagyon, nagyon, nagyon régen.
Irigység préseli ajkaim vékony pengévé, miként félrehúzom szám. Sosem csalódott a gyermekében. Sosem. Nem okozott fia neki csalódást.
Rólam ezt atyám sohasem mondja majd el. Van némi sorsszerűség ebben: számtalan méláztam rajta már, s mindig ugyanazt a gyászos, keserves következtetést kell levonnom. Júdás legnagyobb árulója saját teremtője.
Belemarhatnék tán hiúságába, hogy városa miért is nem volt soha, tán ennyire érdemtelen rá, s ő maga milyen jogon tart másokat érdemtelennek a munkára, ha azt maga nem végzi el, de... De ez nem érdekel most, dühöm legfertőzőbb viharában.
Reagál a vérre, látom, menten eleped érte. Jó! Vágyd csak! Nem kapod úgysem meg! Nem, amíg nem mond olyat a szád mit szívesen hall fülem.
Szinte végigcsap rajtam, korbáccsal, ahogy felemlegeti Demetrius kedvesét. Kedvesét. Émelyít, felforgat, okádni kényszerít ez a szó önmagában is, hát még ebben a kontextusban, ezen a nyelven! Az a nyomorult féreg. Mindketten. Elárultak engem.
Belevágom a szilánkot Samael vállába.
- Fogd be a szád! - üvöltök rá embertelenül magas rikoltással, mely akkor szakad fel az emberekből, mikor végképp elvesztettek minden kontrollt. Újabb döfés éri a mellkasát, elpattan a szilánk alatt egy szál, nekem pedig tenyerembe mélyed az üvegszilánk éle, felsebzem magam, miközben eszelős dühvel kaszabolom össze immár öntudatlan megszabadított foglyom mellkasát. - Fogsz te még előttem kúszni, te átok, te köpet, te patkány! - kántálom neki ritmusosan, mint jó rabbi a kaddist, csak épp én acsarogva, küszködve, vagdalkozva szóval és szilánkkal.
Felvágom azt a fintort. Azt a megvetőt. Ki akarom kaparni a szemeit, de előbb el akarom hallgattatni. Torka felé vág az él, hogy dühöm bevégezzem, szavát elnémítsam, levegő híján hangját elfojtsam, és végre, zihálva-remegve, vérezve és nyáladzva, legyőzzem őt, ki ellenem beszél, ki mételyem és sav a sebeimben, melyeket mint karom, feltépett.
Hát nincs egy perc nyugtom se tőled, Atyám? Ideküldöd mészárosaid, patkánybérenceid s a mesterük, hogy még itt is, egy más kontinensen is engem gyötörjenek?!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Szomb. Ápr. 12, 2014 4:18 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.

Vért akar. Ott a szemében a vágy. Ott a száján a vágy. Szikkadt öle, fakó csontjai, a húsában szomjazó inak, összeszárazd izmok, üres belsőségek, kemény porcok és ocsmány harapásokkal mintázott bőre mind vért vágynak. A sóvárgás megtölti egy kellemetlen, bűzhödt tartalommal, ami számára sem kívánatos állapot, de lám, az évezredes fenevadakat is legyűri az éhség. Ott motoszkál minden gondolatban, elhúzott percben, szóra tékozolt erőmaradékban. A sejtekben raktározott utolsó nedvességfoltok azt akarják, hogy vadásszon a gyenge test, ne aszalja őket tovább.
A mosolya is üres, Judas fölényét nem vitatja. Megteheti, hogy nem érdekli. Állíthatja, hogy nem érdekli. Akár el is hiheti neki, de hihet teljesen mást is. Ahogy hisz is, a szemében fénylik a gondolat. Ó, dehogynem érdekel téged Judas. Felbőszít és megharagít, hogy valaki nem rád figyel, hanem a koporsójában is csak magával törődik. Hogy képtelen csatlakozni gyűlölő lázálmodhoz, és nem tudod elvenni tőle a jogot, hogy mindezt feltételezhesse rólad.
Mert Samael rögtönzött sírjában is lehet őszinte. Lehet konok, ragaszkodhat makacsul tételekhez, minősítheti a várost kiszolgáltatott kínjában, ahogy minősíthette az utcán prédálva is. Hogyan szelídítenéd meg? Hogyan törnéd meg? Ha elpusztul is, a véleménye megmarad, a kimondott szó holt fülekben muzsikál, és már soha nem lehetne őket megmásítani.
Mit számít. Feledhető. Minden elfeledhető, a történelem a tanulságokat feledi el a leggyorsabban, az intő példákat és jeleket.
Hibázott. Felkiált kurtán, hideg, idegen hangon ad a fájdalmának teret, ha magában tartaná, félő elrohasztaná. Hibázott, amikor Raint említette. Milyen groteszk, végzetét okozhatja egy, a modern világból kiemelkedően nagyra becsült lélek, akit mást talált meg magának hamarabb. Pokolra vitte a léte Judast, és most a nemlétben taszíthatja őt is.
Fájdalmában nevet ezen, a kínja összekeverik a kuncogással, őrült állapot, beteges humora a helyzetnek szórakoztató, szenvedését beoltja a nevetésével, hasadó húsa fehér, vértelen szájakkal tátog a sebeit ejtő kar erejétől, egyre több és több. Arcán a seb, száján a vágás, nevető ajkak és kacagó seb. Mellkasán, bőrén, mindenhol egymást keresztező szájak, sebek, összeolvadó, fogcsikorgó nevetés, vinnyogás, tehetetlennek ható vergődés a lazuló láncok között.
És végül kobragyors mozdulat, a pillanatok a végtelenben találkoznak, összeszalad a kiszabadulás momentuma Judas megérlelődő gyilkolási vágyával. Vaserejű és acélhideg ujjai ráfonódnak a szilánkot fogó kézre, félrecsapja rögtön, mint a nem kívánt csecsemő koponyája, úgy roppan a kézfej a koporsó belső felére rögzített feszület komor keresztjén, s a másik keze a fölé hajoló férfi torkára kap, a húsába markol és magához rántja a kínzóját, az üvegtető maradékait a testével tördelve szét szorítja kényelmetlen fekhelyének szűk korlátai közé, préseli a testére tekert szentségek égő fájdalmát hozzá.
- Meglehet Judas. De előbb döntsd el, milyen úr akarsz lenni, mert a méltóságteljes és nagyszerű az eszelősséggel keverve kiszolgáltat a te árulóidnak.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Ápr. 13, 2014 10:34 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN VULGÁRIS NYELVEZET ÉS NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.


Vért akarok, a szememben látszik, hogy mennyire, látszik, hogy egyedül az ő vére érdekel, még ha egy nyomorult csepp sincs benne (de, mindig van bennünk legalább egy csepp, hisz a vámpír olyan, mint a csótány, alig lehet minket elpusztítani), akkor is, de más sincs, csak a szakadó bőr és a málló hús, és így az őrjöngésem feleannyira sem drámai.
Régi, tán század- vagy ezredéves sebek mellé most vadonatúja, század- vagy ezredmásodpercesek lyukadnak, száraz bőre nyílik és én úgy döfködöm, teljes erőmből, hogy közben a maradék üveget is letördelem a koporsó szegélyéről. Karom kérlelhetetlenül újra és újra lecsap, nem is gondolkodom már, a mozdulat akár egy ismétlő számszeríj, emel-döf, emel-döf. Fájdalomkiáltását úgy szívom fel a pórusaimon át, a bőrömön át, mintha üzemanyaga volna a gyűlöletemnek.
Fáj? Fájjon jobban! Gyűlölsz? Gyűlölj jobban...
És nevet. A rohadt kurva édesanyját, ez nevet.
Nincsen már erre bocsánat, minderre, amit a képembe fröcsögött szégyentelenül. Nincsenek szavak arra, milyen undorító mértékben megalázott. Fogalmam sincs, miért tudják ezt megtenni ő is és atyám is. Miért tudja ezt megtenni mindenki, mindenki, pedig nem vagyok gyenge sem gyáva, nem vagyok együgyű, sem lassú. Valahogy mégis, alapvetően és esszenciálisan vagyok elbaszva, amiért mindenki célpontjává válok és mindenki legyőz végül.
Fogalmam sincs, hogy miért. De a dühöngésből vergődés lesz, amint elkapja a karom és magához ránt, pedig ott dolgozik bennem az adrenalin is a vérrel míg neki semmi sincs a testében, csak vasmarkú akarata, mellyel megfog, megint, mint a kocsiban, leránt, és legyőz.
Az vagyok, aminek láttál mindig is, Atyám. Szánalmas, gyenge nyomorult. Tenyerem síkos, de még csak nem is Samael Morgan, hanem a saját véremtől, Krisztusom, hogy lehetek ennyire...
Azt akarom, hogy hallgasson el. Azt akarom, hogy fogja be szátszabdalt száját de ehhez, hogy ezt elárjem, nincs erőm. Ahhoz folyamodom hát, melyhez tudtam mindig is egyedül ilyenkor, a negédes, aljas, áruló számat, melyet rápréselek az övére.
Kussolj el. Csak fogyjanak el a szavaid. És dögölj kurvára meg.
Ha szabad volna a szilánkot markoló kezem, pontosan most döfném azt egyenesen a szívébe. Karó helyett egy darabig megteszi. Esetleg levágnám a fejét a nyakáról. Egyik legbiztosabb módszere a vámpírgyilkosságnak. Ám szívét így is elérhetem, a szilánk utat nyitott Samael mellkasán, többet is, mint szükséges lett volna. Balom bordái alatt kitapintja a vámpírok egyik, az agyvelőhöz hasonlóan sérülékeny szervét, és a markomba ragadom.
Na most próbáljon meg ne elengedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Kedd Ápr. 15, 2014 3:38 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.

Nincs benne gyűlölet. A szenvedélyhez sokkal több vérre van szüksége az elméjének és testének, tisztán szemléli a helyzetét, tiszta őrülettel, tisztán nevetve, éles csendüléssel, hidegen, mint egy pohártörés morzsolva a kacaját.
Nincs semmi nevetséges ebben. A fiú őrjöngésében, az ő szenvedésében, a haragban, ami eszelős csapkodásra ösztönzi a kart, egyfajta szent dühöngésbe taszít. Berserk. Az északi vidéken nem volt ritka az efféle harcos, dicsőséges, elemi meztelenségében a nyers pusztítási vágy megtestesülése. Vak szemük nem keresett védelmet, nem taktikázott az elme, csak ölni mozdult a kéz, elaprítani az ellenszegülőket, felhasítani a húst, kifordítani a beleket, összezúzni a koponyát. Milyen barbár, milyen elemi, milyen ösztönös és nosztalgikus, hogy ő, éppen ő eshet áldozatul egy hasonlónak.
Megfékezni a megfékezhetetlent.
Magához rántani a gyilkolásra átállt szörnyet, hogy a közelének erejével csillapítsa, ez a szörny azonban nem egyszerű szörnyeteg. Zavaros elméje telve különös gondolatokkal, az agresszió máza alatt egy kifinomult értelmű teremtmény lakik, amihez még nem került elég közel kurta szóváltásuk alatt. Számítani nem tudott erre a bizarr csókra.
Az áruló csókjára. Milyen szimbolikus, tetszés dereng szürke szemében, a fájdalmon túl, a szavai elhallgatnak, némán simulnak vértelen, hűvös ajka a másik szájra, a nyelve hegyével mohón megnyalintja a vérillatú húst, nem is olyan régen még sebet szívtak ezek az ajkak, a vér vonzó esszenciája rajtuk. Mámorító, gyönyörű, vágy nélkül csók, nyers és eszközszerű.
Megvonaglik, ahogy a mellkasába ér az idegen kéz, meleg, sőt, forrónak tetszik az ő holt és hideg belsőségei között, ég az érzés, ahogy a levegőt és a megtapintott dolgot szent mocskát beléengedi, haszontalan tüdejéhez simuló ujjai vér után sóvárgó szívére fognak.
Miért hagyja az Úr, hogy ilyen istentelen állapotban tovább létezzen teremtett fia?
Talán kitéphetné a torkát, elszakíthatná a másik gerincét, mielőtt annak volna ereje a létének központi magvát csúful kiszaggatni, de önkényes nagyrabecsüléssel, hódol a kreatív megoldás előtt, és visszahúzódik. Fogás híján nincs miért tartani a kezét, csüggedten hullik a feje mellé a bársonypárnára erőtlenül a markolásra, szorításra termett hosszú kézfej, és a párja oldalt, Judas megroppantott kezét engedi. Elengedi. Győztest hirdet, hiszen eddig bírált, a maga vesztett helyzetét is fel kell ismernie.
Már nem nevet, a szája fakón összesimul, a szemeit lehunyja, a közelség életlen.
Idegen kézben a szív, amit egy angyalnak adott, és mégis egy árulóé lett. De. Egy kicsit mégis mosolyog, sovány beletörődéssel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Szer. Ápr. 16, 2014 4:44 pm

Júdás csókja biblikus, mitológiai, szakrális. Nem érdemli mindenki, legalábbis, nem érdemelné mindenki, ha belegondolunk, milyen jelentőségteljes is az a pillanat, mikor az árulónak bélyegzett az ajkait a másikhoz érinti. Jézust mondjuk nem szájon csókolták meg, de hát, Samael Morgan hiába néz ki őhozzá bizonyosan hasonlóan szikár, száraz testével és félhosszú hajával, nem lehet ő. Színészek vagyunk csupán, egykorélt eredetijeink szürke síklenyomatai, remek utánzók, de nem többek, hisz nincs új a Nap alatt, sőt, minekünk már semmi keresnivalónk a Nap alatt egyáltalán.
Őrületem csillapodik, tébolyom, űzésem, haragom csillapodik, és eszembe jut, valahonnan egy távoli emlékből, hogy ugyanezt megtettem már Demetriusszal is, összekaszaboltam, majd megcsókoltam ugyanígy. Mi lenne, ha egyes vámpírok képesek lennének akár ezt is uralni? Mi lenne, ha a kollektív tudat meghamisítása helyett a valóságot hamisítanák meg? Atyám nem képes rá, úgy tudom, de talán Samael? Milyen naiv, felesleges vágy ez, mely belém szökik, míg csókolom, az, hogy bár eltörölhetném az összes elkövetett hibát, visszaugorhatnék arr a pontra, mikor minden rendben volt még, de prédám él még: visszacsókol. Megmozdulnak nedvtelen ajkai, magába ereszt, pilláim lecsukódnak, élvezem és közben észnél vagyok ugyan, de férfit oly rég csókolt a szám. Sima a csendje a pillanatnak, akárcsak vérízű ajkam, végül amint szíve a markomban, elcsitul ő is, nem is moccan tovább.
Állkapcsom megfeszül a szúró, bizsergő érzésre a kezemben hirtelen. Akkor érzem meg a fájdalmat a kézfejemben, mikor elengedi azt. Megfog, megragad a pillanat azonban Samael keze helyett, s bár utána nyúlnék, hogy ujjainkat összefűzzem, épp miként atyám kezével tettem egykor, ő nem Demetrius, ilyen romantikát magamnak meg nem engedek.
Rövid perce ez az ítélethozatalnak. Hosszú pillanata az egymás szemébe bámulásnak, mígnem Samael azt is feladja, beszünteti, elvágja. Lehunyja a szemeit.
Akármit tehetnék vele, és ezt végre belátta.
De én... én vajon képes vagyok-e elhinni a győzelmemet?
Azt mondják, hogy miután hosszasan küzdesz valamiért, és végül megkapod, képtelen leszel utána akár egy lépést is megtenni tovább. Zsibbadttá tesz majd a döbbenet és az üresség. Győzelemre egy ilyen erős vámpír felett évszázadok óra vágytam, most megkaptam, és...
És elképesztően jó érzés. Akár egy új csillag, mely a zsigereim közt kezd el keletkezni épp, fekete lyuk, mely magába szippantva környezetét valami egészen mást hoz létre magából és mindabból, melyet elnyel: ez vagyok most én!
Megállíthatatlan.
Minden az enyém lesz. Minden!
Megszorítom a markomban tartott szívet, azt akarom, hogy felnyögjön. Azt akarom, hogy engem nézzen!
- Nézz rám! - szólok rá, ha ezt meg nem tenné. - Látni akarlak, miközben diadalt ülök feletted, és benned - támaszkodom meg felette a könyökömön. Összezúzott kezem gyógyítani kezdi magát, porcok roppannak helyre, megmozgatom ujjaim.
Nem emlékszem már, mik voltak hozzám utolsó szavai. Emlékszem, mitől vesztettem el az eszem, ma éjjel többé megtörténni nem fog. Vagy talán mégis. Ha megiszom Samael vérét megint, de hiszen ahhoz előbb meg kell őt itatnom!
Félig gyógyult kezemmel megoldom a nyakkendőt, kigombolom az inget.
- És most ehetsz. Harapj meg! - szólítom fel rá, nyakam helyett vállam kínálva neki. Az izomszerv még mindig a markomban. Látni, érezni, tapintani akarom, ahogy emgtelik vérrel és lopott élettel az a test.
- Három korty.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Csüt. Ápr. 17, 2014 2:30 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN NYÍLT BRUTALITÁS JELENIK MEG.

Egyetlen felesleges pillanat nincs ebben a groteszk csókban, ami évezredes emlékeket idéz, évszázados jelentőséggel bír, és minden másodpercével közelebb hozza őket, hogy újra tárgyalni tudjanak. Mintha legalábbis civilizált lények volnának és nem szörnyetegek, mindketten a másik vérére éhes, egymásnak esni bármikor kész fenevadak. Be kell látnia, muszáj belátnia, hogy a saját túlélést csak akkor szolgálhatja, ha visszafogja önmagát.
De ebben a csókban nem kell még visszafognia magát, csak a szavai mérgeznek, száraz szája, szikkadt nyelve aligha. S csak csodálkozni tud rajta, hogy Judas, a tébolygó maga enged a pillanatnak, és ha nem is lágyul meg, időt ad neki, időt ad cselekedni, időt ad arra, hogy megadja magát a hatalmának, hogy legyőzöttnek mutatkozva megengesztelje.
Nem derogál visszavonulni. A legyőzöttség csak egy állapot, egy pillanatnyi a végtelen-létben, nem örök érvényre szól, így nem sértő meghunyászkodni Judas akaratának, a Város Urának akaratának. Bár nem ment egyszerűen és könnyedén, az ő, Samael rátartiságból elkövetett hibái megmutatták, hogy Judas nem olyan ostoba, hogy ne tudja kihasználni ezeket, ezért ifjabb, de így is vénséges kora, és tapasztalt tapasztalatlansága ellenére is megérdemli a tisztelet és megbecsülés egy szeletét.
Elpihen ebben a kiszolgáltatott tudatban, ha csak egy percre is. Nem irányít, és nem cselekszik, kényelmetlen ráhagyással, ellenállás nélkül való a léte, de csakis, miután mindent megtett, amit megtehetett. A győztes tekintetét nem állhatja, így hunyja inkább a szemét is pihenésre, gyengeségre, amíg a felszólítást nem nyomatékosítja egy szorítás.
Fájó haraggal pattannak fel a szemei, hegyes szemfogait kivillantja, ahogy a fájdalomtól akaratlan vicsorba húzza a száját, és felnyög tompán, ahogy sajdul a szív a szó legszorosabb értelmében. Utálkozás feszül szürke szemében, harag keveredik a fakó íriszen. Irigyli, a roppanó gyógyulást az ő vérétől is telt, feszes kézhús mélyén, irigyli a fölényt, amit megengedhet magának a fiú, és ő csak a hallgatásával tüntethet ellene. Néma marad korábban túl sokat fecsegő szája, vert helyzetből nem cseveg, ellenben a mohó csillogást a szemében leplezni nem is lehet és nem is érdemes.
Még ha fanyarul meg is rándul a szája széle. Három korty! Mire elég! Ponthogy étvágyat és vágyat gerjeszt, de ki nem elégíti azt.
Bolond lenne visszautasítani, keservvel megemelkedik, a fél könyökét maga alá húzza, az átvágott, lelazult láncok zörögve feszülnek meg ebben a tartásban, a másik kezével megkapaszkodik a másik vállban, mint ahova harap, gyengesége megköveteli, hogy minden módon tartsa magát, habozás és kertelés nélkül mohón harap a felkínált fehér húsba, óriás korty az a három, amit engedett neki Judas, nem ízlelgeti a vérét, nem élvezi a zamatát, erejét, csak magába szívja, mohón, mint a szivacs, és csak akkor nyel, amikor több már nem fér a szájába, az ádámcsutkája szinte belekattan. Csontszáraz belsőségeiből rekordgyorsan szívódik át a vér az erekbe, és dobbantják meg a szívét, bele a fogó kézbe, boldog rándulással, lüktető élettel, töltve a fájdalomba dermedt szívizmot, miközben elindítja az éltető kortyokat a legsúlyosabb fájdalmak befoltozására.
És három korty után elengedni kénytelen, a fakó szájon a nyelv nyalint, de a sebtől messze nem moccan, vérző párájának bűvölete igézi ebbe a tartásba.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Judas
Vámpír
Vámpír
avatar

Foglalkozás : Provokatőr
Tartózkodási hely : Mexikóváros
Avatar : Andrey Zakharov
Hozzászólások száma : 124
Csatlakozott : 2013. Aug. 27.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Ápr. 20, 2014 2:52 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN VÉR ÉS FÉRFIAK KÖZTI TESTISÉG JELENIK MEG.


Kiélvezem a diadalt, kiélvezem az élményt és Samael csókját, melyet viszonoz élénken, elfogadón, szinte édesen, ha kívánnék effajta jelzőt aggatni öreg lelkére. Bár tekintetét rám fel nem emeli, megbocsátom neki. Nem könnyű a vereséggel szembesülni, és nem olyan dacos mindenki, mint én volnék hasonló szituációban. Én tekintetem felvetném, annak tüzével égetnék lyukat a felettem diadalt ülő lelkébe, hogy emlékezzen rá örökké, kit is gyűrt maga alá. De most ez egy másfajta pillanat, a kocka fordult, én kerültem felülre és én vagyok az, aki a holt test vérkeringését újraindítja.
Sejtettem, hogy a vér említésére szemei felpattannak majd, és úgy tesz, mint aki él. Tetszetős szemfogainak villanása, és arra a gondolatra, hogy a szívcsomót talán túl erősen facsartam meg, ügyet sem vetek. Nyögése dallam fülemben, éhségének látványa üdítő napfelkelte, mit oly rég nem láttam.
Mozdul már, én pedig engedem, heves szomja és éhe lángot lobbant bennem és az ágyékomban, melyet az övének szorítok, miközben nyakamhoz hajol, miközben iszik belőlem és csillapítja legállatiasabb ösztönét.
Érzem ujjaim közt dobbanni erős szívét. Érzem az élet hörrenését kiszikkadt testében. A három kortyot alaposan kimeríti, akkorákat szív belőlem, hogy beleszédülök, de ajkamon a tetszés mosolya ül. Hajába túrok tarkóján, ott tartva fejét, több ponton is összekapaszkodunk, tartom őt, ő engem, támasztom, fogom, fog. Összefonódunk, és immár én keringek benne. Nyirkossá válik a száraz ásítás, mely teste sebeiből ordít, összeforrni kezdenek. Kezemnek immár semmi keresnivalója a mellkasában, kihúzom a bordái közül, melyek vér híján csak lassan roppannak majd helyre.
A harmadik kortyot befejezvén elemelkedik a szája, de nem túl messzire.
- Váljék egészségedre - mondom neki kedvesen, mintha egy engedelmes gyermek tette volna csak, holott ő a sokkal idősebb.
Érzem tüdejét zörrenni, amint belélegzi az illatát vacsorájának. Kezembe veszem az állát, és felemelve fejét lecsókolom az utolsó pár cseppet ajkáról, legalábbis csókolnám, ha volna még ott, de alaposan letakarított mindent, egy cseppet sem pazarolt el. Így csupán ajkát csókolom újra, szívéről elszabadult kezem pedig ágyékába csúszik. Koporsómba meztelen fektettem, ruhadarabok nincsenek simításom útjában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Samael Morgan
Jégkocka
Jégkocka
avatar

Hozzászólások száma : 106
Csatlakozott : 2013. Dec. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   Vas. Ápr. 20, 2014 3:46 pm

FIGYELEM! A HOZZÁSZÓLÁSBAN VÉR ÉS FÉRFIAK KÖZTI TESTISÉG JELENIK MEG.

Csók az ajkakon, aztán csók a váll húsán, s mi jöhet még? Csók az orcán, ami teljessé teszi az áruló bűnét? Ugyan! Ki keresne itt árulót, hiszen kit árulhatna el Judas? Nem köti őket semmi több össze, mint a vérfürdő, és a közös érdeklődés, szentségtelen kötelezettségektől mentesen tisztán az erőszak és a hatalom fűzi egybe halhatatlan létüket, amiben pillanatnyi helyzetükkel és kiváltságaikkal csakis önmagukkal szemben van elszámolnivalójuk. Nevetséges volna, nyomorult helyzetéért hibáztatni Judast, ahogy tenné más, emberségre hivatkozva kérve jogot és törvényt, feloldozást magára. Nem vágyik a leszabályozott igazságra, az erő és a józan ész, józanabb ész döntöttek a sorsa felől, és döntenek még most is, minden törékeny pillanatban összefeszülnek a rég pusztulásra megérett öreg vámpír életéért.
Megnyugvás, ha pillanatnyi is, olyan, mintha kifújná magát két óriás sereg egy pillanatra. A vér csordulása benne: alamizsna a fekete bábuktól a szikkadt-fehéreknek. Sóhajtva lélegzi ki a felszakadozott belsőségek miatt torkában rekedt levegőt, ahogy végül elengedik a szívét a férfi ujjai, érzi, ahogy elfészkel a szerv újra, a tüdő ölelésében, a bordák pattogása mellett, a zsigerek fázósan tekeregnek, ahogy az idegen kéz már nincs közöttük, és a seb lassan indul csak hámosodásnak a hasüregénél, oda sokkal, de sokkal több vér kéne.
Mégis, elkínzott pillantásában elégedettség, még ha a másik ezt nem is láthatja, hiszen csüng rajta, megkapaszkodva, feltámaszkodva, nem akaródzik visszafeküdni, akárha kínzó sírjába tenné.
Így sóhaj lesz csak a felelet is, amivel a szavakra megfelel, az utolsó morzsalékot is lenyalintja a szájáról, és fontolgatja, hogy közelebb hajolva a bőrről is a mikroszemcséket eltakarítsa, hiszen voltaképpen a kortyához tartoznak, amikor Judas újra érte nyúl. Bár nem fél attól, hogy mit tehet még vele, kelletlenül szakad el az idéző vérillatból. Csodálkozva viszonozza a csókját, megcirógatja a válla helyett a nyakát, lassan mozdítja a kezét, mint egy nagybeteg, aki a lázában nem a valóságos körvonalaikként érzi a tárgyakat és testeket. Ez a csók sokkal zavartabb, mint az előző, nem tétova, csak érezni rajta az értetlenség ízét, amíg az értő kéz az ölébe nem simul.
Nem szakad fel belőle kellemkedő, vágyó sóhaj, puha párával telelihegett nyöször, az öle szégyenteljesen élettelen, vér és érzékenység alig lüktet odabent, halott esztétikában pihen a férfitag, fehér bőre alatt alig kéklenek az erek.
Hangtalan nevet a csókoló szájra.
- Diadalod rajtam és bennem... sokkal gyengébb vagyok annál, hogysem az élvezetemen is diadalt ülj, s a magad kényére, kedvére alakítsd.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Mexikóvárosból szeretettel   

Vissza az elejére Go down
 
Mexikóvárosból szeretettel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Boldog születésnapot!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Midnight Tales :: Bárhol a nagyvilágban - lezárt játékok-
Ugrás: